Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

Közeli vagy távoli jövő lenne a fejátültetés?

2017. szeptember 20. 17:06 - Zsolesz14

A fejátültetés mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Vajon lehetséges lesz egy ilyen műtét a távoli jövőben? Vagy már a közeli jövőben, esetleg pár éven belül is megvalósulhat? Van egyáltalán értelme a fejtranszplantációnak? A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg? A mai napon ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.

Egy kis történelem

Talán meglepő, talán nem, de igen sok próbálkozást találni e területen az orvostudomány történetében. A legismertebb kísérletet 1973-ban Dr. R.J. White hajtotta végre, aki egy majom fejét ültette át egy másik majom testére. A műtétet részben sikeresnek tekintették, hiszen a létrehozott majom pár napig életben maradt.

Az 1950-es években az orosz sebész, Vladimir Demikhov, kísérletsorozatokat végzett, amelyek során kutyák fejét, illetve vállát műtötték rá másik kutyákra, ezáltal (A következő linkre csak az erősebb idegzetűek kattintsanak!!) kétfejű kutyákat hozva létre. Vélhetően ezt a Szovjetunió fejlett orvostudományának demonstrálása érdekében tették.

2002-ben japán kutatók patkányok fejét műtötték át más patkányok combjára, ezáltal az oxigénhiány agy fejlődésére gyakorolt hatását tudták vizsgálni állati modellben.

E kísérletek azonban nem nevezhetőek igazi fejátültetésnek. Igaz, hogy a fejek új testekre kerültek, azonban e testek csak létfenntartó szerepet töltöttek be. Azért nem nevezhetőek e műtétek valós transzplantációnak, mert a fejeket sosem csatolták funkcionálisan az új testhez. A majom esetében például gerincvelőt elmetszették, de nem "csatolták" az új testhez. Igaz, hogy a fej kapott rendesen vért az új testtől, de funkcionális szempontból az továbbra is egy izolált fej maradt. Ennyi erővel ráköthették volna egy szív-tüdő szimuláló gépezethez is.

Az imént említett Dr. White "helyét" fokozatosan egy olasz sebész, Dr. Sergio Canavero vette át a közmédiában, aki már 2013-ban is nyilatkozott merész dolgokat, 2017 áprilisában azonban az eddigieknél is meglepőbb nyilatkozatot tett. Azt állította, hogy 2017 végén, Kínában fogja az első fejátültetést végrehajtani, egy ismeretlen kínai férfin. Figyelembe véve a fejátültetés (tulajdonképpen célszerűbb lenne testátültetésnek hívni, hiszen a fej hordozza a személyiséget és kap egy új testet) történelmét és a jelenlegi technológiai fejlettséget erősen szkeptikusnak kell lennünk az ilyen állításokkal kapcsolatban. Lássuk pontosan miért!

Merész állítások kontra publikált bizonyítékok

A tudományos intézmények jelenleg másképp működnek, mint ahogyan azt a közvélemény hajlamos gondolni, ezért plauzibilisnek, meggyőzőnek hangozhatnak az előbb bemutatott nyilatkozatok. Elvégre egy elismert sebész, egy szakértő állítja, hogy kutatómunkát végzett és áttörést ért el a saját szakterületén belül. Könnyű azonban megfeledkezni a hiányzó részletektől és eltekinteni az állítások súlyától.

A tudományos áttörések jelenleg együttműködések (kollaborációk) eredményei. Azok az idők véget értek, amelyekben magányos géniuszok a saját kis laborjukban kutatnak éveken vagy évtizedeken át, majd érnek el valamilyen nagy áttörést. Ez azért van, mert az alacsonyan csüngő gyümölcsöket már learattuk, a fejlődés csak lépésekben lehetséges és komoly infrastruktúrát és együttműködést igényel. Évekbe telhet míg egy komplett labor akár egy apró előrelépést tesz.

A kutatásoknak rengeteg fázisa van és csak utána jönnek a klinikai alkalmazások. A legjelentősebb áttörések az emberi test biológiájával kapcsolatos alapvető tudományos felfedezésekkel kezdődnek, amelyek potenciálisan kihasználhatóak lehetnek terápiás célra. Az ilyen felfedezések nagyon kis része (értsd kb. 1 %) használható csak ténylegesen gyógyításra a jövőben, hiszen rengeteg a buktató. Ilyenkor nagy mennyiségű, újszerű biológiai ismeret megértésére van szükség, ez pedig gyakran csak több laboratórium együttműködésével lehetséges. Az új tudást aztán klinikai gyógymódokba kell "átfordítani", ezt nevezik transzlációs kutatásnak.

Ha mindezen sikeresen túl vagyunk és még mindig ígéretes a felfedezés, akkor jöhetnek az állatkísérletek, az előzetes emberi kutatások, majd a szigorúbb emberi vizsgálatok. Ez egy nagyon hosszú folyamat, amely tele van buktatókkal és körülbelül 10-20 évig tart, több tucat, de sokszor több száz tudományos publikációt maga után vonva.

Vagyis, amikor valaki azt állítja, hogy áttörést ért el valamilyen területen, akkor jogosan vetődik fel a kérdés, hogy hol van az a 10-20 évnyi előzetes, az áttörését támogató kutatás és az a legalább több tucat publikáció? Dr. Canavero nem tud ilyet felmutatni. Beszél ugyan arról, hogy majd publikálni fog komoly szaklapokban, de semmi konkrétumot nem mond. Orvosi kísérletekről beszél, amelyek lehetetlennek tűntek sokáig, neki azonban sikerültek. Mindezt részletek nélkül. Nem derül ki, hogy pontosan milyen kísérletekről van szó. Sebészeti eljárások finomítására gondolna? Az természetesen fontos része a fejátültetésnek, de sok más megoldatlan probléma is van.

Dr. Canavero aztán egy analógiával próbálja védeni a publikációinak hiányát: (saját fordítás)

A gyógyszeriparnál hasonló a helyzet. Ők éveken át végeznek kutatómunkákat, de nem publikálnak semmit. Aztán egy adott ponton nyilvánosságra hozzák a dolgokat és informálják a sajtót.

Az analógiája azonban több sebből is vérzik. Egy publikációs nyomvonalat ugyanis még az olyan új gyógyszerek esetében is lehet találni, amelyeket a gyógyszergyártó cégek féltve őriznek. A gyógyszergyárak tipikusan olyan új gyógyszerformákkal szoktak elkezdeni foglalkozni, amelyeket egyetemeken dolgozó kutatók fedeztek fel. Az igazi szakértelem ezek után a kémiatudásban rejlik: úgy kell módosítani a konkrét vegyületet, hogy annak meglegyenek a kívánt tulajdonságai. A gyógyszerfejlesztési target azonban végig ismert, egészen a kezdeti kutatási fázisoktól. Az igazi ipari titok a konkrét kifejlesztett kémiai anyag lesz, amelynek tulajdonságaival és emberi szervezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatban mindent feltárnak, még legelső emberi vizsgálatok előtt.

A Vasember téveszme

Bizonyára sok képregényrajongó tudja, hogy mi a Vasember karakterének (és ezzel együtt sok más technológia alapú szuperhősnek is) a legnagyobb logikátlansága: főhősünk felfedezett egy különleges új energiaforrást, amely tiszta, megújuló, biztonságos és hordozható. Mindezt a Vasember páncélzat energiaellátásra használja. Ehelyett azonban forradalmasíthatná civilizációnk energiafejlesztését és ezáltal egy sor komoly problémát oldhatna meg. A Vasember távolról sem a legjobb kihasználása ennek a fantasztikus technológiának. Ha igazán segíteni akarna az embereken, akkor nekik adná ezt a tiszta energiaforrást.

Dr. Canavero állításai egy hasonló problémával néznek szembe. Egy valódi fejtranszplantáció rengeteg technikai kihívást vonna maga után, de a legfőbb probléma a gerincvelő. Az eredményes műtéthez megfelelően el kell metszeni a gerincvelőt, majd az átültetendő fej alsó részét hozzá kell csatolni az új test gerincvelőjéhez. Ha ez nem történik meg megfelelően, akkor a páciens teljesen bénult lesz nyaktól lefele. Ekkor a donor test életfenntartó szerepet fog betölteni, de másra nem lesz használható. A páciens nem tudna mozogni, sőt, lélegezni sem.

Ha Dr. Canavero ténylegesen felfedezte a módját a gerincvelő regenerálásának, akkor ha ezt a technológiát először fejátültetésre használná, akkor hasonló helyzet állna elő, mint a Vasember esetében. Miért nem arra használja, hogy több millió olyan beteget gyógyítson meg, akiknek sérült a gerincvelője?

E kérdésig azonban el sem fogunk jutni, hiszen minden jel arra utal, hogy Dr. Canavero nem fedezte fel a gerincvelő regenerálásának módját. Először is, ő egy sebész. Nincs meg a szakértelme ahhoz, hogy egy ilyen áttöréshez szükséges kutatást végrehajtson. Lehet, hogy egy külön csoporttal együttműködve értek el áttörést, de akkor hol van ez a csapat és hol találni a publikált kutatásaikat? Miért nem kommunikálnak azokkal a közösségekkel, amelyek aktívan a gerincvelő regenerálásának módját kutatják? Hogyan voltak képesek több évtizednyi kutatás általi áttörést elérni anélkül, hogy bármilyen nyomuk maradt volna a szakirodalomban?

