Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

Közeli vagy távoli jövő lenne a fejátültetés?

2017. szeptember 20. 17:06 - Zsolesz14

A fejátültetés mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Vajon lehetséges lesz egy ilyen műtét a távoli jövőben? Vagy már a közeli jövőben, esetleg pár éven belül is megvalósulhat? Van egyáltalán értelme a fejtranszplantációnak? A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg? A mai napon ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.

Egy kis történelem

Talán meglepő, talán nem, de igen sok próbálkozást találni e területen az orvostudomány történetében. A legismertebb kísérletet 1973-ban Dr. R.J. White hajtotta végre, aki egy majom fejét ültette át egy másik majom testére. A műtétet részben sikeresnek tekintették, hiszen a létrehozott majom pár napig életben maradt.

Az 1950-es években az orosz sebész, Vladimir Demikhov, kísérletsorozatokat végzett, amelyek során kutyák fejét, illetve vállát műtötték rá másik kutyákra, ezáltal (A következő linkre csak az erősebb idegzetűek kattintsanak!!) kétfejű kutyákat hozva létre. Vélhetően ezt a Szovjetunió fejlett orvostudományának demonstrálása érdekében tették.

2002-ben japán kutatók patkányok fejét műtötték át más patkányok combjára, ezáltal az oxigénhiány agy fejlődésére gyakorolt hatását tudták vizsgálni állati modellben.

E kísérletek azonban nem nevezhetőek igazi fejátültetésnek. Igaz, hogy a fejek új testekre kerültek, azonban e testek csak létfenntartó szerepet töltöttek be. Azért nem nevezhetőek e műtétek valós transzplantációnak, mert a fejeket sosem csatolták funkcionálisan az új testhez. A majom esetében például gerincvelőt elmetszették, de nem "csatolták" az új testhez. Igaz, hogy a fej kapott rendesen vért az új testtől, de funkcionális szempontból az továbbra is egy izolált fej maradt. Ennyi erővel ráköthették volna egy szív-tüdő szimuláló gépezethez is.

Az imént említett Dr. White "helyét" fokozatosan egy olasz sebész, Dr. Sergio Canavero vette át a közmédiában, aki már 2013-ban is nyilatkozott merész dolgokat, 2017 áprilisában azonban az eddigieknél is meglepőbb nyilatkozatot tett. Azt állította, hogy 2017 végén, Kínában fogja az első fejátültetést végrehajtani, egy ismeretlen kínai férfin. Figyelembe véve a fejátültetés (tulajdonképpen célszerűbb lenne testátültetésnek hívni, hiszen a fej hordozza a személyiséget és kap egy új testet) történelmét és a jelenlegi technológiai fejlettséget erősen szkeptikusnak kell lennünk az ilyen állításokkal kapcsolatban. Lássuk pontosan miért!

Merész állítások kontra publikált bizonyítékok

A tudományos intézmények jelenleg másképp működnek, mint ahogyan azt a közvélemény hajlamos gondolni, ezért plauzibilisnek, meggyőzőnek hangozhatnak az előbb bemutatott nyilatkozatok. Elvégre egy elismert sebész, egy szakértő állítja, hogy kutatómunkát végzett és áttörést ért el a saját szakterületén belül. Könnyű azonban megfeledkezni a hiányzó részletektől és eltekinteni az állítások súlyától.

A tudományos áttörések jelenleg együttműködések (kollaborációk) eredményei. Azok az idők véget értek, amelyekben magányos géniuszok a saját kis laborjukban kutatnak éveken vagy évtizedeken át, majd érnek el valamilyen nagy áttörést. Ez azért van, mert az alacsonyan csüngő gyümölcsöket már learattuk, a fejlődés csak lépésekben lehetséges és komoly infrastruktúrát és együttműködést igényel. Évekbe telhet míg egy komplett labor akár egy apró előrelépést tesz.

