Mint azt bizonyára sokan hallottuk a 2015-ös orvosi Nobel díjat három tudós kapta megosztva paraziták elleni gyógyszerek felfedezéséért és tökéletesítéséért. Tu Youyou kapta a díj felét az artemisinin felfedezéséért, ami egy hatékony gyógyszer a malária ellen.
Youyou egy kínai kutató, aki mint azt több helyen is olvashatjuk, a hagyományos kínai orvoslás (továbbiakban HKO) régi feljegyzései alapján keresett maláriaellenes gyógynövényeket. Ez a tény pedig egyenes út a félreértelmezéshez. A HKO támogatói ezt természetesen úgy értelmezték és kürtölték világgá, mint a HKO győzelmét a hagyományos orvoslás felett. Aztán még a természetgyógyászok is beszálltak a mókába és a természetgyógyászat igazolására használták ezt az információt fel. Jogos-e ezen kijelentések közül bármelyik?
Maga a történet nem vitatott, az pedig, hogy a kutató megérdemelte-e a Nobel díjat kétségtelen. Youyou célzottan egy olyan gyógyszer kutatására vállalkozott, amely hatékony a malária ellen, ami még ma is egy komoly orvosi probléma a világ több részén. A WHO becslései szerint ma 97 országban körülbelül 3,3 milliárd ember van kitéve maláriafertőzés veszélyének, amely aztán évi 500000 ember életébe kerül. A maláriát a plasmodium nevű élősködő okozza, amelyet szúnyogok hordoznak és csípésekkel terjesztenek. A régebben létező gyógyszerekkel (kinin és klorokin) szemben rezisztencia kezdett kialakulni, ezért mindenképpen szükség volt egy új hatóanyagra. Youyou kiindulópontja a HKO feljegyzései voltak, amelyekben olyan természetes készítményeket keresett, amelyeket magas láz kezelésére használtak. Talált is 2000 ilyet.
Ez a lista aztán szépen lassan szűkülni kezdett, majd végül Youyou az Artemisia annua mellett döntött, amely egy biztató jelöltnek tűnt. Régen az ebből a növényből készült tea segítségével magas lázat próbáltak gyógyítani. Ám az első próbálkozások a hatóanyagok izolálására kudarcot vallottak. Youyou elmondása szerint ekkor ismét a HKO feljegyzésekhez nyúlt, amelyek közül egyből kiderült, hogy régen ezt a növényt hideg vízbe áztatva fogyasztották. Ebből arra a feltételezésre jutott, hogy talán a forralás az, ami hatástalanná teszi az amúgy aktív összetevőt. Ezen új információt felhasználva már sikerült kivonni az aktív hatóanyagot, amely maláriával fertőzött egerekben ténylegesen aktivitást mutatott.
A történetnek azonban ezzel még távolról sincs vége. Ezt a gyógyszert Youyou artemisininnek nevezte el, azonban több probléma is volt vele. Kevés volt a biohasznosulása (értelmezést lásd később!) és a biológiai felezési ideje. Röviden összefoglalva ez azt jelentette, hogy ez a gyógyszer önmagában semmiképpen nem lett volna használható emberek gyógyítására. Akkor hogy lett belőle mégis használható orvosság? Hát úgy, hogy a gonosz gyógyszeripar közbelépett és csinált egy hatékony gyógyszert. Egy svájci cég, a Novartis megvette a szabadalmi jogokat az artemetherre (ami egy artemisinin származék) és a lumefantrinra (egy másik szer, amely aktív maláriaellenes hatóanyagnak bizonyult). A kettő kombinációja már klinikailag is hatékonynak bizonyult. A gyógyszer fejlesztése pedig továbbra is tart.
Akkor mi a tanulság az egészből?
Az első és talán legfontosabb tanulság, amit levonhatunk: a hagyományos kínai gyógynövényes orvoslás (ami HKO része) általában nem működik. Vagyis pont az ellenkezője igaz annak, amit a HKO egyes hívei állítanak. Miért? Azért, mert az Artemisia annua, mint gyógynövény önmagában vagy teaként fogyasztva nem hatékony maláriaellenes orvosság. Nagyon gyenge a biohasznosulása. A HKO gyógymód nem működik. Modern orvostudományra és gyógyszerészetre volt szükség ahhoz, hogy hatékony orvosság készüljön belőle.
Ez nem egy egyszeri eset, hanem egy, a gyógynövényekkel kapcsolatos, rendszeresen visszatérő probléma. Ebben az esetben ugyanis gyógyszerként használjuk a gyógynövényeket. Nem a tápanyagtartalmuk miatt, hanem a farmakológiai aktivitásuk miatt fogyasztjuk őket. A növényvilág tulajdonképpen egy hatalmas vegyi üzem, amely az evolúció segítségével több millió kémiai anyagok állít elő. Egyes növények olyan anyagokat termelnek, amelyekkel állati kártevőket tudnak elriasztani; ezen anyagok között rengeteg a nagyon erős méreg. Ezen méreganyagok kis dózisban azonban felhasználhatóak orvosságként.
Nagyon sok ősi társadalom talált ilyen növényeket; olyanokat, amelyeknek azonnali hatása volt fogyasztás után mint például: fájdalomcsillapítás, nyugtatás vagy hallucináció. Ugyanakkor mérgezőket is találtak, amelyek betegségeket vagy akár halált is okoztak.
A finom hatásokat azonban ilyen kipróbálásos módszerrel nagyon nehéz megtalálni. Komolyabb klinikai vizsgálatok nélkül ilyenkor azt fogjuk találni (például megerősítési torzítás által), hogy bármi jó lehet bármire. Pontosan ezért volt a HKO-nak 2000 növénye lázcsillapításra. A lázak nagy része magától is elmúlik, így aztán mindent hatékonynak fogunk gondolni ellene, amit beveszünk.
A gyógynövények direkt használata más szempontból is problémás. Egy növényben rengeteg kémia anyag található. Ezen anyagok koncentrációja nagyon sok mindentől függ: a termesztés módjától, a leszedés évszakától, a gyűjtés módjától és a fogyasztásra való elkészítéstől is. Láthattuk például, hogy forró vízben teaként fogyasztva egyes hatóanyagok inaktívvá válhatnak.
A legnagyobb probléma azonban az úgynevezett farmakokinetika. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy egy gyógyszer hatékony legyen, ahhoz egy sor tulajdonsággal kell rendelkeznie. Ha ezen tulajdonságok közül bármelyik hiányzik, akkor potenciálisan az egész használhatatlanná válhat. Mindenek előtt szükség van egy aktív összetevőre, amelynek olyan hatása van, amit ki tudunk használni. Ezt a hatást pedig lehetőleg olyan dózisban kell kifejtse, amiben nem mérgező vagy nincs sok kellemetlen mellékhatása.
Itt jön be a már említett biohasznosítás fogalma. Egy aktív hatóanyagnak ugyanis jó kell legyen a biohasznosítása, ami azt jelenti, hogy megfelelő mennyiségben kell felszívódjon. Ez az a faktor, ami a legtöbb növényi gyógymódot hatástalanná teszi. Bizonyára sokan emlékeznek, hogy vitaminoknál voltak vízben és zsírban oldódók. Ha a használni kívánt hatóanyag nem oldódik vízben vagy zsírban, akkor esély sincs rá, hogy felszívódjon, a vérbe vagy a megfelelő szövetbe kerüljön. Egy gyógyszer aktív hatóanyagának ugyanis, ahhoz, hogy az jól működjön megfelelő koncentrációban el kell jutnia a célszövetbe és elegendő ideig kell ott maradnia. Ha például a májunk ezt megpróbálja eltávolítani a hatóanyagot a rendszerből, akkor az sosem fog a célhoz érni. Hasonlóan a vesék is kiválaszthatják azt, vagy akár enzimek által le is bomolhat.
Aztán természetesen a hatóanyagnak nem lehetnek hosszú távú mérgező hatásai. Nagyon sok gyógyszer bukik itt el; minden tökéletes, csak éppen károsítják a vesét vagy a májat. Ez sok gyógynövényre is igaz, olyanokra is, amit a HKO használ.
Egy gyógyszer fejlesztése során azt rendszeresen különböző módszerekkel megváltoztatják, hogy egy olyan származékot kapjunk, amelynek tulajdonságai megfelelőek. Annak a valószínűsége, hogy egy ilyen "tökéletesített" vegyület pont megtalálható legyen egy növényben elenyésző.
Az artemisinin története mindezt remekül demonstrálja. Modern gyógyszertudományra volt szükség, hogy egy HKO által használt növényből (amit ne feledjünk 2000 jelölt közül választottak ki) hasznos gyógyszer szülessen. Fontos megjegyezni továbbá azt is, hogy az ókori kínai gyógyítók nem maláriát, hanem lázat próbáltak gyógyítani. Nem ismerték a mikroorganizmusokat, nem érthették a maláriát.
Mindebből akár azt a következtetést is le lehet vonni, hogy ez a felfedezés tulajdonképpen a szerencsén is múlt. 2000-ből 1 az nem valami jó arány. Továbbá vajon mit csinált Youyou a nagy felfedezése utáni 40 évben? A választ erre a kérdésre tőle tudjuk: teljesen hasonló módszerrel próbált újabb hasznos gyógyszereket keresni. Na és mit talált? Semmit.
A fonalférgek nyomora
Az orvosi Nobel díj másik felét William C. Campbell és Satoshi Ōmura kapta az avermectin nevű gyógyszer felfedezéséért. Ez a gyógyszer élősködő fonalférgek által okozott betegségek legyőzésében segít.
Ez a felfedezés azt mutatja meg, hogy az alkalmazott tudományok hogyan képesek egy természetes anyagot továbbfejleszteni. Satoshi Ōmura, japán mikrobiológus az úgynevezett Streptomyces baktériumokkal foglalkozott, amik antibakteriális tulajdonságokkal rendelkező anyagokat állítanak elő, 1974-ben aztán a legígéretesebb Streptomyces tenyészeteket egy Merck (bizony, megint a csúnya gyógyszeripar) nevű gyógyszergyártó cég vette meg. William C. Campbell, egy amerikai szakértője az élősködők biológiájának, ekkor épp itt dolgozott. Ketten együttműködve előállítottak egy olyan hatóanyagot, amely hatékonynak bizonyult parazita fertőzések ellen. Később ezt az anyagot kémiailag módosították, hogy kevésbé legyen emberekre mérgező, ugyanakkor hatékonyabb legyen a fertőzésekkel szemben. Ennek az új gyógyszernek az ivermectin nevet adták. Itt mindenképpen meg kell említeni a Merck akkori vezérigazgatójának, Roy Vagelosnak a nevét. Ő volt az, aki végül piacra vitte a gyógyszert, majd később ingyenesen hozzáférhetővé tette azon országok számára, amelyeknek szükségük volt rá. 2012-ig több mint 200 millió emberhez jutott el az orvosság.
Összefoglaló
Az ivermectin és az artemisinin története azt mutatja meg, hogy hova képes a modern orvostudomány fejleszteni egyes meglévő természetes gyógymódokat. A HKO vagy a természetgyógyászat soha sem lett volna képes ezekből a felfedezésekből életmentő orvosságokat előállítani. Az orvostudománynak köszönhetően milliók maradtak életben és élhetnek rokkantság nélkül.
Felhasznált és ajánlott olvasnivaló
The Nobel and Chinese Medicine (Steven Novella)
No, the Nobel Prize does not validate naturopathy or herbalism (Scott Gavura)
The 2015 Nobel Prize in Physiology and Medicine for the discovery of Artemisinin: A triumph of natural product pharmacology, not traditional Chinese medicine (Orac)
The Nobel Prize versus traditional Chinese medicine (Orac)