Ha Dr. Canavero csupán valaki fejét fogja átültetni egy donor testre anélkül, hogy a kettő közötti neurológiai kapcsolatot helyreállítaná, akkor mégis mi az egészben az áttörés? Hogyan fogja ez forradalmasítani az orvostudományt? Egy ilyen műtétnek természetesen megvannak a technikai akadályai, de ez nem lenne komoly áttörésnek tekinthető.

Összefoglaló

Egyetlen kérdés maradt még nyitva: mi a célja ezzel az egésszel Dr. Canaveronak? Vajon finanszírozást próbál szerezni kutatásaihoz? Vagy potenciális gazdag kliensekre vadászik? Vagy egyszerűen egy tipikus áltudós lenne? Sokkal valószínűbb, hogy ő ténylegesen egy jól képzett sebész, akinek van egy többé-kevésbé bolond ötlete, amivel híres szeretne lenni és forradalmasítani szeretné a sebészetet. Nem látja azonban az összképet.

Állításai valószínűleg hasonló folyamatokon fognak keresztülmenni, mint az ingyenenergia készülékek propagálóinak kijelentései. A dolog egyszerűen nem fog működni, ígéreteket és gyenge kifogásokat viszont rendszeresen hallani fogunk. 

"Miért ne álmodhatnának egyesek merész dolgokat?" - kérdezhetik erre sokan, azonban ez hibás megközelítés. Semmi gond nincs azzal, amikor tudósok és kutatók a jelenlegi ismereteink határát feszegetik és új, forradalmi ötletekkel jönnek elő. Ez viszi előre a tudományt. Viszont hiába álmodunk nagyokat, ez nem tesz minket immunissá a kritikával vagy a valósággal szemben. Állításainkat ugyanúgy meg kell tudnunk védeni, mint bárki más.

Álmodjunk nagyokat, de ne tegyünk olyan állításokat, amelyeket nem tudunk kellőképpen alátámasztani. Minél merészebbet állítunk, annál erősebb lesz a ránk nehezedő bizonyítási kényszer. Minél rendkívülibb egy állítás, annál rendkívülibb bizonyítékok kellenek annak alátámasztására. A sarlatánok gyakori taktikája, hogy valami forradalmit állítanak, majd állításuk pusztán forradalmi voltára hivatkozva nem hajlandóak azt kellőképpen alátámasztani. Így próbálják védeni magukat az amúgy jogos kritikával szemben.

Ha valaki tényleg forradalmasítani akarja az orvostudományt, ám legyen! De bizonyítsa állításait!

Források

Surgeons Plan First "Head Transplant" 
Head Transplantation

komment

Szoktál tévedni?

2017. augusztus 09. 16:24 - Zsolesz14

wall-decal-sticker-font-b-quote-b-font-vinyl-art-lettering-removable-i-m-never-wrong.jpgKezdjünk egy gondolatkísérlettel! Gondoljunk bele abba a több ezer nézetbe, álláspontba és elképzelésbe, amelyekhez ragaszkodunk. Minden olyan dologba, amelyet igaznak tartunk. Próbáljuk megbecsülni, hogy ezek hány százaléka igaz ténylegesen! Ha őszinték akarunk lenni, akkor el kell ismerni: rendkívül valószínűtlen, hogy az esetek 100 %-ában igazunk van, szoktunk (néha) tévedni is. Szóval, milyen gyakran van igazunk? Az Olvasó mit gondol? 80 %? 90 %? Esetleg vagyunk annyira merészek, hogy 99 %-ot mondjunk? Bármit is becsüljünk, az biztosan 100 % alatt lesz (kivéve persze, ha reménytelenül önteltek vagyunk). Senkinek sincs az esetek 100 %-ában igaza: nekem sem, az Olvasónak sem, Stephen Hawkingnak sem és Einsteinnek sem.

Megállapítottuk tehát, hogy mindenki vall téves nézeteket. Próbáljuk meg osztályozni a nézeteinket aszerint, hogy azok igazak vagy hamisak! Gyerünk, próbáljuk csak meg! Nem fog menni. Nem tudjuk, mely nézeteink tévesek, hiszen ha tudnánk, hogy valamiben tévedünk, akkor vélhetően nem is hinnénk abban. Legalábbis nagyon remélem, hogy ez a helyzet. Eredendően úgy gondoljuk tehát, hogy valamennyi nézetünk igaz, de ha őszintén belegondolunk, akkor el kell ismerni: néhányban egészen biztosan tévedünk.

Egy lehetséges kritikája ennek a gondolatkísérletnek a következő: igaz ugyan, hogy nem tudhatjuk miben tévedünk, de ugyanakkor bizonyos konkrét kérdésekben 100 %-os bizonyossággal állíthatjuk, hogy igazunk van. Vagyis feloszthatjuk összes nézetünket olyanokra, amelyekben 100 %-ig biztosak vagyunk és olyanokra, amelyekben kevesebb, mint 100 %-ig vagyunk biztosak. Igaz ugyan, hogy bizonyos dolgokban lehet biztosabb a tudásunk, de erősen megkérdőjelezhető, hogy a 100 %-os bizonyosság egyáltalán létezhet-e. Egy sor filozófiai oka van annak, amiért a 100 %-os bizonyosság nem lehetséges. De ebbe itt nem célom belemenni részletesen, hiszen az minden bizonnyal nagyon messzire vezetne. Az viszont mindenképp megemlítendő, hogy az önteltség csúcsa 100 %-os bizonyossággal állítani valamit. Ha 100 %-ig biztosak vagyunk valamiben, akkor azzal azt mondjuk, hogy olyan műveltek, intelligensek és cáfolhatatlanok vagyunk egy konkrét témakörben, hogy tévednünk lehetetlen. Ez pedig egy elég extrém álláspont. Nem számít kik vagyunk, a 100 %-os bizonyossághoz senki sem elég tökéletes. Mindig lehetséges, hogy valamilyen bizonyíték elkerülte a figyelmünket, vagy, hogy valamilyen hiba csúszott a gondolatmenetünkbe. A tévedés lehetőségét nem lehet biztosan kizárni. Természetesen lehetünk magas szinten biztosak valamiben. Juthatunk erős konklúziókra nagy mennyiségű és jó minőségű bizonyítékok által, de képesnek kell lennünk feladni azt, ha új bizonyítékok tárulnak elénk.

(Megjegyzés: A matematika és a logika állításai jogos kivételnek számíthatnak. 2+2 az mindig 4, még akkor is, ha a mátrixban élünk és egész életünk egy nagy hazugság. Ugyanakkor ezen állítások lényegesen eltérnek azoktól a nézetektől, amelyekről a bejegyzés szól.)

Mind ez idáig tehát két alapvető és kulcsfontosságú következtetést tudunk levonni:

  1. Néhány nézetünk téves.
  2. Nem tudjuk, mely nézeteink tévesek.

E tények implikációja világos és elkerülhetetlen: mindig fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy tévedhetünk, tetszőleges témával kapcsolatban. A kritikus gondolkodásnak és a szkepticizmusnak ez az egyik vezérlő alapelve, amelyet mindenkinek a szívére kellene vennie. Nem számít kik vagyunk, milyen okosak vagyunk, hány diplománk van, bármiben tévedhetünk. Éppen ezért a nekünk ellentmondó (jó minőségű!) bizonyítékokat sosem szabad figyelmen kívül hagyni.

Gondolatban mindez nagyon szépen hangzik, megvalósítani viszont kétségkívül nehéz. Mindenki szereti azt hinni, hogy igaza van. Kényelmet nyújt, ha azt hisszük, hogy tudjuk miként működik a világ, a nézeteinknek ellentmondó bizonyítékok pedig kellemetlenséggel árasztanak el. Nem szeretünk tévedni. Ennek eredményeképpen ragaszkodunk bármely forráshoz, amely egyetért velünk, és vakon elutasítjuk azokat, amelyek ellentmondanak nekünk. Megvannak a módszereink a minket cáfoló források ellen: kamuhíreknek nevezzük azokat, lefizetettnek nevezzük a szerzőt, összeesküvés-elméleteteket találunk ki, kimazsolázunk pár minket támogató bizonyítékot stb. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkerüljük a kemény igazságot: mi is tévedhetünk. Ezt nevezhetjük akár nem tudatos motivált érvelésnek (motivated reasoning), ami egy meghatározó probléma lehet, hiszen az komolyan akadályozhat minket egyes bizonyítékok figyelembe vételénél és a racionális döntéshozatalnál. Szerencsére azonban küzdhetünk e jelenség ellen.