A kutatásoknak rengeteg fázisa van és csak utána jönnek a klinikai alkalmazások. A legjelentősebb áttörések az emberi test biológiájával kapcsolatos alapvető tudományos felfedezésekkel kezdődnek, amelyek potenciálisan kihasználhatóak lehetnek terápiás célra. Az ilyen felfedezések nagyon kis része (értsd kb. 1 %) használható csak ténylegesen gyógyításra a jövőben, hiszen rengeteg a buktató. Ilyenkor nagy mennyiségű, újszerű biológiai ismeret megértésére van szükség, ez pedig gyakran csak több laboratórium együttműködésével lehetséges. Az új tudást aztán klinikai gyógymódokba kell "átfordítani", ezt nevezik transzlációs kutatásnak.

Ha mindezen sikeresen túl vagyunk és még mindig ígéretes a felfedezés, akkor jöhetnek az állatkísérletek, az előzetes emberi kutatások, majd a szigorúbb emberi vizsgálatok. Ez egy nagyon hosszú folyamat, amely tele van buktatókkal és körülbelül 10-20 évig tart, több tucat, de sokszor több száz tudományos publikációt maga után vonva.

Vagyis, amikor valaki azt állítja, hogy áttörést ért el valamilyen területen, akkor jogosan vetődik fel a kérdés, hogy hol van az a 10-20 évnyi előzetes, az áttörését támogató kutatás és az a legalább több tucat publikáció? Dr. Canavero nem tud ilyet felmutatni. Beszél ugyan arról, hogy majd publikálni fog komoly szaklapokban, de semmi konkrétumot nem mond. Orvosi kísérletekről beszél, amelyek lehetetlennek tűntek sokáig, neki azonban sikerültek. Mindezt részletek nélkül. Nem derül ki, hogy pontosan milyen kísérletekről van szó. Sebészeti eljárások finomítására gondolna? Az természetesen fontos része a fejátültetésnek, de sok más megoldatlan probléma is van.

Dr. Canavero aztán egy analógiával próbálja védeni a publikációinak hiányát: (saját fordítás)

A gyógyszeriparnál hasonló a helyzet. Ők éveken át végeznek kutatómunkákat, de nem publikálnak semmit. Aztán egy adott ponton nyilvánosságra hozzák a dolgokat és informálják a sajtót.

Az analógiája azonban több sebből is vérzik. Egy publikációs nyomvonalat ugyanis még az olyan új gyógyszerek esetében is lehet találni, amelyeket a gyógyszergyártó cégek féltve őriznek. A gyógyszergyárak tipikusan olyan új gyógyszerformákkal szoktak elkezdeni foglalkozni, amelyeket egyetemeken dolgozó kutatók fedeztek fel. Az igazi szakértelem ezek után a kémiatudásban rejlik: úgy kell módosítani a konkrét vegyületet, hogy annak meglegyenek a kívánt tulajdonságai. A gyógyszerfejlesztési target azonban végig ismert, egészen a kezdeti kutatási fázisoktól. Az igazi ipari titok a konkrét kifejlesztett kémiai anyag lesz, amelynek tulajdonságaival és emberi szervezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatban mindent feltárnak, még legelső emberi vizsgálatok előtt.

A Vasember téveszme

Bizonyára sok képregényrajongó tudja, hogy mi a Vasember karakterének (és ezzel együtt sok más technológia alapú szuperhősnek is) a legnagyobb logikátlansága: főhősünk felfedezett egy különleges új energiaforrást, amely tiszta, megújuló, biztonságos és hordozható. Mindezt a Vasember páncélzat energiaellátásra használja. Ehelyett azonban forradalmasíthatná civilizációnk energiafejlesztését és ezáltal egy sor komoly problémát oldhatna meg. A Vasember távolról sem a legjobb kihasználása ennek a fantasztikus technológiának. Ha igazán segíteni akarna az embereken, akkor nekik adná ezt a tiszta energiaforrást.

Dr. Canavero állításai egy hasonló problémával néznek szembe. Egy valódi fejtranszplantáció rengeteg technikai kihívást vonna maga után, de a legfőbb probléma a gerincvelő. Az eredményes műtéthez megfelelően el kell metszeni a gerincvelőt, majd az átültetendő fej alsó részét hozzá kell csatolni az új test gerincvelőjéhez. Ha ez nem történik meg megfelelően, akkor a páciens teljesen bénult lesz nyaktól lefele. Ekkor a donor test életfenntartó szerepet fog betölteni, de másra nem lesz használható. A páciens nem tudna mozogni, sőt, lélegezni sem.

