Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

10 érv, amiért abszurd a rákgyógyszer konteó

2017. január 31. 16:43 - Zsolesz14

Őszinte leszek és már a bejegyzés elején beismerem az elfogultságom: nem szeretem a rákgyógyszer összeesküvés-elméletet. Olyannyira nem, hogy már két bejegyzést is szenteltem a téma boncolgatására. Egyik felem azt mondja, hogy ne használjak ilyen hatásvadász címet, a másik felem viszont még durvábbat írna a címsorba. Még "szerencse", hogy régen nem úgy döntöttem, hogy az orvostudomány területén folytatom tanulmányaimat. Bele se merek gondolni, hogy miként érezhetnek azok az emberek, akik egész életüket a rák (vagy bármilyen más jelenleg gyógyíthatatlan betegség) tanulmányozására tették fel, mikor közlik velük, hogy ők valójában munkaidejükben nem is kemény munkát végeznek, hanem csak titkolják a már létező gyógymódot.

A rákgyógyszer összeesküvés-elmélet nagyon népszerű a különböző közösségi médiákon: azt állítja, hogy magas pozícióban lévő emberek már réges-régóta ismerik a rák ellenszerét, azonban eltitkolják azt. Az elhallgatás oka általában azonos: a gyógyszergyártó cégek több pénzt keresnek egy krónikus betegség kezelésével, mint amennyit keresnének annak meggyógyításával. Az egész tehát egy egyszerű állítás még egyszerűbb magyarázattal. Ez az egyik olyan dolog, ami vonzóvá teszi az egészet, mert "logikusnak" hangzik első hallásra. Sokan nem is gondolunk bele komolyabban, pedig ha így tennénk, akkor darabokra esne szét az egész elmélet. Ha az egész igaz lenne, akkor a következmények döbbenetesen bonyolultak lennének. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen lenne a világ, ha a rákgyógyszer összeesküvés-elmélet igaz lenne, akkor azonnal képtelenségekkel és ellentmondásokkal találnánk magunkat szembe.

Az emberi gondolkodás egyik jellemző vonása, hogy feldúltak, idegesek leszünk ha általunk igazságtalannak tartott viselkedéssel találjuk magunkat szemben. Ha azt olvassuk, hogy a gazdag és befolyásos emberek csak úgy hagyják, hogy mások szenvedjenek miközben dagad a pénztárcájuk, akkor hajlamosak vagyunk felháborodni. Sajnos ugyancsak szerves része az emberi természetnek az ilyen jellegű érzéseink igazolása. Ez azt eredményezi, hogy sokan a felháborodásra fókuszálnak és elfelejtik rendesen végiggondolni a dolgokat. A racionalizálás útján mindent elkövetünk, hogy fenntartsuk a dühünket még észérvekkel szemben is. Sok áltudománynál figyelhető meg ez a jelenség: a konklúzióval indítunk, majd próbáljuk meg azt alátámasztani bármivel.

A kövezőkben 10 ok kerül bemutatásra, amelyek miatt a titkolt gyógyszer narratíva tarthatatlan. Ezek többsége még akkor is megállja a helyét, ha elfogadjuk azt az (abszurd) feltételezést, miszerint az orvostudomány és gyógyszeripar területén dolgozók szociopaták, akik a pénzt helyezik az erkölcs elé minden esetben. Egyes érvek emellett kétségbe is vonják eme feltételezés valóságtartalmát. Az Olvasónak nem csak ezen pontok megértése és tanulmányozása javasolt; próbálja megfigyelni legközelebb, hogy az összeesküvés-elmélet hívei milyen módon utasítják el vagy magyarázzák meg azokat. E módszerek fontos szerepet játszanak a titkolt gyógyszer összeesküvés-elmélet létezésének és népszerűségének a megmagyarázásában és inkább egy hibás gondolkodásmódot tárnak fel mintsem valami tárgyi bizonyítékot. A rendkívüli állításokhoz rendkívüli bizonyítékok kellenek, a titkolt gyógyszer összeesküvés-elmélet híveinek viszont nincsenek bizonyítékaik, csak egy narratívájuk. Ami még rosszabb, hogy e narratíva nem rendelkezik belső logikai konzisztenciával.