A kritikus gondolkodás tanulható és fejleszthető. Az első lépések egyike egyszerűen elismerni, hogy mi is tévedhetünk. Kényszerítsük magunkat arra, hogy a nekünk ellentmondó bizonyítékokat is figyelembe vegyük. Amikor egy nekünk tetsző cikket olvasunk, ne feltételezzük azonnal, hogy a leírtak igazak és ne lájkoljuk vagy osszuk meg azt rögtön. Ehelyett gondoljuk végig alaposabban a benne leírtakat. A mai világban sokan érvelnek úgy álláspontjuk mellett, hogy az azért igaz, mert az illető olvasta egy cikkben az interneten vagy egy magazinban. Ilyenkor mindig érdeklődjünk afelől, hogy az miért igaz. Mik voltak az érvek a cikkben, mivel támasztotta a szerző alá az álláspontját? Amikor egy cikket olvasunk vegyük alaposabban szemügyre a szerző érveit, a forrásait. Keressünk egy olyan cikket, amely ellenkező véleményen van, tanulmányozzuk azt hasonlóan! Kinek az érvei meggyőzőbbek, kinek korrektek a forrásai? Amikor a mi nézeteinknek ellentmondó cikket olvasunk, ne feltételezzük azonnal, hogy az téves! Ne kiáltsuk, hogy "Kamuhír!" vagy "Propaganda!" Végezzünk tényellenőrzést! (fact checking) Nagyon sok hasznos internetes portál létezik, amely segíthet nekünk ebben, bátran használjuk ki azokat!

Nagyon gyümölcsöző és hasznos lehet, ha szándékosan olyan forrásokat keresünk, amelyek a mi nézeteinknek ellentmondanak. Másképpen fogalmazva, próbáljuk aktívan cáfolni saját magunkat! Nagyon sokan irányítottan olyan cikkekre keresnek csak rá, amelyek megerősítik a saját nézetüket, az ellentmondókat pedig figyelmen kívül hagyják vagy el sem olvassák azokat; ez pedig egy komoly probléma. Ez a jól ismert megerősítési torzítás. Sokak számára a tényellenőrzés olyan cikkek keresését jelenti, amelyek egyetértenek álláspontjukkal. Ilyeneket pedig bárki könnyedén találhat, tetszőleges témával kapcsolatban. Ez pedig megerősít minket abban, hogy igazunk van. Látjuk, hogy ez miért óriási probléma? Mindez egy visszacsatolást hoz létre, amelynek az lesz az eredménye, hogy az egész végén változatlan marad az általunk vallott nézet. Ha tévednénk, az sosem fog kiderülni. Mindig lesznek olyan emberek, akik egyetértenek velünk és ha csak az ő mondanivalójukat olvassuk el, akkor csupa olyan érvet fogunk látni, amely osztja a véleményünket. Így pedig szóba sem fog kerülni az, hogy esetleg tévedhetünk.

Mindemellett célszerű megpróbálnunk elkerülni a buborékokat. (más megközelítésben visszhangszobákat - echo chamber) Ha kizárólag olyan portálok hírleveleire iratkozunk fel, olyan oldalakat lájkolunk, amelyek a mi nézeteinket képviselik, akkor a felénk érkező cikkek eleve szűrtek lesznek. Ebbe a hibába bárki beleeshet. (a szkeptikusok is belájkolhatnak egy sor szkeptikus beállítottságú oldalt és semmi mást) Ne tiltsunk le mindenkit, akivel nem értünk egyet! Ehelyett tanulmányozzuk alaposan az érveiket és forrásaikat, mindig szem előtt tartva, hogy nekik is lehet igazuk. Például az utóbbi időkben sokan, részben politikai indíttatások révén azt a végkövetkeztetést vonták le, hogy csak egyetlen nagyobb hírforrás lehet megbízható. Hogy melyik, az természetesen nézettől függően változik. Az összes többi viszont propagandából működik vagy egyszerűen hazudik. Ennek az lett az eredménye, hogy sokan csak egyetlen hírforrásból tájékozódnak, mégpedig olyanból, amely általában elfogultan csak egyetlen irányvonalat képvisel. Így létre is jött egy buborék, amelyben a hírek csak és kizárólag olyan forrásokból jönnek, amivel egyetértünk. A máshonnan származó hírek pedig kamuk, hazugságok. Ez pedig komoly probléma, amely független attól, hogy mely politikai nézetet képviseljük. A napi információ- és híradagunkat célszerű több forrásból beszerezni. A másik oldal érveit pedig ténylegesen olvassuk el és értsük meg. Ne nevezzünk egy forrást kamuhír portálnak csak azért, mert az nem ért velünk egyet. Ugyanakkor ténylegesen létezik sok valódi kamuhír portál, amelyeknek kizárólagos célja a kattintások számának növelése; ezeket valóban célszerű azonosítani és elkerülni.

Végszó

Összességében tehát mindig tartsuk fenn annak a lehetőségét, hogy tévedhetünk. Alkalmazzunk tényellenőrzést, különösen az olyan állításoknál, amelyekkel szimpatizálunk. Próbáljuk megérteni a nézeteinknek ellentmondó cikkek érveit, kerüljük el a buborékokat, tájékozódjunk több forrásból és időről időre próbáljuk aktívan cáfolni saját álláspontjainkat. Mindez természetesen nehéz feladat. Belénk van égetve, hogy nehezen adjuk fel nézeteinket, azonban modern korunkban, amikor burjánzanak a hamis információk, ez a fajta szkepticizmus és kritikus gondolkodás nélkülözhetetlenné válik az élet valamennyi területén (tudományok, politika, vallás stb.). Senki sem tökéletes, mind ki vagyunk téve a megerősítése torzításnak (és egy rakat további gondolkodási hibának), de mindez tanulható és fejleszthető. Idővel jobb és jobb kritikus gondolkodók lehetünk. Váljon szokásunkká a tényellenőrzés, végezzük azt rendszeresen és ne csak akkor, amikor valakit meg akarunk cáfolni. Mindenek előtt azonban legyünk hajlandóak tévedni.

Forrás, inspiráció

You're probably wrong

komment

Jelentősen nőtt a táplálékkiegészítők okozta mérgezések száma

2017. augusztus 01. 17:00 - Zsolesz14

A szkeptikus mozgalmak egyik legfontosabb terjesztett mondanivalója, hogy bármi lehet potenciálisan mérgező. Körülbelül 500 évvel ezelőtt élt Paracelsus, az ő nevéhez kötődik a "Sola dosis facit venenum" közmondás, melynek jelentése: "A mennyiség teszi a mérget". Ez oda- és visszafele is működik: elég nagy koncentrációban bármi mérgező lehet és elég kis koncentrációban pedig bármi lehet veszélytelen. A dózis határoz meg mindent.

Amikor azt mondjuk valamiről, hogy toxikus vagy nem toxikus, akkor azt mindig relatív értelemben kell érteni. Akkor nevezünk egy anyagot toxikusnak, ha az potenciálisan valamilyen káros hatást tud okozni, mégpedig olyan adagokban, amikben reálisan ki lehetünk téve annak. Nem toxikusnak pedig akkor nevezünk egy anyagot, ha az biztonságosan használható anélkül, hogy toxikus dózisnak tennénk ki magunkat.

A gyógyszereket is elsősorban a bennük lévő hatóanyag dózisa határozza meg. Gyógyszernek olyan anyagokat nevezünk, amelyeknek hasznos célra fordítható, konkrét biológiai hatása van, mégpedig olyan adagban, amely még elfogadható mellékhatásokat okoz csupán. Ha egy anyag egy adott adagban csökkenti a vérnyomást, de tönkreteszi a vesét, akkor az nem fog piacra kerülni. Annak meghatározása, hogy egy konkrét anyagnak létezik-e használható dózis tartománya, rengeteg pénzbe, energiába és időbe kerül.

Mi közük ehhez a táplálékkiegészítőknek?

A "táplálékkiegészítő" nem tudományos, hanem sokkal inkább szabályozással kapcsolatos fogalom. Az FDA (Food and Drug Administration - az USA gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezete) a következőképpen definiálja e fogalmat: (saját fordítás)

A táplálékkiegészítők olyan fogyasztásra szánt termékek, amelyek valamilyen "étrendi hozzávalót" tartalmaznak, melynek célja étrendünk kiegészítése tápanyagtartalom szempontjából.

Ez a definíció papíron így kellene helyes legyen, hiszen a vitaminokat, ásványi anyagokat és egyéb étel koncentrátumokat a tápanyagtartalmuk miatt fogyasztjuk. Van azonban egy komoly félrevezetés a dologban. 1994-ben ugyanis elfogadtak egy DSHE (Dietary Supplement Health and Education Act) nevű törvényt, amely becsempészte az előbbi definícióba a növényi komponenseket is.

