Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

Van értelme az alternatív gyógymódok kutatásának?

2012. július 23. 07:30 - Zsolesz14

Az utóbbi pár bejegyzésemnek, melyek a plauzibilitásról és Ioannidis munkáiról szóltak, tulajdonképpen egy nagyon fontos üzenete volt: a tudomány alapú orvoslás a legjobb orvoslás. Azt is láthattuk, hogy az alacsony plauzibilitású gyógymódok (természetesen az alternatív gyógyászat nagy része ide tartozik) kutatása nem valószínű, hogy gyümölcsöző lesz. Az pedig nagyon nem mindegy, hogy mire költsünk pénzt és mibe fektessünk energiát. Hogyan is néz ki egy gyógyszer kifejlesztése?

Az egész preklinikai vizsgálatokkal indul, melyek során laboratóriumban in vitro (nem élő szervezetben, hanem például Petri-csészében) és állatkísérletekben alapvető információk begyűjtése zajlik (például: mekkora adagban használjuk a hatóanyagot, biztonságos-e a hatóanyag stb.). Aztán jönnek a próbatanulmányok, melyekre rendszerint kevés vizsgálati alany a jellemző. Ha ezekben a bevezető kutatásokban úgy tűnik, hogy az új gyógyszer ígéretesnek bizonyul, akkor (és csakis akkor!) indokolttá válnak a nagyobb létszámú klinikai vizsgálatok. Egy ideális világban különböző tudományos szempontok határozzák meg a plauzibilitást, amit aztán megszilárdíthatnak az előbb említett bevezető vizsgálatok. Az ezután következő nagyobb létszámú klinikai vizsgálatok pedig azt kell elárulják, hogy működik-e az a „valóságban”, ami működött elméletben és a laborban. Ugyancsak egy ideális világban ezt az egész folyamatot klinikai megfigyelések indítják be, amelyek aztán laboratóriumi kutatásokhoz vezetnek. Az orvosi etika alapjába véve megköveteli, hogy csak olyan gyógymódokat vizsgáljunk emberi tesztalanyokon, amelyeknek van legalább egy alap szintű plauzibilitása. Ennyivel minimum tartoznak a kutatók a tesztalanyoknak.

Az alternatív gyógymódokkal az a probléma, hogy azok teljes egészében kimaradnak ebből a folyamatból. Ez a világ tele van olyan kezelésekkel, melyek plauzibilitása igen csekély. Elég, ha a már ezen a blogon sokszor előforduló homeopátiára, vagy energiagyógyászatra gondolunk. De akkor legyenek egyáltalán olyan nagy létszámú kutatások, amelyek alternatív gyógymódokat vizsgálnak? Költsünk erre pénzt és energiát? Erre a kérdésre kereste a választ Dr. Paul Offit az egyik publikációjában. Ebben a cikkben Dr. Offit erősen érvel amellett, hogy az alternatív gyógymódok kutatása egész egyszerűen pazarlása a már amúgy is szűkös erőforrásainknak. Az írás az amerikai szervezet, az NCCAM (Kiegészítő és Alternatív Gyógymódok Nemzeti Központja) rövid történelmével kezdődik, majd Dr. Offit bemutatja az alternatív gyógymódok híveinek egyik érvelését: (mind saját fordítás)

Az NCCAM küldetésének támogatására annak hívei azzal szoktak érvelni, hogy egy évszázad népi gyógymódjai a következő évszázad hivatalos gyógymódjai lehetnek. Például Hippocrates fűzfalevelekkel próbált fejfájást és izomfájdalmakat enyhíteni. Az 1800-as évek elején aztán tudósoknak sikerült az aktív hatóanyagot izolálniuk: aszpirin. Az 1600-as években egy spanyol orvos azt találta, hogy a kínafának a kérge használ a malária ellen. Később aztán rájöttek, hogy ez a kéreg kinint tartalmaz, ami egy maláriaellenes hatóanyag. Az 1700-as évek végén William Withering gyűszűvirágot használt szívelégtelenségre. Később aztán kiderült, hogy ebben a növényben olyan hatóanyag van, amely növeli a szív összehúzódási képességét. Nemrégen kiderült egyes ürömfélékről, melyeket kínai orvosok már évezredek óta használtak, hogy újabb maláriaellenes hatóanyagot tartalmaz, az artemisinint. A ma használatban lévő gyógyszereknek tehát jelentős része növényekből származik.