A most következő érvek rákgyógyszert használnak illusztrációként, viszont tetszőleges más betegséghez kapcsolódó titkolt gyógyszer összeesküvés-elmélet hasonló kritikákkal is kell hogy szembenézzen. Nagyon sok rákgyógyszer összeesküvés-elmélet ellen szóló érv itt figyelmen kívül van hagyva. (Az elején linkelt két régi cikkem tartalmazza ezeket.) Ebből a legfontosabb, hogy a rák több száz betegség gyűjtőneve, amelyek mind különböző típusúak, így azok gyógyításához minden bizonnyal nagyon változatos gyógymódokra lesz szükség.

1. Nem minden egészségügyi kutatásban részt vevő szervezet első számú célja a profit.

Tévhit, hogy minden kutatási finanszírozás olyan szervezetektől jön, amelyeket vállalati érdekek fűtenek. Egyetemek a világ minden tájáról rendszeresen vesznek részt kutatómunkákban, valamint jótékonysági szervezetek (pl. American Cancer Society) is rendszeresen biztosítanak anyagi támogatást. Ezen források többször hoztak már nagy áttöréseket és elvben semmi sem gátolja őket a "végső" áttörés elérésében. Ez kellemetlen az összeesküvés-elmélet számára, amely szétesik a fő mozgatórugó, a profit nélkül. Olyan ez mintha azt mondanánk, hogy az éhezés ellen küzdő jótékonysági szervezetek titokban azt akarják, hogy a gyerekek éhezzenek, hogy legyen okuk a szervezetük fenntartására. Természetesen előfordulhat, hogy jótékonysági szervezetek korrupttá válnak vagy, hogy nem is voltak sosem tisztességesek, de ez rendszerint egy vagy kevés ember tetteinek a következménye. Az összeesküvés-elmélet viszont azt követeli meg, hogy az összes szervezet összes tagja tökéletesen korrupt legyen, mindenféle megingás nélkül.

2. A kutatók és családjaik pont annyira vannak kitéve a ráknak és más betegségeknek, mint bárki más.

Egy nyilvánvaló implikációja a titkolt gyógyszer összeesküvésnek, hogy a kutatók és tulajdonosok hajlandóak a cégüket és a részvényeseiket a saját és a szeretteik élete fölé helyezni. Azt sugallja, hogy a kutatásokban és egészségügyi ellátásban részt vevő több ezer ember mind tökéletesen engedelmes semmittevő, akik sosem engednek a kísértésnek egy általuk mélyen szeretett személy megmentése vagy akár a világ jobbá tételének érdekében. Az orvosok és kutatók mind csak ülnek a babérjaikon és csendben végignézik, amint szüleik vagy gyerekeik meghalnak olyan betegségekben, amelyekről tudják, hogy gyógyíthatóak. Ehhez egy olyan céltudatos közösségi mentalitás szükséges, amely képes egy közös célt minden személyi kényelem és jólét fölé helyezni, valamint mentes mindenféle könyörülettől és gyásztól. Soha nem létezett a Földön egy olyan kormányzat vagy cég, amely képes volt ilyen elvek szerint működni. Ehhez szó szerint egy hadseregnyi szociopatára lenne szükség, akik annak ellenére, hogy nem éreznek szimpátiát senki iránt mégis képesek valami módon összejönni és közösen megegyezni egy olyan eljárás végrehajtásában, amely önfeláldozást követel meg az összeesküvő társak érdekében.

3.  A cégek igazgatói nem tudják a dollármillióikat felhasználni ha meghaltak egy olyan betegségbe, amelyet saját cégük gyógyítani tudott volna.