Ez pedig egy elég sunyi megtévesztés, ugyanis a gyógynövényeket nem a tápanyagtartalmuk, hanem farmakológiai hatásuk miatt fogyasztjuk. Keressünk csak bátran rá az ismertebb növényi készítményekre! Az egyik nagy sláger például mostanában a kurkumin, amelynek például fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatást is tulajdonítanak. Elég világos, hogy ez tulajdonképpen egy gyógyszer. A szájon át fogyasztott kurkumin egyébként a gyenge biohasznosulás miatt valószínűleg semmit sem ér, intravénásan pedig halálos is lehet. Ha viszont a gyógynövényeket és egyéb növényi készítményeket gyógyszerként fogyasztjuk és azok gyógyszerként is vannak árusítva, akkor miért vonatkozik rájuk ugyanolyan szabályozás, mint a vitaminokra? Ez itt a fontos kérdés.

A gyógyszerek közös tulajdonsága, hogy létezik egy dózistartomány, amelyben a hatóanyagot fogyasztva az hasznos biológiai hatást fejt ki, elfogadható mellékhatások mellett. A gyakori táplálékkiegészítőként árult, növényi hatóanyagot tartalmazó termékeknek vajon van ilyen dózistartománya? Nem tudhatjuk, mivel az igazi gyógyszerekkel ellentétben, az ilyen termékeknél nem kötelező olyan tudományos bizonyítékokat felmutatni, amelyek ezt amúgy meg tudnák állapítani. Ehelyett azt szokták mondani, hogy e termékek biztonságosak, mivel "természetesek" vagy használatuk ősi hagyományon alapul. Ezen indoklások azonban távolról sem ésszerűek.

Ennek hatására pedig a közvélekedésben az a hamis érzet alakult ki, hogy e termékek biztonságosak. Tévesen azt gondoljuk, hogy e készítmények megfelelően szabályozva vannak; úgy véljük, hogy egyébként sem lennének kaphatóak gyógyszertárakban, ha amúgy nem lennének biztonságosak. A közvélekedés tehát távol áll a valóságtól, ez pedig veszélyes helyzetet teremt, amelyben a táplálékkiegészítők komoly károkat is okozhatnak.

Nő a mérgezések száma

Múlt héten jelent meg egy kutatás a Journal of Medical Toxicology szaklapban, amely 247998 kórházon kívüli, táplálékkiegészítőkkel kapcsolatos esetet elemzett ki 2000 és 2012 között. A mérgezéssel kapcsolatos esetek száma 46,1 %-al nőtt 2000 és 2002 között, majd 8,8 %-al csökkent 2002 és 2005 között, aztán újból 49,3 %-al nőtt 2005 és 2012 között. Az ideiglenes csökkenés annak tudható be, hogy 2003-ban az FDA egy sor csikófarkot (ephedra) tartalmazó terméket kivont a forgalomból. Mindennek az alapja kb. 16000, káros hatás miatt bejelentés volt, amelyek között 155 halálos esetet is találni. Az esetről itt írtam részletesebben. A DSHE törvény bevezetése óta ez az egyetlen eset, amikor az FDA gyógynövénykészítményt tiltott be. Ez is azt bizonyítja, hogy a megfelelő szabályozásnak lehet pozitív hatása is, amely megvédheti az embereket ezen, lényegileg nem szabályozott gyógyszerek káros hatásaitól.

Az "energiatermékek" (például energiaitalok) okozták a legtöbb esetet a kutatásban vizsgáltak közül. Az esetek 60 %-ában 6 évnél fiatalabb gyerekek voltak az áldozatok (akiknek csöppet sem meglepő módon nem kellene energiaitalokat fogyasztaniuk), itt azonban többnyire véletlen kitettségről van szó. A súlyosabb esetek 95 %-ának elszenvedői azonban 6 évnél idősebbek voltak. Az idősebb csoportokban egyébként a kitettségek rendszerint szándékosak (tinédzsereknél 65 %, felnőtteknél 40 %). Vagyis a súlyosabb esetek nagy része a táplálékkiegészítők szándékos fogyasztása miatt történt.

Gyenge minőség-ellenőrzés

Mélyebb problémák is a felszínre törhetnek akkor, amikor a biztonságosság igazolására tévesen a természetességre való hivatkozást használjuk. A táplálékkiegészítő iparra általánosan igaz, hogy az gyengén van szabályozva. E készítmények rendszeresen tartalmaznak szennyezőanyagokat, összetevőlistán nem felsorolt anyagokat, sőt, olyan összetevőket is, amelyek az aktív hatóanyagok helyettesítik. Hihetjük, hogy gingkot vásároltunk, de lehet, hogy valójában alfalfát és rizslisztet kaptunk. A helyettesítő anyagok okozhatnak allergiás reakciókat. Egyes étrend-kiegészítők kölcsönhathatnak bizonyos gyógyszerekkel. Az összetevők koncentrációja változó lehet. A biohasznosulást csak találgatni tudjuk. Az is előfordult már, hogy táplálékkiegészítők illegálisan és titokban valódi gyógyszert tartalmaztak.

Vagyis, még ha egy növényi eredetű hatóanyagról igazolják is szigorú, klinikai körülmények között, hogy annak tényleges gyógyhatása van, még akkor sem fordítható át ez a tudás a valós élethelyzetekbe. A szigorú, klinikai vizsgálatoknál pontosan kontrollálják és mérik a hatóanyag tisztaságát és dózisát. Amikor viszont egy gyógynövénykészítményt vásárolunk, akkor az előző bekezdésben leírtak miatt, gyakran fogalmunk sincs, hogy valójában mit kapunk.

A félrecímkézés és nem megfelelő használat okozta mérgezésekről dokumentál esetek léteznek. Íme egy példa. A 90-es évek elején, Belgiumban, stefániagyökeret használtak fogyókúrás céllal. Sokan tévedésből azonban farkasalmát fogyasztottak, aminek több, mint 100 veseelégtelenséggel kapcsolatos eset lett az eredménye. Később hasonló esetekről számoltak be az Egyesült Királyságban is. Utólag aztán kiderül, hogy a farkasalmában található arisztolsav a bűnös. (Az esetről itt írtam részletesebben.) Mindkét növény egyébként szerves része a hagyományos kínai orvoslásnak, igaz ott sosem alkalmazták egyiket sem fogyókúrás céllal.

Összefoglaló - A gyógynövénykészítmények gyógyszerek!

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a növényi hatóanyagok toxikusabbak a vényköteles gyógyszereknél. A gyógynövények általában kevésbé toxikusak, mivel kisebb adagolásúak és gyengébb a biohasznosulásuk. Ezek azonban azt is eredményezik, hogy a jótékony hatásuk is gyengébb. Ez a két hatás mindig együtt jár.

A lényeg azonban továbbra is, hogy a gyógynövények gyógyszerek. Ne hagyjuk, hogy a táplálékkiegészítő ipar masszív lobbija és propagandakampánya megtévesszen minket. Lényegében semmit nem jelent az, hogy valami "természetes". A hagyományos használatból származó anekdotikus bizonyíték pedig rossz útmutató. Ha nem dokumentáljuk korrekten és figyelmesen a toxicitást, akkor csak az azonnali mérgezéseket fogjuk észrevenni, a hosszútávú és krónikus hatásokról pedig semmit sem fogunk megtudni.

Egyedül az számít, hogy milyen farmakológiai hatásai vannak az egyes gyógynövényeknek. Mik az aktív hatóanyagok? Mekkora a jó dózis? Milyen a biohasznosulás? Mekkora a biológiai felezési idő? Milyen gyógyszerkölcsönhatások léphetnek fel? Ilyen és sok egyéb hasonló jellegű kérdésekre kaphatunk választ a komolyabb tudományos kutatásokból. Ha egy iparág jól van szabályozva, akkor ezekre a kérdésekre mind ismertek a válaszok.

E tudás helyett azonban gyakran csak félrevezető marketinget kapunk a táplálékkiegészítő ipartól. A termékeik "természetesek", tehát nem lehet baj. Sokszor félreértelmezik az alap tudományos ismereteket, nem törődnek a felmerülő aggodalmakkal és nem reagálnak az FDA hiánypótlásra irányuló vizsgálódásaira.

A táplálékkiegészítők jelenlegi szabályozása egy csomó országban nyíltan fogyasztóellenes és gyártónak kedvező. Mindez egy agresszíven lobbizó iparágnak köszönhető, amely gyakran politikusokat is a markában tart. A kitárgyalt kutatás, amely a mérgezéssel kapcsolatos esetek számának jelentős növekedését mutatta, egy jobb szabályozás szükségességére hívja fel a figyelmet.

Felhasznált és ajánlott irodalom

Increase In Supplement Poisonings 
Vitamins, supplements effective at boosting call volume of poison centers
Rao, N., Spiller, H.A., Hodges, N.L. et al. J. Med. Toxicol. (2017). https://doi.org/10.1007/s13181-017-0623-7
Diet Supplements or Nutritional Supplements: A Ruse by Any Other Name is Still a Ruse 
DSHEA: a travesty of a mockery of a sham  
Utahs Senator Orrin Hatch: A pit bull in defense of the supplement industry  
Turmeric: Tasty in Curry, Questionable as Medicine  
Naturopathic Death from IV Tumeric
Herbal Mythology
Herbal Medicine and Aristolochic Acid Necropathy
New concerns about the safety and quality of herbal supplements
Searching for the supplement in your supplement
Commercial deception: undeclared drugs in herbs and other dietary supplements
Former FDA Directors Criticize Supplement Regulation

komment

A túlélési torzítás

2017. július 18. 17:04 - Zsolesz14

Wald Ábrahám anekdotája - Bevezető

Wald Ábrahám magyar zsidó matematikus volt, aki 1902. októberében született Kolozsváron. Tehetsége a matematika területén hamar megmutatkozott, 1927-től a Bécsi Egyetemre járt doktori képzésre, az ismert matematikus, Karl Menger vezetése alatt. 1931-ben szerezte meg doktorátusát.