Ez mind szép és jó, de hogy jön egyáltalán a témához? Ennek az érvnek (melyet ténylegesen gyakran hallani) az a célja, hogy összemossa az alternatív gyógyászatot a farmakognóziával. Ez utóbbi a gyógyszerészet elismert és fontos ágazata, amely tudományosan vizsgálja a gyógynövényeket és az egyéb természetes anyagokat, új potenciális gyógyszerek után kutatva. Ennek az érvnek igaza van abban, hogy nagyon sok mai gyógyszer alapvetően gyógynövényekből ered. A farmakognóziának sikerült az ezekben a növényekben lévő hatóanyagokat izolálni, esetleg módosítani, a jobb gyógyhatás elérése érdekében. Jelenleg azonban sokkal fontosabb kérdés, hogy hogy jön ez az egész ide? Mitől „alternatívak” a gyógynövények? Láthattuk, hogy a gyógynövények vizsgálata szerves része a gyógyszerészetnek és ezáltal az orvostudománynak. Valójában semmi alternatív nincs a farmakognóziában. Ez egy tipikus érvelése az alternatív gyógymódok híveinek (bait and switch, beetetés és odacsalogatás), melyről részletesen írtam már itt. Gyakran a gyógynövények helyett testmozgásokat, különböző diétákat vagy relaxációs technikákat neveznek alternatívnak a hívek, holott ezekben sincs semmi alternatív; ezek mind részei a tudomány alapú orvoslásnak.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy nem minden gyógynövényről, amit több ezer éven át használtunk derültek ki jó dolgok. Erről is írtam már részletesen.

Következik az első komolyabb kritika:

Azokkal a tanulmányokkal ellentétben, melyeket növényekből származó gyógyszereken végeztek, az NCCAM által finanszírozott tanulmányoknak nincs megfelelő biológiai alátámasztásuk, ami viszont a finanszírozás egy fontos előfeltétele kellene legyen. Például: az NCCAM 374000 dollárt költött arra, hogy megállapítsa: a citrom és levendula illatának belélegzése nem segíti elő a sebek gyógyulását; 750000 dollárt költött arra, hogy megállapítsa: az ima nem gyógyítja az AIDS-t és nem gyorsítja fel a gyógyulást emlő helyreállító műtétek után; 390000 dollárt költött arra, hogy megállapítsa: egyes ősi, indiai gyógymódokkal nem kezelhető a 2-es típusú cukorbetegség; 700000 dollárt költött arra, hogy megállapítsa: a mágnesek nem segítenek az ízületi gyulladások, az alagút szindróma és a migrénes fejfájások kezelésében; 406000 dollárt költött arra, hogy megállapítsa: a kávés beöntés nem gyógyítja a hasnyálmirigyrákot. Ezen kívül a NCCAM finanszírozott még akupunktúrát és gyógyító érintést vizsgáló tanulmányokat. Szigorú kontrollokat alkalmazó klinikai vizsgálatok egyike sem állapította meg, hogy ezek a kezelések hatékonyabbak lennének a placebónál. Egyes kiegészítő és alternatív gyógymódokat praktizálók azzal érvelnek ésszerűen, hogy még ha nem is működnek a gyógymódjaik a placebón túl, a placebók attól még segíthetnek bizonyos esetekben.

Kezdjük a legvégén: az is egy valamennyire ismert jelenség a szkeptikus blogoszférában, hogy az alternatív gyógymódok hívei lassan kezdik belátni: gyógymódjaik nem hatékonyabbak a placebónál. Azonban ezen információ birtokában nem felhagynak ezen kezelések alkalmazásával, hanem azzal próbálnak érvelni, hogy a placebók igenis hasznosak és akár „gyógyíthatnak” is. Ezzel a téves érvvel már részletesen foglalkoztam itt, így most erre nem térek ki.

Az idézetben felsorolt sok negatív eredményű vizsgálat oka pedig szintén egyértelmű: az alternatív medicina világa tele van közel nulla plauzibilitású gyógymódokkal. A kiegészítő kezelések hívei gyakran érvelnek azzal, hogy az energiagyógyászat, a homeopátia stb. valójában nem nulla plauzibilitású, a hagyományos orvoslás csak azért utasítja el őket, mert az szűk látókörű és fél az új dolgoktól. Ez azonban demonstrálhatóan téves érv. A homeopátiáról például jól tudjuk, hogy azért nem elfogadott, mert alapvető természettudományos ismereteink mondják, összhangban a rendelkezésre álló klinikai bizonyítékokkal, hogy az nem működik.

Minek kutatni, ha úgysem lesz semmi?

Dr. Offit következő érve arra hívja fel a figyelmet, hogy az alternatív gyógymódok reklámozása és alkalmazása egyáltalán nincs összhangban a tudományos eredményekkel. Miért kell tudományos kutatásokat végezni? Azért, hogy többet tudjunk meg a vizsgált gyógymódról, továbbá azért, hogy ha esetleg a kutatások azt hozzák ki, hogy az nem hatékony, akkor ne alkalmazzuk. De ez történik az alternatív világban? Távolról sem!