Ha Dr. Canavero ténylegesen felfedezte a módját a gerincvelő regenerálásának, akkor ha ezt a technológiát először fejátültetésre használná, akkor hasonló helyzet állna elő, mint a Vasember esetében. Miért nem arra használja, hogy több millió olyan beteget gyógyítson meg, akiknek sérült a gerincvelője?

E kérdésig azonban el sem fogunk jutni, hiszen minden jel arra utal, hogy Dr. Canavero nem fedezte fel a gerincvelő regenerálásának módját. Először is, ő egy sebész. Nincs meg a szakértelme ahhoz, hogy egy ilyen áttöréshez szükséges kutatást végrehajtson. Lehet, hogy egy külön csoporttal együttműködve értek el áttörést, de akkor hol van ez a csapat és hol találni a publikált kutatásaikat? Miért nem kommunikálnak azokkal a közösségekkel, amelyek aktívan a gerincvelő regenerálásának módját kutatják? Hogyan voltak képesek több évtizednyi kutatás általi áttörést elérni anélkül, hogy bármilyen nyomuk maradt volna a szakirodalomban?

Ha Dr. Canavero csupán valaki fejét fogja átültetni egy donor testre anélkül, hogy a kettő közötti neurológiai kapcsolatot helyreállítaná, akkor mégis mi az egészben az áttörés? Hogyan fogja ez forradalmasítani az orvostudományt? Egy ilyen műtétnek természetesen megvannak a technikai akadályai, de ez nem lenne komoly áttörésnek tekinthető.

Összefoglaló

Egyetlen kérdés maradt még nyitva: mi a célja ezzel az egésszel Dr. Canaveronak? Vajon finanszírozást próbál szerezni kutatásaihoz? Vagy potenciális gazdag kliensekre vadászik? Vagy egyszerűen egy tipikus áltudós lenne? Sokkal valószínűbb, hogy ő ténylegesen egy jól képzett sebész, akinek van egy többé-kevésbé bolond ötlete, amivel híres szeretne lenni és forradalmasítani szeretné a sebészetet. Nem látja azonban az összképet.

Állításai valószínűleg hasonló folyamatokon fognak keresztülmenni, mint az ingyenenergia készülékek propagálóinak kijelentései. A dolog egyszerűen nem fog működni, ígéreteket és gyenge kifogásokat viszont rendszeresen hallani fogunk. 

"Miért ne álmodhatnának egyesek merész dolgokat?" - kérdezhetik erre sokan, azonban ez hibás megközelítés. Semmi gond nincs azzal, amikor tudósok és kutatók a jelenlegi ismereteink határát feszegetik és új, forradalmi ötletekkel jönnek elő. Ez viszi előre a tudományt. Viszont hiába álmodunk nagyokat, ez nem tesz minket immunissá a kritikával vagy a valósággal szemben. Állításainkat ugyanúgy meg kell tudnunk védeni, mint bárki más.

Álmodjunk nagyokat, de ne tegyünk olyan állításokat, amelyeket nem tudunk kellőképpen alátámasztani. Minél merészebbet állítunk, annál erősebb lesz a ránk nehezedő bizonyítási kényszer. Minél rendkívülibb egy állítás, annál rendkívülibb bizonyítékok kellenek annak alátámasztására. A sarlatánok gyakori taktikája, hogy valami forradalmit állítanak, majd állításuk pusztán forradalmi voltára hivatkozva nem hajlandóak azt kellőképpen alátámasztani. Így próbálják védeni magukat az amúgy jogos kritikával szemben.

Ha valaki tényleg forradalmasítani akarja az orvostudományt, ám legyen! De bizonyítsa állításait!

Források

Surgeons Plan First "Head Transplant" 
Head Transplantation

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr9312691431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.