1938 környékére azonban az antiszemitizmus egyre inkább kezdett teret nyerni Ausztriában és emiatt Wald élete is veszélybe került. 1938 nyarán az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta kutatásait a statisztika és a játékelmélet területén. Wald elsősorban az úgynevezett szekvenciális analízis alapjainak lefektetéséről ismert. Létezik azonban emellett egy elfeledett anekdota, amelyet talán mára már kevesebben ismernek.

Röviddel azután, hogy megérkezett az Egyesült Államokba, Wald csatlakozott egy alkalmazott matematikai bizottsághoz (Applied Mathematics Panel), akikkel egy Columbiában lévő, "titkos" lakásban kezdett el dolgozni. A feladatuk olyan hadászati problémák megoldása volt, amelyekkel a hadparancsnokok nem tudtak foglalkozni, mivel azok komolyabb alkalmazott statisztikai tudást igényeltek. A légi csaták geometriáját grafikonokba és egyéb diagramokba képezték le, valamint a bombázások és egyéb taktikák hatékonysági mutatóit vizsgálták. A háború előrehaladtával munkájuk egyre nagyobb szerepet kapott, mivel az hozzájárult a harci repülőgépek levegőben maradásához.

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a bombázó repülőgépek és azok legénységei voltak az egyik legnagyobb veszélynek kitéve. A bombázók viszonylag nagyméretű repülőgépek, amelyek emiatt jól láthatóak az ellenség számára. Erre jött rá az is, hogy elsődleges célpontnak számítottak. Nagy szerencse kellett ahhoz, hogy a legénység túléljen egy akár több órán át tartó utat ellenséges légtér felett, majd épségben vissza is térjen a bomba célpontra történő ledobása után. Így aztán még a legapróbb matematikai előny is nagyon értékesnek számított; a bizottságot, amelyben Wald dolgozott, ezért ismét segítségül hívták.

A légierő parancsnoksága azt kérdezte Waldtól és csapatától, hogy miként lehetne az egyes bombázó repülőgépek hazatérési esélyeit növelni. A hadmérnökök tudták, hogy a repülőgépeknek erősebb páncélzatra van szükségük, azonban nem lehetett az egész repülőt erős és nehéz páncéllal beborítani, mivel akkor az fel sem tudott volna szállni. A kérdés tehát az volt, hogy a repülőgépek mely részére érdemes azt a kevés  felszerelhető páncélzatot tenni, amelyet még elbír a szerkezet. Wald Ábrahám pedig ezen a ponton egy óriási baklövéstől mentette meg a katonaságot, amely nélküle a túlélési torzítás áldozatává vált volna.

A katonaság megvizsgálta azt a kevés bombázót, amelyek sikeresen visszatértek az ellenséges területről. Jegyzőkönyvezték, hogy a gépek mely részeken sérültek meg leginkább és egy visszatérő mintázat kezdett kirajzolódni. A legtöbb, golyók által okozott lyuk, rendszeresen a gépek szárnyai mentén, a farokrésznél és a törzs közepén helyezkedett el. Szárnyak, farokrész és törzs. Ezen információ birtokában mit javasolnánk a hadmérnököknek, hová tegyék az extra páncélzatot?

A parancsnokok oda akarták tenni a rendelkezésre álló, erősített páncélzatot, ahol a leginkább sérültek a repülőgépek, ahol a legtöbb lyukat lehetett látni. Wald azonban rögtön figyelmeztette őket, hogy ez nagyon rossz döntés lenne. A gépek túlélési esélyeit ezzel egyáltalán nem növelnénk.

Értjük, hogy miért rossz a parancsnokok javaslata? A parancsnokok nem láttak jól elsőre (Wald azonban ezt azonnal kiszúrta), hogy a lyukak pont azokat területeket mutatják meg, ahol a repülők a legerősebbek voltak. A lyukak azokon a részeken vannak, amelyeket ha szét is lövi az ellenség, a repülőgép még mindig hazajuthat. Extra védelemre valójában a lezuhant gépeknek lett volna szükségük, mégpedig azokon a részeken, ahol a túlélők sértetlenek voltak. A túlélő repülőkön lévő lyukak valójában pont azokat a helyeket mutatták meg, amelyek a legkevesebb többlet védelemre szorultak. Wald elmagyarázta, hogy pont ott a leginkább sérülékenyek a bombázok, ahol a túlélők sértetlenek; a lezuhant gépeket pont ezeken a részeken találták el.

A túlélési torzítást is figyelembe véve Wald és csapata kiszámolta, hogy a repülőgépek egyes részei mekkora sérüléseket képesek elviselni anélkül, hogy a gép lezuhanjon; majd bonyolult egyenletek segítségével megmutatták a parancsnokoknak, hogy az egyes részekre mennyi páncélzatot érdemes helyezni. E bonyolult egyenletek a mai napig használatban vannak.

A katonaságnak rengeteg adat és a legjobb minőségű alapanyagok álltak rendelkezésére, vezetőik mégis kis híján óriási hibát követtek el, mivel nem látták a hibát saját gondolatmenetükben. A repülőgépeket teljesen fölöslegesen erősítették volna meg Wald és csapata segítsége nélkül.

A túlélési torzítás

Ilyen történetek olvasása után mindig a következő kérdést érdemes feltennünk magunknak: ha az Egyesült Államok katonaságának vezetői képesek voltak egy ilyen egyszerű hibát véteni a túlélési torzításnak köszönhetően, akkor ez azt jelenti, hogy e gondolkodási hiba a mi hétköznapjainkban is jelen van és hatással van döntéseinkre és gondolkodásmódunkra? A válasz természetesen igen.

Egyszerűen fogalmazva, a túlélési torzítás miatt hajlamosak vagyunk túlságosan a túlélőkre fókuszálni, a nem túlélőket pedig figyelmen kívül hagyni. Szituációtól függően természetesen a túlélők és nem túlélők mindig mást és mást jelenthetnek. Néha ez azt jelenti, hogy az élőkre koncentrálunk az elhunytak helyett, a győztesekre a vesztesek helyett, vagy a sikeresekre a bukottak helyett. A bevezetőben lévő problémában a katonaság azokra a repülőkre koncentrált túlságosan, amelyek visszatértek a bombázásokról és figyelmen kívül hagyta a lezuhantakat.

Könnyű ebbe a hibába beleesni, elvégre szinte bármely esetben a túlélők azok, akik szem előtt vannak, akikről hallunk, akiket látunk; a nem túlélők pedig valamilyen módon rejtve maradnak előlünk. Ha a kudarc láthatatlanná tesz, akkor természetes, hogy a sikerre fogunk felfigyelni. Mindemellett könnyű megfeledkezni arról, hogy mi hiányzik; és fontos információt hordozhat az, ami hiányzik. Ha ebbe nem gondolunk bele, akkor azt sem fogjuk felismerni, hogy létezik egyáltalán hiányzó információ.

Mindig emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy amikor különválasztjuk a győzteseket a vesztesektől, a sikereseket a kudarcot vallóktól, az élőket az elhunytaktól, akkor csak az egyik oldalát nézzük a történetnek és elhanyagoljuk a másikat. Bizonyára sokan játszottunk már el a gondolattal, hogy éttermet nyitunk egy környéken, mert annyi jól működő, sikeres éttermet látunk. De honnan tudjuk, hogy hány nem sikeres étterem volt a környéken, amelyekről nem is tudjuk, hogy valaha is léteztek, mert becsődöltek? Az is lehet, hogy az induló éttermek 90 %-a már az első évben tönkremegy. E kudarcokat sosem fogjuk látni, mert azok eltűnnek. Az ismert matematikus, Nassim Taleb erről a következőt írja az 'A fekete hattyú" c. könyvében: "The cemetery of failed restaurants is very silent." (Kb. Nagyon csendes a kudarcot vallott éttermek temetője.) A túlélő éttermek azért lesznek nagyon sikeresek ebben a gyilkos környezetben, mert csak a legjobbakból és legszerencsésebbekből lehetnek túlélők. Mi pedig csak ezeket a rendkívül sikeres éttermeket látjuk nap mint nap, amiből tévesen arra következtethetünk, hogy milyen jó üzletág ez. Ehelyett azt kellene megjegyezzük magunknak, hogy inkább kerüljük el az étterem bizniszt.

A túlélési torzítás teszi vonzóvá számunkra a diétás gurukat, a celeb vezérigazgatókat és a sportoló szupersztárokat is. Vágyunk, hogy megtudjuk a sikerüknek titkát, szinte elkerülhetetlen. Rejtett nyomokat keresünk sikereik mögött, amelyek segítségével jobbá tehetnénk az életünket, miközben hasonlóan nehéz helyzetben vagyunk, mint amilyenben ők is voltak. Az egyetemek és a különféle konferenciák mind példamutató beszélőket részesítenek előnyben, akik balsorsuk és rossz esélyeik ellenére győztesként emelkedtek ki a tömegből. A gond itt az, hogy ezen inspiráló személyiségektől ritkán tudjuk meg azokat a dolgokat, amelyeket kerülni kell a siker érdekében, mégpedig azért, mert ők nem is tudják mik azok. Az ilyen jellegű információk elvesznek azokkal az emberekkel, akik nem arattak sikert, akik nem kerülnek ki jól a különféle rossz szituációkból. Őket senki sem fogja felkérni, hogy beszédet tartsanak egyetemeken és konferenciákon, sosem fognak címlapra kerülni. Pedig azt, hogy mit NE csináljunk, tőlük lehetne igazán megtanulni. A tanácsadó bizniszt kizárólag a túlélők irányítják.

Az ismert pszichológus, Daniel Kahneman azonban világosan kifejti a "Gyors és lassú gondolkodás" című könyvében, hogy egy ostoba döntés, amely végül jól sül el, utólag zseniális döntésnek is tűnhet. A rendkívül sikeres cégek (mint például a Microsoft vagy a Google) múltban hozott jó döntései olyanok, mint a töltények által okozott lyukak a repülőkön. Azok a cégek viszont, amelyek csődbe mentek egy rossz döntés után, szépen lassan eltűnnek az emlékezetünkből. Kahneman szerint amikor egy cég történelmét elemezzük ki, akkor érdemes visszamenni azokba az időkbe, amikor a cég éppen csak megélt. Gondolkozzunk el azon, hogy a cég egy ekkor hozott döntésének az eredménye vajon megjósolható volt-e vagy sem! Ha nem, akkor valószínűleg olyan mintázatokat látunk, amelyek utólag tűnnek csak jól megalapozottnak, a döntéshozatal pillanatában azonban kaotikusak voltak. Kahneman szerint ha összegyűjtjük a nagyobb sikereket és valami közöset keresünk bennük, akkor csupán egyetlen dolgot fogunk találni: a szerencsét.

Ha mindennapi küzdelmeinkre ily módon szerencsejátékként tekintünk, akkor érdemes Barnaby James, a Google mérnökének álláspontját is meghallgatni a dologról. Szerinte a hozzáértés lehetővé fogja tenni, hogy több fogadást kössünk, azonban ez sem garancia a sikerre. Pontosan ezért ő is arra figyelmeztet, hogy óvakodjunk a sikeres emberek tanácsaitól. Az ismert vállalkozó, Jason Cohen, arra hívta fel a figyelmet, miközben a túlélési torzításról írt, hogy mivel nem tudunk visszamenni a múltba és nem tudunk 20 azonos Starbucks kávézót beindítani, ezért sosem fogjuk megtudni, hogy a cég üzleti modellje volt-e a hihetetlen sikerének titka, vagy az egész valami olyan véletlenen múlt, ami nem is volt a cégvezetők irányítása alatt. Pontosan ezért minden olyan könyvvel és tanáccsal szemben szkeptikusnak kell lennünk, amely úgy ígér győzelmet az élet játékában, hogy csupán egy konkrét példát kell követnünk.

A túlélési torzítás valósággal lefagyaszthatja elménket egy olyan állapotba, amelyben tévesen azt hisszük, hogy a siker nagyon gyakori, ezért könnyű arra szert tenni. Ezáltal pedig teljesen hamis valóságképet fogunk kialakítani magunkban, mivel jelentősen túlbecsüljük a tényleges túlélők számát.

Íme egy egyszerű példa erre, amivel garantáltam találkoztunk már. Nagyon sokan gondolják azt, hogy a régi dolgok egy sokkal nagyobb szaktudást reprezentálnak, mint az újabbak. Biztos rengetegszer hallottuk már, hogy "Ma már nem csinálnak olyan jó xyz-t, mint régen!". Biztos volt már olyan autónk, amely csak pár évig bírta, aztán sorra kellett cserélni az egyes alkatrészeket. Mérgesen megyünk ezek után az utcán és mit látunk? Egy Volkswagen Bogár megy el előttünk, mintha csak most érkezett volna meg a gyártósorról. Ez is a túlélési torzítás munkája. A Bogár, az El Camino vagy a VW Minibusz mind azon maréknyi típusok közé tartoznak, amelyek nagy számban, hosszabb ideig túlélők maradtak és ezáltal klasszikusokká váltak. No de mi van azzal a több száz vacak modellel, amelyek tetemei millió számban fekszenek a roncstelepeken szerte a világon? Ezek száma nagyságrendekkel felülmúlja az imént említett, maréknyi szerencsés, jól karbantartott és imádott túlélőt. A HowStuffWorks internetes portál szerkesztője, Josh Clark szerint a szakértők egyértelműen azon az állásponton vannak, hogy az elmúlt két évtized autói messze sokkal megbízhatóbbak és biztonságosabbak, mint az 50-es vagy 60-as évek autói. Sokan mégis tévesen ezt fordítva gondolják igaznak, ez pedig a túlélési torzításnak és annak a kevés túlélőnek köszönhető. Azok a példák, amelyek megcáfolnák ezeket az állításokat nem érhetőek el közvetlenül, hiszen a roncstelepen rozsdásodnak. Látjuk, hogy ez mennyire hasonlít Wald Ábrahám anekdotájára és a bombázó repülőgépekre? Pont, mint a visszatérő bombázok, a Bogár is túlélő lett és önmagában reprezentálja a 60-as évek autóit, mivel még mindig gyakran látható és jól elérhető. Azt a sok millió régi kocsit, amelyeket lehetetlen volt rendesen karbantartani vagy amelyek rosszul voltak megtervezve, mind figyelmen kívül hagyjuk, akárcsak azokat a bombázó repülőgépeket, amelyek sosem tértek vissza.

Ugyanezek a folyamatok játszódnak le fejünkben, amikor a régi idők művészetéről elmélkedünk. Az ismert fényképész, Mike Johnston szerint amikor felidézzük egy kor művészetét, akkor általában olyan alkotások jelennek meg előttünk, amelyek ténylegesen minőségiek. Véleményünket egy múltbeli korról azok a festmények, irodalmi alkotások és zenék határozzák meg, amelyek jó minőségűek, amik fennmaradtak és ismertté váltak. Pedig a jelenlegi popkultúránk minden egyes pillanatában sokkal több a vacak, mint a remekmű. De hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az marad fenn, ami jó, ami minőségi, a gyenge alkotásokra pedig senki sem fog emlékezni. Nem igaz, hogy régen az emberek jobb festők, jobb költők és jobb zenészek voltak, mint ma. Mivel többnyire a minőségi alkotások maradnak csak fenn, ezért elménkben egy torz kép alakul ki a múltbeli korok művészetéről.

Azért is leszünk a túlélési torzítás áldozatai, mert alapjába véve rossz statisztikusok vagyunk. Gyakran kérdezzük például a szép kort megélt embereket, hogy mi a titkuk. De azért cselekszünk így, mert ők az egyedüliek, akiket megkérdezhetünk. Azok az emberek, akik olyan rossz egészségügyi döntéseket hoztak, amelyeket ténylegesen kerülnünk kellene, mind békében nyugszanak a föld alatt. Őket nem kérdezhetjük meg választásaikról. Egyszer Willard Scott bemutatott a műsorában egy 110 éves hölgyet, aki szerint hosszú életének titka saját "étrendje", amely szivarkákból, sajtrudakból és Robitussinnal meg juharsziruppal ízesített pulykahúsból áll. Hát akkor minek járunk konditerembe, meg miért próbálunk minél többet sportolni és emellett egészségesebben táplálkozni? Nem vesszük észre azonban, hogy a 110 éves hölgy típusú emberek egy nagyon kis részét képezik csak a mai napig élőknek. Ők azok, akik a haranggörbe szélén helyezkednek el. Sokkal többen vannak azok, akik naponta fogyasztottak zsíros ételeket és nem éltek olyan sokáig, hogy a tévében megjelenhessenek és elmondhassák történetüket. Az egészségtelen életmód nem fog jóra vezetni, azonban mindig lesz egy maréknyi szerencsés ember, aki aztán megjelenik a tévéműsorokban és az ismert magazinokban, ahol elmondja, hogy a hosszú élet titka napi egy doboz cigaretta.

Az ismert mentalista, Derren Brown egyszer azt mondta, hogy 10-szer fog feldobni egy pénzérmét, az eredmény pedig mind a 10-szer fej lesz. A közönség aztán döbbenten nézte, amint jóslatából valóság lett. Hogyan csinálta? Úgy, hogy előtte 9 órán át filmezte magát, amint pénzérméket dobál, egészen addig, amíg meg nem lett a kívánt eredmény. A rossz feldobásokat aztán kivágta és csak a jókat hagyta meg.