Az előbb láthattuk a sok negatív eredményt; ezek hordozzák az első érvet az alternatív gyógymódok kutatása ellen: egész egyszerűen energia- és pénzpazarlás. Ebbe beletartoznak a kutatóorvosok és a vizsgálatok alanyai is. Azok, akik egy gyenge plauzibilitású alternatív gyógymód vizsgálatára jutottak be, mint tesztalany, bejuthattak volna valami ígéretesebb (értsd: plauzibilisebb) kezelés kutatásába is.

Az a tény, hogy sok NCCAM által finanszírozott kutatás zárul negatív eredménnyel egy újabb kérdést vet föl: a negatív kutatások értékét. Offit elismerni, hogy az ilyen kutatások igenis értékesek. Fontos tudni, hogy mi az, ami nem működik, főleg, ha ez a nem működő kezelés elterjedt és sokan használják. Sokan pont emiatt érvelnek amellett, hogy a neves folyóiratoknak több helyet kellene hagyniuk a negatív eredményű kutatások publikálásának. Ez kétségtelenül egy jogos érvnek tűnik az alternatív gyógymódok kutatása mellett. De Offit felteszi ezzel kapcsolatban a kérdést: Van bármilyen hatása ezeknek a negatív kutatásoknak az alternatív medicina praktizálóira és hirdetőire? A válasz az, hogy többnyire nincs! Erre Dr. Offit a következő példákat hozza:

Több tanulmány megmutatta, hogy a fokhagyma nem csökkenti a koleszterin szintet, hogy az orbáncfű nem kezeli hatékonyan a depressziót, hogy páfrányfenyő nem javítja a memóriát, hogy a chondrotin szulfát és glükózamin nem hatékony ízületi gyulladások ellen, hogy a fűrészpálma kivonat nem segít a jóindulatú prosztata megnagyobbodás ellen, hogy az őszbogáncs nem kezeli a hepatitiszt és, hogy a kasvirág és megavitamin terápia nem segít az egyszerű megfázáson. Ezen kívül több tanulmány találta, hogy a megavitamin terápiák növelhetik a rák és szívmegbetegedések kialakulásának kockázatát.

Ehhez képest látunk változást például a táplálék kiegészítők árusításában? Nem. Továbbra is szép számmal lehet olyan készítményeket kapni, amelyek tartalmazzák a fent felsorolt hatóanyagokat úgy, hogy gyógyulást ígérnek a fenti betegségekből. De nem csak a táplálék kiegészítőkkel van gond. Gondoljunk csak a homeopátiára! Több száz évnyi jól megalapozott fizika, biológia és kémia tudásunk mondja összhangban a klinikai bizonyítékokkal, hogy az nem működik. Ettől még nem áll le a világ legnagyobb homeopátiás gyógyszerek gyártója, a Boiron. Továbbra is árulja a homeopátiás készítményeit, például influenzára. Ráadásul a homeopátia, sőt még az energiagyógyászat is kezd beszivárogni a hivatalos kórházakba és orvostudományi egyetemekre.

Ilyenkor jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mégis mi értelme volt az adófizetők pénzét rákölteni implauzibilis gyógymódok kutatására úgy, hogy annak az esélye, hogy hasznos információhoz jutunk igen csekély és a megszerzett információ birtokában pedig nem történik semmi változás az adott gyógymód alkalmazási területein? Van ennek értelme?

Az NCCAM igazgatója, Josephine Briggs amellett érvelt, hogy a negatív kimenetelű tanulmányok igenis lecsökkentették különböző gyógynövénykészítmények forgalmát, példának a kasvirágot hozta fel. Ez igaz, de ez a csökkenés csupán ideiglenes és csekély volt. A statisztikák azt mutatják, hogy a kasvirág továbbra is egy népszerű gyógynövény és, hogy összességében a gyógynövénykészítmények forgalma növekszik. Ezen készítmények népszerűségét csak ideiglenes vagy alig befolyásolja egy esetleges nagy létszámú tanulmány. Ez a csekély változás is csak akkor következik be, ha a sajtó valamennyire felkarolja az ilyen kutatásokat.

