Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

A szimulációs hipotézisről és a természetes gonosz problémájáról; 1. rész

2015. december 01. 19:42 - Zsolesz14

(Megjegyzés: Ez a bejegyzés sorozat még a blog leállása előtt íródott (3 éve), így aztán aktualitását vesztette. Mivel azonban a témát továbbra is érdekesnek találom, ezért úgy döntöttem mégis megjelenítem a bejegyzéseket.)

Bevezető

Egy három részes cikksorozatot terveztem, melyben David Kyle Johnson filozófiaprofesszor egyik publikációját próbálom bemutatni, amelynek címe és elérhetősége: Natural Evil and the Simulation Hypothesis (A természetes gonoszról és a szimulációs hipotézisről). A professzor a „Rationally Speaking” című blogon egy négy részes cikksorozatban taglalta ezen publikációját, melyben bizonyos helyeken jóval részletesebben és közérthetőbben tárgyalta ezt a témát. Ezt a négy bejegyzést fogom a következőkben bemutatni. Aki esetleg érdekesnek találta az első bejegyzést és nem tud várni, annak mindenképpen javaslom az eredeti, angol nyelvű cikksorozat tanulmányozását is.

Röviden foglaljuk össze, hogy miről is fog szólni ez a három bejegyzés. Az egész fő mondanivalója egy igen vitatott téma, miszerint sok istenhívő, figyelembe véve a saját filozófiai és teológiai elkötelezettségeit, kénytelen már logikai szinten azt a következtetést levonni, hogy egy „számítógép szimulált” világban élünk. Ehhez tisztázni kell természetesen, hogy mit is jelent ez a szimulációs hipotézis, erről fog szólni az első bejegyzés. Ezen túlmenően a mostani bejegyzés még azt hivatott megmutatni, hogy miért gondolja sok filozófus úgy, hogy annak az esélye, hogy egy szimulált univerzumban élünk sokkal nagyobb, mint azt a legtöbb ember elsőre gondolná. A következő bejegyzésekben szó lesz a természetes gonosz problémájáról, az ezen problémára adható lehetséges válaszokról és ezek kritikáiról; majd természetesen arról, hogy hogyan kapcsolódik ez az egész a szimulációs hipotézishez. Kezdjünk bele!

Szimulált világban élnénk?

Ha egyenesen kellene válaszolnunk erre a kérdésre, akkor azt mondhatnánk: „Nem tudni.”. Járjuk azonban kicsit részletesebben körül ezt a témát! Mit is jelent ez pontosan? Mit jelent az, hogy a világunk, az univerzum, amelyben élünk „szimulált”? Ez a hipotézis azt mondja, hogy az univerzumunk, amelyben megéljük a valóságunkat nem más, mint egy számítógépes szimuláció, amely valami olyan szuperszámítógépen fut, amit valószínűleg egy nálunk sokkal fejlettebb faj készített.

Ilyen sorok olvasása után bizonyára sokan a Mátrix című filmre (vagy valami hasonlóra) asszociálnak. Ebben a filmben (SPOILER következik annak, aki esetleg még nem látta!) az emberek többsége egy hatalmas számítógépes szimulációban él. Ez azonban nem egészen olyan, mint amire a mostani bejegyzésekben gondolni kell. A filmben ugyanis a szimulációban élő emberek fizikailag léteztek; létezett a testük, amely rá volt kötve egy szuperszámítógépre. Általánosságban azonban a szimulált univerzum hipotézisben teljes egészében szimulálva vagyunk valamilyen bonyolult számítógépes program segítségével és testünk „valójában” nem létezik, nem lebeg egy tartályban, melyben zsinórok segítségével küldik a létező (nem szimulált!) agyunkba az információt. De hogyan lenne ez lehetséges? Hogyan is lehetnénk mi, tudatos és fizikai lények csupán egy számítógép program részei?

Az idegtudományok eredményei igen egybehangzóan azt állítják, hogy a mentális tevékenységeink az agyi aktivitásunk eredménye. Sokak szerint az oka a mentális aktivitások kialakulásának az, ahogyan az agyunk idegsejtjeink össze vannak „huzalozva” és ahogyan „tüzelnek”. Ebből következően úgy tűnik, hogy bármi, ami az idegsejtjeink funkcióit ismétli (bármi, ami ugyanúgy van „huzalozva” és ugyanúgy „tüzel”), az ugyanúgy tudatos lesz, mint mi. Ugyanakkor már felfedeztük, hogy a neuronok ilyen módú működése reprodukálható számítógép chipekkel. Sőt, alacsony szinten ugyan, de sikerült már az idegsejtek tüzelését megismételni, létrehozva például mesterséges retinát; mely bizonyos látószerveink működését helyettesíti. Úgy tűnik tehát, hogy ha a technikai körülmények engedik, akkor lehetséges számítógép chipeket az idegsejtjeinkhez hasonlóan összehuzalozni és tüzeltetni. Ezen (igaz nagyon leegyszerűsített) analógia segítségével gondolhatunk az elménkre úgy, mint egy számítógépes programra, amely az agyunkon, mint hardveren fut. Ezen analógia mentén haladva arra következtethetünk, hogy az elménk programja elvileg máson is futhatna, például egy merevlemezen. Akár a saját elménket is lemásolhatnánk egy ilyen merevlemezre.

Ez a gondolatmenet adja a lehetőséget a szimulált világok létezésére. Ha majd a számítógépes technológia kellően fejlett lesz, akkor létező elmék merevlemezre másolása helyett akár létre is hozhatunk egy új, egyedi programot/elmét és felmásolhatjuk azt a merevlemezre. Ezek után adhatunk különböző gerjesztéseket ennek a programnak, teljesen hasonlókat, amiket az agyunk kap a külvilágból az érzékszerveinken keresztül. Ennek az eredménye az lenne, hogy a szimulált elme (személy) ugyanazt élné meg, mint mi. Ugyanúgy látna dolgokat, érzelmeket érezne, hangokat hallana, mint mi. Azt hinné azokról a dolgokról, amiket lát, hogy azok valódi, fizikai dolgok. Több ilyen elmét is létre lehetne hozni, sőt akár egy egész univerzumot meg lehetne velük tölteni, ahol többen is ugyanazokat a gerjesztéseket kapnák. Ez jelentene egy szimulált világot.

Egy ilyen szimulált világ létrehozásának a gyakorlati jelentősége óriási lenne. A történészek tanulmányozhatnák például, hogy mi történt volna, ha egyes események másképp alakulnak a történelem során. A politikai tudományok számára is rendkívül hasznos lenne egy ilyesmi: meg lehetne például nézni, hogy mi lenne egy új törvény bevezetésének következménye. Vagy akár egy Sims-szerű számítógépes játékot is létre lehetne hozni. A lehetőségek száma szinte végtelen.

A bejegyzés sorozatot végigkísérő szimulációs hipotézis azt állítja, hogy az a világ amelyben élünk, beleértve saját magunkat is egy szimulált világ. Nick Bostrom, az Oxfordi Egyetem filozófiaprofesszora, amellett érvel, hogy annak az esélye, hogy a szimulációs hipotézis igaz sokkal nagyobb, mint azt elsőre gondolnánk. Az érvelése erre pedig a következő. Ha a jövőben ténylegesen odáig fejlődik a tudomány, hogy képesek leszünk szimulált világokat létrehozni, akkor szinte egészen biztos, hogy nem csak egy ilyet fogunk létrehozni. Nem álltunk le az iPhone-al sem, nem egyet gyártottunk belőle, hanem sokkal többet. Ugyanez igaz a számítógépes játékokra is például. Ha egyszer elindultunk ezen az úton nem valószínű, hogy egyhamar megállás lesz. Ugyanakkor lehetséges, hogy egy adott szimulált világ lényei is képesek lesznek előbb utóbb egy szimulált világot létrehozni. Egy szimulált világ egy szimulált világon belül. Mindezekből az következik, hogy annak az esélye, hogy csak fizikai („igazi”) világ van és azon belül csak egy szimulált világ, igen csekély. Szóval ha belegondolunk két eset lehetséges:
1. Egyetlen fizikai világ létezik és ebben a világban soha senki sem hozott létre és nem is hoz létre soha semmilyen szimulált világot.
2. Egyetlen fizikai világ van, amelyben több ezernyi, vagy akár milliónyi szimulált világ létezik.

Képzeljük el, hogy a jövőben egy nap odáig fejlődik a technika, hogy képesek leszünk egy szimulált világot létrehozni. Ha ez megtörténik, akkor kizárhatjuk az első esetet, vagyis egészen biztosan a kettes sorszámú lesz igaz. Vagyis létezik egy fizikai világ és azon belül több milliónyi szimulált; jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon melyikben élünk mi? Egészen biztosak sosem lehetünk benne, hiszen emlékezzünk, hogy egy szimulált világ lényei mindent ugyanúgy élnek meg, mint egy „igazi” világ lényei. És mivel lehetséges szimulált világok létrehozása szimulált világokon belül is, ezért az a tény, hogy mi létrehoztunk egy szimulált világot még nem jelenti azt, hogy a miénk az egy „igazi” világ. Viszont az esélyeink nem túl jók. Gondoljunk bele, hány igazi világ van? Egy. És hány szimulált? Több ezer, vagy akár millió. Vagyis ha ez az eset áll fenn, akkor nagyon nagy eséllyel (mondhatni biztosan) egy szimulált világban élünk.

Egyelőre azonban még ott van egy nagy „ha” az egész előtt. Ez mind akkor igaz, HA képesek leszünk egy szimulált világot létrehozni. Annak a valószínűsége tehát, hogy a szimulációs hipotézis igaz-e, szoros kapcsolatban áll azzal, hogy létre fogunk-e hozni a jövőben egy szimulált világot. Na és erre vajon mekkora az esély?

Erre szintén lehetetlen válaszolni, de becsülni lehet. Nick Bostrum amellett érvel, hogy ez az esély 20 %. Szerinte öt lehetséges eset létezik:
1. Sikerül szimulált világot létrehoznunk.
2. Nem sikerül, technológiai korlátok miatt.
3. Nem is próbálunk szimulált világot létrehozni erkölcsi problémák miatt.
4. Nem is próbálunk szimulált világot létrehozni, mert nem érdeklődünk majd kellőképpen ez iránt, esetleg érdeklődésünk elvész.
5. Az emberiség megsemmisíti magát, vagy más okból elpusztul még mielőtt létrehozhatna ilyesmit.
Ha elfogadjuk, hogy arról, hogy mekkora eséllyel fognak ezek az esetek bekövetkezni, semmilyen információnk nincs, akkor azt kell mondanunk, hogy mindegyik egyenlő valószínűségű. Tehát az első eset is 20 % eséllyel következik be, vagyis 20 %, hogy egy szimulált világban élünk.

Biztos vagyok benne, hogy ez az utóbbi érvelés nagyon sokaknak nem tetszik. Ez teljesen jogos, nagyon sok ponton támadható ez az érvelés. Talán több eset is lehetséges. Talán mondatunk valamit az egyes esetek valószínűségéről. Talán figyelembe kellene venni, hogy mekkora eséllyel igaz az, hogy az idegsejtként működő számítógép chipek ténylegesen tudatosan lesznek. De vegyük észre, hogy ez lényegtelen a jelen bejegyzés mondanivalója szempontjából. Nem amellett érvel a cikk ugyanis, hogy a szimulációs hipotézis igaz. Csupán amellett érvel, hogy sokkal valószínűbb, mint azt elsőre gondolnánk. Úgy tűnik, hogy a „számítógépes szimuláció” valószínűbb, mint a többi (filozófiailag) szkeptikus elmélet, mint például az álomvilág (hogy „minden” csak egy álom), vagy a gonosz démon elmélet.

Két rövid észrevételt szeretnék tenni a bejegyzéssel kapcsolatban. Az első észrevétel arról szól, hogy vajon mi a helyzet a szimulációt végző szuperszámítógép energiaigényeivel? Ahhoz, hogy egy teljes univerzumot szimuláljunk, (a galaxisoktól egészen a parányi részecskékig) gondolhatnánk, hogy szinte elképzelhetetlen mennyiségű energiaforrásra van szükség. Erre az érvre Nick Bostrum részletesen kitér az eredeti publikációjának harmadik fejezetében, így annak, akit ez a kérdés esetleg jobban érdekel, javaslom ennek elolvasását. Itt az alapgondolat az, hogy ahhoz, hogy egy valósághű szimulációt létrehozzunk az emberek számára, ahhoz nem szükséges az egész univerzum szimulálása.

Érdekességképpen pedig megemlítem, hogy sokan érvelnek amellett, hogy veszélyes dolog a szimulációs hipotézisről filozofálgatni. Ha ugyanis valami módon rájövünk, hogy ténylegesen szimulált világban élünk (vagy akár csak szkeptikusak kezdünk lenni világunk valódi léte felöl), akkor a világunkat tervező programozó esetleg nem fogja már a szimulációt elég érdekesnek találni és leállítja azt. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy megjutalmazza azokat, akik rájönnek az „igazságra”.

Szóval miért is kell egyes teológusok azt a következtetést levonják, hogy egy szimulált világban élünk? Ezt a természetes gonosz problémája által lehet megérteni, így a következő része a bejegyzés sorozatnak erről fog szólni.

Forrás és ajánlott olvasnivaló

David Kyle Johnson – The Simulation Hypothesis and the problem of natural evil Part 1
Nick Bostrom oldala
(Sok információ a szimulációs hipotézisről és annak kritikáiról is, a kapcsolódó publikációk gyűjteménye.)
Wiki cikk a szimulációs hipotézisről  (Jól összeszedett érvek és ellenérvek.)

Filmajánló

A 13-dik emelet (Szerintem nagyon jó film, amely szinte pontosan erről a témáról szól.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr127969747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.