A különböző fogyókúrás terméket és fitnesz étrendek teljesen hasonlóan próbálják eladni magukat: elrejtik a kudarcokat, a többit pedig a túlélési torzításra bízzák. Mindig a legkiemelkedőbb és legdurvább eseteket fogják hangoztatni. Azokról a vásárlókról, akiknek nem segített a csodaszer, biztosan nem fogunk hallani, legalábbis nem az értékesítőtől. Akik végigcsinálják a diétát, vagy rendszeresen szedik a csodapirulát, de nem sikerül fogyniuk, senki sem fogja fotózásokra meghívni, hogy aztán címlapra vagy főműsoridőbe kerülhessenek; ott csak a sikereseket láthatjuk.

Hasonló probléma jelenik meg a tudományos publikációknál is, a túlélési torzítás ugyanis a tudomány világába is beleásta magát. Azokat a kutatásokat, amelyek nem mutattak pozitív eredményt, sokáig be sem küldték publikálásra, vagy, ami még rosszabb, a neves szaklapok visszautasították azokat. Ha ez sokáig gyakorlat marad, akkor a szaklapokban csupa pozitív eredményt fogunk tudni csak olvasni, a "túlélő" kutatásokat, a negatívakról viszont semmit sem fogunk tudni. Ezt a fajta publikációs torzítást a pszichológusok találóan fiókhatásnak nevezték el, mivel a negatív kimenetelű kutatások a fiókba kerülnek és örökre ott maradnak. Természetesen a tudományos világban már küzdenek a fiókhatás ellen és sok tudós kiáll a negatív vagy jelentéktelen pozitív kimenetelű kutatások széleskörű publikálása mellett. A szkeptikus mozgalmak egyik legismertebb alakja, Phil Plait csillagász szerint ez a fajta torzító hatás különösen kártékony, hiszen definíció szerint láthatatlan. Csak akkor vesszük észre, ha olyan jellegű kérdéseket teszünk fel magunknak, mint például "Biztos minden adatot látok?" vagy "Mi az, amit nem látunk?". Nagyon nehéz e kérdéseket megválaszolni, sőt, azok gyakran megválaszolhatatlanok. De muszáj feltennünk őket, különben sosem kaphatunk választ rájuk.

A hiányzó információ után való kutakodás hiánya a nagyobb cégeket is megtévesztheti. Képzeljük el, hogy egy cég egy kérdőívet küld ki az alkalmazottaknak, amelyben a munkával és munkahellyel való elégedettséget próbálja felmérni. E kérdőívet azonban csak azok tudják kitölteni, akik éppen a cégnél dolgoznak. Aki kilépett, mert valamivel nem volt megelégedve, már nem tudja elmondani, hogy szerinte mik a problémák. Az ilyen kérdőívek pont azt nem fogják elárulni, ami amúgy a céljuk lenne. Ha a cég vezetősége nem veszi figyelembe a túlélési torzítást, akkor papíron úgy tűnhet, hogy minden rendben van, a valóság azonban ettől eltérő is lehet.

Ha úgy éljük le az életünket, hogy csak a "túlélőktől" tanulunk, csak a sikeres emberek könyveit olvassuk és csak a sikeres cégek történelmét tanulmányozzuk, akkor a világról alkotott képünk erősen torz, tudásunk pedig rendkívül hiányos lesz. Éppen ezért, amikor tanács után kutatunk, érdemes arra is fókuszálni, hogy mit NE csináljunk, hogy mi az, ami hiányzik, ahogy azt Phil Plait javasolta. De ne számítsunk arra, hogy ezen információkat megtaláljuk a sikeres emberek idézeteiben és bibliográfiáiban. Ők nem feltétlenül tudják, hogy szerencsések voltak-e és, hogy milyen mértékben. Sokan nem látják át, hogy a sikeresek hajlamosak azt az érzetet kelteni, hogy a valószínűtlen események valójában gyakoriak. Arról se feledkezzünk meg, hogy a bukottakat senki sem fizeti, hogy tanácsokat osztogassanak arról, hogy miként lehet a bukást elkerülni. Ez pedig nem igazán szerencsés, mivel a siker gyakran katasztrófák elkerüléséből áll, miközben rutinosan elviseljük a kezelhető károkat.

Forrás

A bejegyzés a David McRaney által publikált, You Are Not So Smart podcast egyik részéből készült. A podcast célja az emberi gondolkodás hibáinak ismertetése és kielemzése, emiatt természetesen csak ajánlani tudom mindenkinek!

komment

Kognitív torzítások az orvosi diagnózisokban

2017. május 09. 17:18 - Zsolesz14

Bevezető

Evan McKinley egy szép, tavaszi napon, az Új-Skóciában (Kanada) lévő, Halifax városához közeli erdőkben túrázott. Egyszer csak szúró fájdalmat érzett mellkasában. McKinley a negyvenes évei elején járó vadőr volt, remek kondícióban. Volt már rá példa, hogy napokig kellemetlenül érezte magát a mellkasa miatt, de ez valami más volt: minden egyes levegővétel erősen fájt. McKinley lassan a pajtájához ért, ahol megpihent és megvárta, míg elmúltak fájdalmai. Munkája miatt gyakran kellett nehéz csomagokat cipelnie, így hozzá volt szokva az izomlázhoz, ez azonban teljesen más típusú fájdalom volt. Emiatt úgy döntött, orvoshoz megy.

Aznap Pat Crosskerry volt az ügyeletes orvos a Halifaxhoz közeli, Dartmouth Általános Kórház sürgősségi osztályán. Figyelmesen hallgatta McKinleyt, amint a tüneteiről számolt be. Közben megjegyezte magának, hogy páciense izmos ember; arca vöröses, ami normális egy olyan embertől, aki a nap nagy részét a szabadban töltötte; valamint nem izzadt. (Az izzadás a szívbetegség jele lehet.) McKinley elmagyarázta, hogy a fájdalom a mellkasa közepén érződött, azonban az nem terjedt át a kezére, nyakára vagy hátára. Azt is elmondta, hogy sosem dohányzott és sosem volt túlsúlyos; családjában nem volt szívroham, stroke vagy cukorbetegség; és nem érte különösebb stressz mostanában. A magánélete is rendben volt, a munkáját is nagyon szerette.

Crosskerry megmérte páciense vérnyomását és pulzusát, amelyek mind normálisak voltak egy sportos emberre. Ezután meghallgatta tüdejét és szívét, azonban semmi rendelleneset nem tapasztalt. McKinley nem érzett fájdalmat, amikor orvosa nyomást gyakorolt a bordái és mellcsontja közötti részre. Nem volt duzzanat vagy érzékenység a vádlijában és combjában. Végül az orvos elküldte McKinleyt EKG-ra, mellkasröntgenre és vérvételre. Egyik vizsgálat sem mutatott ki semmi rendellenességet, így Crosskerry nem aggódott páciense mellkasi fájdalmai miatt. Úgy gondolta, hogy csupán megerőltette magát munka közben és esetleg megrándultak az izmai. Mivel egyáltalán nem gyanakodott arra, hogy ennek köze lenne a szívéhez, ezért hazaengedte páciensét.

Crosskerry a következő nap késődélutánján jött be újra a kórházba, ekkor kezdődött a következő műszak. Kollégája rossz hírrel várta: McKinleyt szívinfarktussal hozták be aznap reggel. Crosskerry teljesen ledöbbent. Munkatársa megpróbálta vigasztalni, de ő tudta, hogy olyat hibázott, ami betege életébe is kerülhetett volna. (McKinley túlélte.) "Teljesen nyilvánvaló, hibáztam" - mondta egy későbbi interjú során. "És miért hibáztam? Nem azért, mert hanyag vagy figyelmetlen voltam. Azért hibáztam, mert gondolkodásomat túlságosan befolyásolták a kockázati tényezők hiányai és az, hogy milyen egészségesnek tűnt a betegem."

Tovább
komment

Tanulságok egy hibás klinikai vizsgálat történetéből

2017. május 03. 17:08 - Zsolesz14

A krónikus fáradtság szindrómát (CFS - Chronic Fatigue Syndrome) önálló betegségként kezeli ma az orvostudomány; főbb jellemzői a hosszú ideig tartó fáradtság, kimerültség és egy sor egyéb tünet, amelyek mind hátráltatják a páciens hétköznapi tevékenységeit. Néha influenzaszerű megbetegedések után alakul ki, de megjelenhet mindenféle előzmény nélkül is. A betegség oka ismeretlen. Vita tárgya továbbá az orvostudományon belül a pontos diagnosztikai kritérium, a javasolt kezelések pedig nem igazán nevezhetőek hatékonynak. Az utókezelés során a páciensek 8-63 %-a mutat javulást, azonban a felnőtt betegek kevesebb, mint 10 %-a képes a betegség előtti állapotba visszatérni.

Egy 2001-es irodalmi áttekintés a Journal of the American Medical Association (JAMA) szaklapban azt találta, hogy a kognitív viselkedésterápia (CBT - cognitive behavioral therapy) és a napi fizikai terhelés fokozatos növelése (GET - graded exercise therapy) a legígéretesebb potenciális gyógymódok, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok vegyes kimenetelűek voltak. A pozitív kimenetelű kutatások tele voltak módszertani problémákkal. Az áttekintés arra is figyelmeztetett, hogy a szubjektív mércét alkalmazó pozitív eredmények nem jelentették feltétlenül azt, hogy a betegek fizikai állapota ténylegesen javult volna. Mindezek miatt útjára indult a PACE klinikai vizsgálat, melynek célja a potenciális gyógymódok hatékonyságának megállapítása lett.

Tovább
komment

Hogyan diagnosztizálnak az orvosok? Vajon helyettesíthetőek a jövőben számítógépekkel?

2017. április 25. 17:01 - Zsolesz14

A tudománykommunikációban jártasabbaknak nem kell Dr. Siddhartha Mukherjee-t bemutatni, aki onkológus, kutatóorvos, őssejtekkel foglalkozó biológus és mindemellett rendkívül tehetségesen és szórakoztatóan ír még a legkomplikáltabb tudományos területekről is. Több könyve közül a legismertebb a Betegségek betegsége, amelyért Pulitzer díjat kapott. Jelenleg, többek között, egy új könyv írásával is foglalkozik, amely az immunológia témakörét fogja kitárgyalni, beleértve annak a tévhitnek az elintézését is, hogy az oltások autizmust okoznak.

Minden írását érdemes elolvasni és szerencsére nem kell megvárni a következő könyvét, mivel április 3-án megjelent egy cikke a The New Yorker lapban A.I. Versus M.D. címmel, amelyben azt a kérdést feszegeti, hogy mi történne, ha automatizálnák az orvosi diagnosztizálásokat. Mindenkit arra bátorítok, hogy kattintson ide és olvassa el a cikkét! A rengeteg részletnek és a kiemelkedő írói stílusnak köszönhetően garantáltan nagyon szórakoztató élményben lesz részünk. Megpróbálom összefoglalni a cikk lényegét azoknak, akik valamilyen ok miatt nem kattintottak és továbbra is engem olvasnak.

medical-robot.jpg

Ő lenne a jövő orvosa? Nem valószínű. (Kép forrása)

Tovább
komment

Napitanulság 11 - Túlélési torzítás

2017. április 23. 10:43 - Zsolesz14

A #napitanulság a blog Facebook oldalán többé-kevésbé heti rendszerességgel megjelenő, rövid, szkeptikus témájú gondolatsor, amelyet legtöbbször valamilyen hivatkozás vagy kép kísér.

17991093_1892621057674607_2016928363987448935_n.png

Kép forrása

A túlélési torzítás (survivorship bias) egy logikai hiba, mely során azokra az emberekre koncentrálunk, akik sikeresen átmentek egyfajta kiválasztási folyamaton, de figyelmen kívül hagyjuk azokat, akik nem. Jellemzően ez a nem sikeres emberek nem jól láthatósága miatt történik így.

A lottózás egy egyszerű példa: itt sokakat inspirál az a kevés ember, akinek telitalálata volt, ugyanakkor az a sok millió ember, aki sosem nyert semmi komolyat, figyelmen kívül van hagyva. Márpedig egy lottószelvény ára úgy van meghatározva, hogy a nyeremény várható értéke negatív legyen. Emiatt elvileg hosszú távon nem éri meg lottózni.

A túlélési torzítás nagyon sok területen jelen van: az üzleti életben, a közgazdaságtanban, az építészetben, a hadtudományokban, az orvostudományban stb.

Ha elég sokan tanulmányoznak egy konkrét jelenséget, akkor előbb-utóbb lesznek statisztikailag szignifikáns eredmények pusztán a véletlen miatt. Figyelembe véve, hogy a pozitív kutatásokat sokkal inkább szeretik publikálni, már el is jutottunk a publikálási torzítás egy fajtájához. Ezért is lehet találni például olyan klinikai vizsgálatokat, amelyek a homeopátia hatásosságát igazolják. A bizonyítékok összessége szerint viszont az hatástalan.

komment

Napitanulság 10 - A természet nem jó fej

2017. április 23. 10:37 - Zsolesz14

A #napitanulság a blog Facebook oldalán többé-kevésbé heti rendszerességgel megjelenő, rövid, szkeptikus témájú gondolatsor, amelyet legtöbbször valamilyen hivatkozás vagy kép kísér.

17862332_1442807039105011_2079408032065400121_n.jpg

Kép forrása

A természet nem jó fej. A természetességre törekedni és visszavágyni azokba az időkbe, amikor a természet uralkodott (valamilyen szinten persze jelenleg is uralkodik rajtunk) nem valami jó ötlet.

A tudománynak hála a várható élettartamunk stabilan nőtt az elmúlt 100 évben. Való igaz, hogy ez a születési halálozások drasztikus lecsökkenésének is köszönhető, de önmagában nem magyarázható azzal.

Tudj meg többet a témáról az ehhez kapcsolódó bejegyzésemből.

komment

Hátborzongatónak találod a véletlen egybeeséseket? Pedig nem kellene!

2017. április 18. 17:13 - Zsolesz14

Az Egyesült Államok két elnökét, Abraham Lincolnt és John F. Kennedyt 1860-ban, illetve 1960-ban, egymástól pont 100 évre választották meg. Mindkettőjüket egy három nevű merénylő ölte meg, amely nevek mindkét esetben 15 betűből állnak: John Wilkes Botth és Lee Harvey Oswald. Egyikük sem jutott el a tárgyalására. Izgalmas, mi? De ez nem minden!

Lincolnnak volt egy Kennedy nevű, Kennedynek pedig egy Lincoln nevű titkára. Mindkettőjüket pénteken ölték még, miközben a feleségük mellett ültek. Lincolnt a Ford Színházban, Kennedyt pedig egy Lincoln típusú, Ford gyártmányú autóban. Mindkét elnököt egy Johnson nevű elnök követett, Andrew Johnson Lincolnt és Lyndon Johnson Kennedyt. Andrew 1808-ban született, Lyndon pedig 1908-ban. Mégis mekkora esély van minderre?

14 évvel a Titanic elsüllyedése előtt, 1898-ban, Morgan Robertson írt egy 'Futility' című novellát. A mű 11 évvel a Titanic megépítésének kezdete előtt íródott. A hasonlóságok a valós hajószerencsétlenség és a mű története között szinte már ijesztőek.

A novella egy Titan nevű, óriási hajóról szól, amelyet az emberek elsüllyeszthetetlennek gondoltak. A legnagyobb hajó volt, amit valaha építettek és belülről egy luxushotelnek nézett ki. Akárcsak az akkor még nem is létező Titanic. A Titan 20 mentőcsónakkal rendelkezett, feleannyival, mint amennyi ténylegesen szükséges lett volna. A Titanicon 24 mentőcsónak volt, ugyancsak feleannyi, mint amennyi kellett volna. A könyvben a Titan áprilisban egy jéghegynek ütközik 400 mérföldre Newfoundlandtől. A Titanic-kal évekkel később ugyanez történt, ugyanabban a hónapban és körülbelül ugyanott. A novellában a Titan elsüllyedt és az utasok több mint fele meghalt, akárcsak a Titanicnál. A halottak száma a könyvben és a jövőbeli, valós hajószerencsétlenségnél nagyon közel van egymáshoz. Az egybeeséseknek ezzel nincs vége! Mindkét hajónak 3 propellerje és 2 árbóca volt. Mindkettő 3000 utast volt képes szállítani és mindkettő éjfél körül ütközött jéghegynek.

Morgan Robertson akkor jövőbelátó volt? Ez a sok egybeesés nem lehet véletlen!

Nostradamus a 16. században a következőt jósolta: (ez egy neten talált magyar fordítás, az eredetit lásd itt)

Éhségtől dühödt vadállatok fognak átúszni a folyókon
a csatatér nagyobb része Hister ellen lesz,
vasketrecben vonszolják a nagy embert, míg
Németország gyermeke semmit sem tart tiszteletben.

Ez elég ijesztő. Hister ténylegesen úgy hangzik, mint Hitler. Nostradamus több jóslata szól egy német férfiról, aki nagy háborúkat indít és rejtélyes módon hal meg. Ez is pusztán véletlen lenne?

Lenyűgözőnek és hátborzongatónak tartod az eddigieket? Úgy gondolod, hogy mindez túl furcsa ahhoz, hogy pusztán a véletlennel legyen magyarázható? Ha igen, akkor rossz hírem van: hibásan gondolkozol. Mindhárom fenti példánál ugyanis már réges-régen megtörtént a célba lövés, a céltábla viszont csak utólag került a lyukak köré. Ez a texasi mesterlövész érvelési hibája. Nézzünk egy utolsó példát, hogy mindez világos legyen!

Tovább
komment