Ha el is fogadjuk, hogy a magas hatalmi pozícióban lévő embereket nem érdeklik a barátaik vagy a családjuk, akkor is a haszonéhségük és kapzsiságuk által fűtött egoizmusuk arra utal, hogy saját magukkal nagyon is törődnek. Ha azt látnánk, hogy a nagy cégek fejesei és a kormányzati hivatalnokok valami módon megmenekülnek a ráktól, akkor lenne okunk gyanakodni, hogy egy ténylegesen létező a gyógymód csak az ő számukra van fenntartva. De nem ez történik. Minden évben egyre csak növekszik azon gazdag és nagy hatalommal rendelkezők listája, aki rákban hunytak el. Ezen a listán találunk igazgatókat, politikusokat, kormányzati vezetőket, gyógyszeripar alkalmazottakat és államfőket az egész világról. Azt kellene elhiggyük, hogy ezek az emberek mind tudtak egy gyógymódról azonban a gyanú elkerülése miatt úgy döntöttek, hogy nem használják azt. Butaság lenne azt gondolni, hogy ezek az emberek, akik nagy részének rengeteg pénze volt, hajlandóak voltak a rák által okozott lassú halállal szembenézni, csak hogy legyen még egy kis pénzük. Nem lehet igaz, hogy annyira önzőek voltak, hogy titkolták a gyógymódot saját meggazdagodásuk érdekében és mindemellett annyira önzetlenek is voltak, hogy az összeesküvés titokban tartásáért hajlandóak voltak meghalni. Ezen típusú ellentmondások nem bizonyítékokból vagy okfejtésekből fakadnak, hanem annyi minimális feltételezésből, amennyi szükséges a titkolt gyógyszer összeesküvés-elmélet igazolásához.

4. A kutatók közül sokan - ha nem a legtöbben - többre becsülnék a dicsőséget, presztízst és a személyes diadalt a puszta pénznél.

Még ha el is fogadjuk, hogy a tudósok nem akarják a világot egy jobb hellyé tenni vagy nem akarnak beteg embereken segíteni, még akkor sem tételezhetjük fel, hogy csak a pénz érdekli őket. Bármely tudós, aki részt vesz egy olyan kutatómunkában, amely végül áttöréshez vezet azonnal híressé válik a kollégái és munkatársai között. Ez egy nagy lehetőség, hogy megmutassuk az ellenségeinknek és becsmérlőinknek, hogy nem vagyunk vesztesek, hogy a legjobbak vagyunk a saját szakmánkon belül. Ez nem csak Nobel díjat jelent, hanem számtalan szobrot és épületet fognak építeni a tiszteletünkre, nevünk pedig szinte az összes orvosi és tudományos tankönyvbe bekerül. Bármilyen fizetést megkövetelhetünk magunknak, bármilyen cégnél dolgozhatunk, azon a területen kutathatunk, amelyiken akarunk. Imádatot jelent az összes rákbetegtől és családjaiktól, akiket megmentettünk. Egy rákgyógyszer felfedezése Einstein szintű hírnevet jelent, évszázadokon át fennmaradó örökséggel. Nehezen lehetne elhinni, hogy bármely tudós is ezt mind a szőnyeg alá söpörné a gyógyszerrel együtt. Minél önzőbbnek állítja be az összeesküvés-elmélet a tudósokat annál valószínűbb, hogy a személyes sikereket többre becsülnék, mint a sima anyagi hasznot.

5. Minden kormányzat benne kell legyen, de nem mind keresnének rajta jól.

Sok ilyen jellegű összeesküvés-elmélet több ország kormánya és gyógyszergyártó cége közötti együttműködést tételez fel, azonban sok ország létezik, amelyben társadalmi betegsegélyezés működik. Ezen országok drasztikusan le tudnák csökkenteni az egészségügyre szánt kiadásaikat, ha lelepleznék a titkolt gyógyszert. Gondoljuk, hogy csak ülnének a babérjaikon miközben mindenki más meggazdagszik? Nem szeretné minden ilyen ország csökkenteni az egészségügyi kiadásait és helyette ugyanazt a pénzt másra költeni, például katonai védelemre vagy energiatermelésre? Nem, azt kellene higgyük, hogy egy olyan világban, ahol a titkolt gyógyszer összeesküvést bárki leleplezheti egy laptoppal meg internet-hozzáféréssel pár ország nem is tud róla.