Az a probléma tehát az alternatív gyógymódok szabályozásával, hogy az általában nem függ össze a tudományos bizonyítékokkal. Egy agresszívebb reklámkampány sokkal inkább kihat egy ilyen gyógymód népszerűségére, mint bármilyen tudományos kutatás, amelyeket az emberek hamar elfelejtenek. Ráadásul a sajtó sokszor borzalmasan rosszul reprezentálja azt a végkövetkeztetést, amit egy ilyen kutatásból le lehetne vonni (lásd ezzel kapcsolatban ezt is). A szigorú, nagy létszámú kutatások mellett van sok kis létszámú vizsgálatok és próbatanulmány is. A sajtó nem feltétlenül fog ezek között különbséget tenni, holott az utóbbiaknak a tudományos értéke jelentősen kisebb az előbbinél. Ha van egy kis létszámú, de pozitív kimenetelű tanulmány, akkor az sokkal nagyobb eséllyel fog megjelenni és dicsérve lenni a sajtóban, mint egy nagy létszámú, szigorúbb, de negatív kimenetelű tanulmány. Gyakran olvasni a félrevezető „Tudósok bebizonyították/megmutatták, hogy” szöveget például.

Persze a dologhoz az is hozzátartozik, hogy az emberek nagy része nem fog komolyan utánanézni az éppen kipróbálni kívánt gyógymódnak. Megkérdezi ismerőseit, beleolvas pár véleménybe a világhálón, esetleg talál egy-két bulvárcikket és ennyi. Nem fog tudományos kutatásokat keresni és pláne nem fogja azokat mérlegelni. Ha bárhol talál valami pozitív visszajelzést, az már bőven elég lesz.

Aztán a másik probléma az alternatív gyógymódok kutatásával az orvosi etika kérdése. Az orvosi kutatások etikájának egyik alapelve az, hogy a kutatók tartoznak annyival a kísérleti alanyoknak, hogy igyekeznek maximalizálni annak a valószínűségét, hogy rajtuk kipróbált gyógymód potenciálisan hatékony és biztonságos is. Ezért van szükség a bevezetőben említett nagy mennyiségű előzetes kutatásokra, mielőtt jönnek a nagy létszámú klinikai vizsgálatok. A kutatóknak jó minőségű tudományos alapot is kell biztosítaniuk a gyógymódjuknak. Ennek az alapnak jó plauzibilitást kell nyújtania és azt, hogy a tesztalanyok jól járjanak a kezeléssel. Ha viszont az alternatív gyógymódokról beszélünk, akkor a plauzibilitás teljes fogalomköre a kukában landol. Offit azt mondja, hogy az alternatív gyógymódok nagy része a varázslat (értsd: homályos vagy irracionális gondolkodás) határát súrolja. Ezt erősítve sok kritikus szerint egyes alternatív gyógymódok nem csupán a határt súrolják: maguk is varázslatok. Nem elég, hogy nem ismerünk ezen gyógymódokhoz hatásmechanizmust, de ráadásul egy ismeretlen hatásmechanizmus léte is teljesen megkérdőjelezhetővé válik. Mondhatni: nincs olyan (akár ismeretlen) hatásmechanizmus, ami alapján működhetne. Az egy dolog, hogy nem tudják az orvosok egy gyógyszerről, hogy pontosan hogyan működik (melyik receptorra hat például), de teljesen más dolog az, amikor ahhoz, hogy valami működjön, az alapoktól át kellene írni a jól megalapozott fizika, kémia és biológia tudásunkat. (Lásd bővebben itt.) Emiatt sok alternatív gyógymódot nyugodtan a „hókuszpókusz” kategóriába lehetne sorolni. Vajon etikus varázslatot tesztelni emberi alanyokon?

Összefoglaló

Sok kritikát lehet tehát megfogalmazni a közel nulla plauzibilitású gyógymódok kutatásával kapcsolatban: az egyszerű pénz- és erőforrás pazarlás, ahol igen kicsi a valószínűsége annak, hogy valami használhatót kapunk eredményül; a negatív bizonyítékok pedig hasznosak, de csak akkor, ha a praktizálók ilyen esetben felhagynak a kérdéses gyógymód alkalmazásával. Az alternatív világban azonban szinte sosem történik ilyesmi.

A kutatásokat akkor van értelme finanszírozni, ha azok etikusan elvégezhetőek, ha azok esetlegesen negatív eredménnyel való zárulása esetén a praktizálói annak megfelelően cselekednének és akkor, ha a törvényi szabályozások is a kutatásokkal összhangban történnének. Az sem ártana, ha forgalmazás vagy egy új/régi gyógymód alkalmazásának bevezetése előtt a biztonságosság is ellenőrizve lenne. Ha pedig az esetleges káros hatásra csak utólag derül fény, akkor a megfelelő hatóságoknak be kellene tiltania az adott készítményt vagy gyógymódot (ez sem megy mindig, lásd itt például).

Ha a tudományos bizonyítékok gyakorlatilag nulla befolyással vannak egy gyógymód alkalmazására vagy egy termék forgalmazására, akkor mi értelme volt a kutatásnak? Ha az alternatív gyógymódok egyre csak távolodnak a tudományosságtól, akkor miért is váljanak azok hivatalossá?

Források

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr294625730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása