Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

Az energiagyógyászat visszavág?

2012. augusztus 20. 07:30 - Zsolesz14

A (talán nem is létező) hardcore olvasóim bizonyára emlékeznek, hogy lassan egy éve írtam egy rövid összefoglaló bejegyzést az energiagyógyászatról és azon belül egy igen rossz minőségű klinikai vizsgálatról, amely eredményeit a szerzők megpróbálták kifordítani, hogy azok saját elképzeléseiket támasszák alá. A történet persze ezzel még nem ért véget; egyelőre azonban röviden összefoglalom itt az akkori bejegyzés tartalmát.

Az energiakivonás („energy chelation”) nevű gyógymódot vizsgálták, amely hasonló a kézrátételes gyógyításhoz: a gyógyító a kezét a beteg fölött lebegteti több percen át, ezáltal pozitív energiákat küld a testébe és kivonja a negatívakat, így segítve elő a gyógyulását. Kemoterápiás kezelésen átesett betegeken vizsgálták ennek az eljárásnak a hatékonyságát; a kimerültségen és fáradtságon próbáltak segíteni. Volt placebo csoport is, őket egy betanított álgyógyító kezelte, ugyanolyan mozdulatokkal, mint egy igaz gyógyító. Az eredmény? A placebo és igazi csoport ugyanúgy teljesített. Ahelyett, hogy a kutatók ebből azt a következtetést vonták volna le, hogy az energiakivonás nem működik, megpróbáltak facsarni egy kicsit az eredményeken. Észrevették, hogy a két csoport nyálának a kortizol szintje jelentősen eltér, így ezt a tényt kiemelték. Igen ám, de ezen szint mérése egyáltalán nem elismert diagnosztikai eljárás semmilyen kimerültséggel kapcsolatos dologra. Azt is fontos megemlíteni, hogy erről a mérésről utólag döntöttek és nem a vizsgálat előtt. Ez is arra utal, hogy kavarni próbáltak az eredményekkel.

A lényeg tehát, hogy a helyes következtetés az lett volna, ha a szerzők azt a konklúziót vonják le a tanulmányból, hogy az energiakivonás nem működik. Ehelyett ők mégis azt írták a publikációjuk végkövetkeztetésében, hogy mivel a placebo és igazi csoport is javult a kezelés során, ezért ebből az következik, hogy az energiakivonás működik és további kutatásra érdemes.

Kissé meglepő módon a folyóirat, ahol a szerzők publikáltak, közzétett egy levelet is, amelyben teljesen hasonló kritikákat fogalmaztak meg a tanulmánnyal kapcsolatban. Még a következőket is hozzátették:

Mi úgy gondoljuk, hogy ezen TT [kézrátételes gyógyítás] tanulmány publikációja még több energiagyógyítással és aurákkal kapcsolatos áltudományos kutatást ösztönöz és emellett téves üzenetet közvetít az orvosok és páciensek felé.

A tanulmány szerzői természetesen nem örültek a levélnek és kiadtak egy válaszlevelet, melyben azonban tipikus alternatív gyógymódoknál ismert védekezéseket használnak. Ezekből fogok szemezgetni. Az első kifogás:

Először is, a beavatkozás, amit alkalmaztunk nem kézrátételes gyógyítás volt, hanem egy specifikus  technika, amelyet különböző biomező terápiáknál is alkalmaznak kimerültségre.

Hát igen, ez jogosnak tűnhet, hiszen nem mindegy, hogy kézrátételes gyógyítás, reiki vagy éppen energiakivonás. Ezek azonban mind a szerzők által használt „biomező terápiák” („biofield”) részei, mely az energiagyógyászat egy másik neve. De vajon ki lehet jelenteni, hogy a reiki és a kézrátételes gyógyítás különbözik egymástól, csak azért, mert a gyógyító másképp lebegteti a kezét a beteg felett és mert az egyik valamilyen univerzális energiát sugároz a betegbe, míg a másik éppen a negatív energiákat vagy energiablokádokat vonja ki belőle? Pont az ilyenek miatt nevezhető fogtündér tudománynak az egész energiagyógyászat. (Lásd az előző bejegyzést.) Ahhoz, hogy komolyan lehessen venni ezt az egészet több dolognak kellene történnie: igazolni kellene, hogy ténylegesen létezik egy ilyen univerzális energiaforrás, igazolni kellene, hogy a reiki mesterek ténylegesen képesek ezt befolyásolni, igazolni kell, hogy ténylegesen léteznek ezek az energiablokádok és, hogy ezeket a gyógyítók ténylegesen fel tudják oldani. Addig, amíg ezek meg nem történnek csupán két különböző varázslatról beszélünk. És itt is ugyanazt lehet elmondani, mint a homeopátiánál: a bizonyítékok mennyisége és minősége legalább annyi kell legyen, mint amennyi jelenlegi tudásunk mellett szól. Ez a tanulmány a közelébe sincs ennek. A következő kifogás:

Másodszor, léteznek alap bizonyítékok a biomező terápiák mellett.2 3

A szerzők erre a Cochrane áttekintésre és egy saját áttekintésükre hivatkoznak. Ezzel megint előjön az alapvető különbség a tudomány- (SBM) és bizonyíték alapú orvoslás (EBM) között. Az EBM nem veszi figyelembe a plauzibilitást és az alapvető tudományos ismereteinket, pedig az ilyen, közel nulla plauzibilitású gyógymódoknál ezzel foglalkozni kellene. A Cochrane áttekintés szerint az átlagos fájdalomcsökkenés kevesebb volt, mint 1 egység (0,83) egy 10-es skálán. Egy egység az a lehető legkisebb fájdalomcsillapítást szokta jelenteni, amit a beteg még érzékelni képes. Ezt, és a nagyon gyenge plauzibilitást figyelembe véve azt lehetne mondani, hogy ebben az esetben a „statisztikailag jelentős” nem egyenlő a „klinikailag jelentős”-sel.

Harmadszor, a tanulmány úgy lett kitalálva, hogy megvizsgálja a nem specifikus és placebo elemeket, amelyek elősegíthetik a reakciókat. Ezért használtunk egy álgyógyítós csoportot összehasonlításképpen, egy nem kezelt csoporttal.

Mégis azt a következtetést vonták le, hogy a biomező terápiák működnek, mikor az igazi és álkezelt csoport nem volt megkülönböztethető. A szerzők azzal próbálnak érvelni, hogy még mindig jobban javult ez a két csoport a nem kezelthez képest és ezért van értéke a kezelésnek. Ehhez a mondathoz hozzá kellene persze tenni a végére, hogy „még ha az placebo is”, ezt ugyanis nem hajlandóak elismerni. Viszont ez egy érdekes kérdést vet fel, gondoljunk ugyanis bele a következőbe!

Tegyük fel, hogy feltalálok egy új gyógyszert egy konkrét, szubjektív tünetre, amit elkezdenek klinikailag vizsgálni. Sok vizsgálatot végeznek és az jön ki, hogy a gyógyszerem ugyanúgy teljesít, mint a placebo, de mind a gyógyszerem és mind a placebo gyógyszer jobban teljesít, mintha nem csinálnánk semmit. Korrekt lenne ezek után, ha kijelenteném, hogy az én gyógyszerem hatékony az adott szubjektív tünet kezelésére, majd elkezdeném azt (akár pénzért) alkalmazni? Ehhez hasonló történik az energiakivonással is. Bizonyára sokan tiltakoznának a gyógyszerem ilyen módú használata ellen, de akkor ugyanezt kell tenniük az energiakivonással kapcsolatban is. Nem lenne helyes kettős mércét alkalmazni.

Végül pedig egy olyan kifogással jönnek a kutatók, ami véleményem szerint nagyon szomorú. Amikor komoly kutatók jönnek ilyenekkel, arra tényleg nincs jobb szó, szomorú:

A nagyobb probléma ebben a témakörben az, hogy mi is alkotja az „áltudományokat”, és, hogy milyen információkat érdemes megosztani a nyilvánossággal. A jól kivitelezett, szigorú, randomizált, kontrollcsoportos vizsgáltunkból nyert adatokat el kellene utasítani pusztán azért, mert a hatásmechanizmusok ismeretlenek vagy mert egyes tudósok nem hisznek ebben a specifikus terápiában? Mi nem állítunk semmit a hatásmechanizmussal kapcsolatban. Mi azt állítjuk, hogy ezen beavatkozás nagyon ígéretes a kimerültség enyhítésére, ami a legnagyobb panasza a rákbetegeknek, és, hogy ez a terápia nem okoz kárt. Ezért ez további kutatásokat érdemel. Nagy veszélyt jelentenek a tudományra a hit alapon terjedő hamis információk és az elhamarkodott elutasítása a szigorú, randomizált, kontrollcsoportos vizsgálatokból nyert megállapításoknak. Ezért nekünk, mint orvosoknak és tudósoknak az a legfőbb kötelességünk, hogy ígéretes és jó előny/kockázat arányú megoldásokat vizsgáljunk ki és nem az, hogy információkat hallgassunk el pusztán személyes vélemény alapján.