6. Biztosítótársaságok nyomása.

Ismételten, ha egy konteós egy számítógéppel bizonyítékot tud találni egy titkolt gyógyszer létezéséről, akkor a biztosítótársaságoknak is tudniuk kell róla. Akkor mégis miért fizetnének a nagy biztosítótársaságok költséges, de gyenge hatékonyságú gyógymódokért, amikor egy olcsó és sokkal hatékony gyógyszer is rendelkezésre áll? Ha a gyógyszer titokban tartása sok pénzt hoz, akkor a biztosítótársaságok azok, akik a legtöbbet fizetik. Minden elképzelhető ösztönzőerejük meglenne ahhoz, hogy leleplezzék és felfedjék az eltitkolt hatékonyabb és olcsóbb gyógymódokat. Miért hallgatnának, miközben óriási összegeket költenek olyan gyógymódokra, amelyekről tudják, hogy csalások? Ismételten azt kellene elfogadjuk, hogy valami módon nem tudnak róla.

7. A gyógyszergyártó cégek RENGETEGET keresnének egy univerzális rákgyógyszerrel.

Mégis melyik bolygón nem lehetne piacra dobni egy olyan monumentális hatékonyságú gyógymódot mint az univerzális rákgyógyszer? Ha szabadalmaztatható lenne, akkor a feltalálók örökre bekerülnének a történelemkönyvekbe az eredményeikért, (a legtöbb tudós számára pedig ez sokkal fontosabb, mint ha ugyan gazdag lenne, de nem ismernék el sikerét), a cég ahol dolgoztak pedig milliárdokat keresne. Sok konteós erre úgy fog érvelni, hogy egy titkolt gyógymódot nem lehetne szabadalmaztatni, ez azonban két okból is tévedés.

Egyrészt sok cég már nagyon régóta jól keres nem szabadalmaztatott termékekkel (beleértve a gyógyszeripai termékeket is) és szolgáltatásokkal is. Ez történhet általános gyógyszerek eladásával, amely egyes országokban a többségét jelenti a legálisan eladott gyógyszereknek, vagy étrend-kiegészítők eladásával, amely már így is egy 30 milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát.

Másodszor pedig, hiába fordul elő egy anyag a természetben, ez nem zárja ki, hogy egy gyógyszergyártó cég levédjen valami hasonlót HA jó okuk van feltételezni, hogy az jól használható gyógymód lehet. Nem ritka, hogy egy cég egy természetes anyag olyan változatával jön elő, amely már szabadalmaztatható. Sőt, a piacon lévő gyógyszerek jelentős hányadával pont ez a helyzet. Gyakran csak az aktív komponens izolációjára és tisztítására van szükség és/vagy a kémia struktúra csekély módosítására. A farmakológiai értelemben aktív molekuláknak általában vannak farmakofornak nevezett régiói, amelyek az aktív farmakológiai hatásért felelősek, valamint vannak olyan régiói is, amelyekben a csekély változtatások nem változtatják meg, gyengítik vagy erősítik a farmakológiai hatást. Ez lehetővé teszi a kémikusok számára, hogy egy olyan anyagból induljanak ki, amelynek egy konkrét célhoz vezető tulajdonságai vannak, majd annak módosításával különböző variációkat hozzanak létre. A molekulák ilyen típusú módosítása új, különböző erősségű gyógyszerek előállítása céljából mindig is jövedelmező volt. Emiatt nagyon valószínűtlen, hogy a szabadalmaztathatóság hiánya komoly szerepet játszana a gyógyszergyárak érdektelenségében bármilyen természetes szer iránt.

8. A gyógyszergyártó cégek már most a gyógyítást és megelőzést választják a profit helyett.

Rengeteg példa létezik olcsó termékekre, amelyek nagyon hatékonyak egy konkrét betegség kipusztításában, annak ellenére, hogy hagyni, hogy az emberek megbetegedjenek, majd kezelni őket sokkal több pénzt eredményezne páciensenként. Mindezek ellenére a gyógyszeripar továbbra is gyártja ezeket, ami ellentmond annak, hogy ezek a cégek olyan kegyetlenek, hogy inkább hagyják az embereket szenvedni a nagyobb haszon érdekében, a tényleges gyógymód piacra dobása helyett. Miért nem titkolták el az oltások vagy antibiotikumok létezését? Hát nem lehetne több pénzt keresni, ha csak a tüneteit kezelnénk a tuberkulózisnak ahelyett, hogy kigyógyítanánk az embereket belőle? Senki sem profitálhatna, ha a kanyaró féktelen lenne és nem ritka? Miért gondolkoznak ilyen szelektíven a cégek arról, hogy mely gyógymódokat titkolják és melyeket értékesítik? Ennek ismételten csak akkor van értelme, ha nem azért érvelünk, hogy megtudjuk az igazságot, hanem azért, hogy racionalizáljuk azokat a tényeket, amelyek nem férnek bele a narratívánkba. A gondolatmenet úgy néz ki, hogy eleve abból indulunk ki, hogy a gyógymódot titkolják, majd minden szükséges, nem alátámasztott feltételezést felhasználunk a narratíva fenntartásához, a zavaros részletek ellenére.

Érdekes dolog történik, amikor aztán a konteósok tudomást szereznek a HPV oltásról, amely a rák megelőzését segíti, és gyenge érvekkel elutasítják azt. Azt mondják ne bízz az oltásban, mert az csak azért van, hogy pénzt keressenek rajta. Igazi konteós spekuláció közepette minden az összeesküvés-elmélet bizonyítékává válik, még akkor is, amikor a gyógyszeripar megelőzni próbálja a rákot, nem pedig gyógyítani. Ez is arra utal, hogy ezen spekulációk motiváló ereje csak gyanú és félelem keltése, miközben nem cél a becsületes nyomozómunka vagy az intellektuális őszinteség.

9. Több haszonra leselkedő cég létezik, ami konkurenciát jelent.

Ha azt állítjuk, hogy a gyógyszergyártó cégek azért nem dobják piacra a rákgyógyszert, mert az tönkreteszi a jelenlegi hasznukat, akkor ezáltal azt is állítjuk, hogy a gyógyszer feltalálása jó módszer lenne az egyik cég számára, hogy legyőzze a többit. Ha mindegyik cég csak tüneteket kezel egy életen át és nem gyógyít, akkor nem kell géniusznak lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk: bármely cég, amely előáll a tényleges gyógymóddal tönkrevághatja a konkurenciát és rengeteg pénzt kaszálhat. Mindössze annyit kell tenni, hogy az univerzális gyógyszer árát valahová a konkurencia által kínált kezelés ára alá beállítani. Ezután hasznosíthatjuk a gyógymóddal járó hírnevünket adományok kérésénél, befektetők keresésénél, partnerek választásánál és kölcsönökre való jelentkezésnél. Ráadásul nem kell végignéznünk amint a szeretteink belehalnak egy gyógyítható betegségbe.

Sőt, egy cégnek nem is kellene feltalálnia az univerzális rákgyógyszert; felhasználhatná az összeesküvést önmaga ellen. Ha valaki felfedne egy titkolt gyógymódot vagy kimutatna egy végzetes hibát a konkurencia által kifejlesztett kezelésben, akkor azonnal megsemmisíthetné a konkurenciát. Ezek után úgy hirdethetné magát, mint a "Cég, amelyben bárki megbízhat". Gondoljunk csak bele milyen aljas tetteket vihetnének véghez ha a közvélemény tökéletesen gyanútlan lenne velük szemben. Még ha igaz is, hogy a titkolt gyógyszer piacra dobásában nincs pénz, az összeesküvés-elmélet akkor is egy rendkívüli lehetőséget teremt egy cégnek a csúcsra jutáshoz, ami után bármilyen korrupt dolgok büntetlenül véghezvihetnének. Minél kapzsibb és kegyetlenebb egy cég, annál valószínűbb, hogy élnének ezzel a lehetőséggel. Butaság azt gondolni, hogy a gyógyszergyártó cégek nem játszanák ki egymást, miközben nincs problémájuk mindenki más kijátszásával.

10. A gyógyszer titokban tartása többe kerülne.

A játékelméleti számítások sokkal kifinomultabbak, mint a rákgyógyszer összeesküvés-elmélet támogatóinak egyszerű világképe. Minden, az összeesküvésben bűnrészes cégnek mérlegelnie kellene annak valószínűségét és következményeit, hogy átveri őt a konkurens cég vagy az összes tudós, akit jelenleg lefizetnek vagy a múltban lefizettek, majd pedig ezt össze kellene hasonlítsák a várt nyereséggel. Az előbbiekben már kitárgyaltuk, hogy egy ilyen méretű összeesküvés nagyon sok szervezet együttműködését kívánná meg, amely szervezetek valójában pénzt veszítenének. Ahhoz, hogy az összeesküvés-elmélet működjön mindenkinek, aki benne van ösztönözve kellene lennie, hogy hallgasson. Másképpen fogalmazva: több pénzt kellene kapjanak, mint amennyit veszítenének. Ebbe beletartozik az összes ország, ahol társadalombiztosításos rendszer működik és az összes biztosítótársaság, amely a kezelésekért fizet. Ne feledjük, az összes orvost, tudóst és kutatót, akinek bármi köze van az összeesküvéshez is annyira le kellene fizetni, hogy ne leplezzék le a dolgot. A titkolt gyógymód hatékonyságát valamikor igazolni kellett, másképp honnan tudná bárki is, hogy az minden ráktípus minden stádiumára működik? Ez pedig klinikai vizsgálatokat jelent, amelyek nélkülözhetetlen elemei a gyógyszerkutatásnak. Még több lefizetendő ember. Mindezt azután, miután már eleve milliárdokat költöttek a gyógyszer kifejlesztésére és kikutatására. Mindemellett szükség van egy kisebb hadseregnyi csatlósra, akik elintéznek bárkit, aki nem hajlandó együttműködni. Arra is pénzt kell költeni, hogy ezek után eltüntessük a nyomokat. E kis hadseregnek állandóan figyelnie kell a rivális vagy független kutatócsoportokat is, nehogy azok is feltalálják a gyógymódot. Ha mégis feltalálnák, akkor vagy le kell őket fizetni vagy meg kell őket ölni. Ezen a szinten a gyógyszer titokban tartása már iszonyatos mennyiségű pénzbe kerülne. Bármely ilyen helyzetben lévő cég számára a titkolt orvosság valójában teher lenne és nem előny.

Végszó

Szigorúan véve lehetséges a titkolt gyógymódok összeesküvés-elmélet folyamatos módosítása mindenféle, bizonyítékot nélkülöző ad hoc feltételezéssel annak érdekében, hogy látszólag fenntartsuk a narratívát. Ezért vonzó a legtöbb ehhez hasonló nagyméretű összeesküvés-elmélet, ez az egyik alapvető jellemvonásuk. Azonban minél több ad hoc feltételezést teszünk, minél több ember kell benne legyen az összeesküvésben, annál valószínűtlenebbé válik az. Ezt már komolyabb kutatások is igazolták. Előbb-utóbb muszáj lesz Occam borotváját alkalmazni és elfogadni a titkolt gyógyszer összeesküvés-elmélet monumentális valószínűtlenségét.

Forrás

The Credible Hulk - 10 Reasons Why Hidden Cure Cancer Cure Conspiracy Theories Fail

További ajánlott olvasnivalók

The Hidden Cancer Cure
Why haven't we cured cancer yet?
The complexity of cancer:A science-based view
http://quackwatch.org/01QuackeryRelatedTopics/Cancer/conspiracy.html
http://quackwatch.org/01QuackeryRelatedTopics/Cancer/cancerfall.html 
A Big Pharma összeesküvés - 1. rész 
A Big Pharma összeesküvés - 2. rész

A rákgyógyszer összeesküvés 1. 
A rákgyógyszer összeesküvés 2.

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr8312134775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.