Amikor egy ilyen szöveget látok, akkor nem is tudom, hogy hol kezdjem. Ez olyan szinten tele van félreértésekkel, hogy szinte lehetetlen röviden reagálni. Haladjunk sorjában!

Óriásit tévednek, amikor azt állítják, hogy a tudomány hívei pusztán hit vagy személyes meggyőződés miatt utasítják el ezt a kezelést. Nem igaz, hogy azért kap kritikát egy ilyen vizsgálat, mert a kritikusok „nem hisznek benne”, vagy mert „nem ismert a hatásmechanizmus”. Ezek a reakciók mind arra engednek következtetni, hogy ezek a kutatók egyáltalán nem értették meg a felék intézett kritikákat. Ők azt a következtetést vonták le a vizsgálatukból (ezt itt is megismételték), hogy az energiakivonás ígéretes. Egy komolyabb SBM alapú analízis azonban azt mondaná, hogy a vizsgálatból az következik, hogy az energiakivonás pusztán placebo, vagyis nem működik. Az igazi meg álgyógyítóval kezelt csoport megkülönböztethetetlen volt; teljesen mindegy, hogy egy igazi gyógyító mester vagy egy színész lebegteti a kezeit a beteg fölött, a hatás ugyanaz lesz. Hogy lehet ebből azt a következtetést levonni, hogy az energiakivonás működik? A kutatók nem reagálnak erre a konkrét kritikára, ehelyett szalmabábot kezdenek püfölni és azt mondják, hogy a kritikusok „nem hisznek a kezelésben”.

A másik kifogásuk pedig figyelmen kívül hagyja azokat a dolgokat, amiket a nemrégen íródott plauzibilitással kapcsolatos bejegyzésekben már kifejtettem. Arról van szó, hogy lényeges különbség van egy ismeretlen hatásmechanizmus és egy olyan hatásmechanizmus között, amely gyökeresen ellentmond az alapvető tudományos ismereteinknek. Egy ismeretlen hatásmechanizmusú, de bizonyított hatékonyságú gyógyszer nem fogja átírni az alapvető fizikai, kémiai és biológiai törvényeket. Pusztán arról van szó, hogy nem tudjuk pontosan hogyan hat, de tudjuk, hogy biztos valamilyen biokémiai kölcsönhatás által, valamilyen receptorral, enzimmel vagy más makromolekulával. Ezzel szemben, ha előkerül például a homeopátia vagy energiagyógyászat kapcsán a hatásmechanizmus, akkor általában ahhoz gyökeresen át kell írni az alapvető tudományos ismereteinket. Ez pedig nagy különbség.

A tudósok és a szkeptikusok természetesen nyíltak arra a lehetőségre, hogy az energiagyógyászatban lehet valami. Mondhatni lehetséges (igaz igen csekély az esély rá), hogy a dolog mégis működik. De ahhoz, hogy ezt elfogadják sok bizonyítékot kell felhozni. Nem elég egy olyan kis létszámú tanulmány, amelynél az álgyógyítós meg igazi gyógyítós csoport ugyanúgy teljesített. És ez nem „személyes vélemény” kérdése, a jelenlegi jól megalapozott tudományos alapismereteink nem személyes vélemények miatt jöttek létre, hanem komoly bizonyítékok által.

Mennyivel egyszerűbb „személyes vélemény”-re hivatkozva elutasítani a kritikákat, ahelyett, hogy komolyabban elgondolkoznának rajta. Láthattuk, hogy a megfogalmazott kritika nem pusztán vélemény kérdése. Pontosan ezért „érdekes” a reakciójuk végén olvasható lecke arról, hogy mi a kutatók kötelessége. A tudósoknak és kutatóorvosoknak a tudományos gondolkodás terjesztése és alkalmazása is kötelességük lenne. Nem lenne szabad az amúgy is szűkös erőforrásokat olyan nulla plauzibilitású gyógymódok kutatásába fecsérelni, melyek működéséhez az kellene, hogy gyökeresen átíródjanak alapvető tudományos ismereteink.

Forrás

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr274661552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.