Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

A szimulációs hipotézisről és a természetes gonosz problémájáról; 2. rész

2015. december 05. 10:56 - Zsolesz14

A gonosz problémája

A mostani bejegyzés sorozatnak továbbra is az a célja, hogy bemutassa David Kyle Johnson filozófus érvelését, mely szerint nagyon sok istenhívőnek el kell fogadnia, hogy egy szimulált világban élünk. Az előző bejegyzésben megismerkedtünk a szimulált világok fogalmával, valamint láthattuk, hogy sokkal valószínűbb, hogy egy ilyen világban élünk, mint azt az ember elsőre gondolná. Ahhoz, hogy a gondolatmenet végére érjünk meg kell ismerkedjünk egy kicsit részletesebben a gonosz problémájával a filozófiában és teológiában.

Nagyon leegyszerűsítve ez a probléma azt kérdezi tőlünk, hogy ha egyszer Isten (a továbbiakban ezt a három tulajdonságot „omni3”-al fogom rövidíteni) mindentudó (omniscient), mindenható (omnipotent) és tökéletesen jóakaratú (omnibenelovent), akkor hogyan lehetséges, hogy a világ tele van gonoszsággal. Jelen témánk szempontjából azonban különbséget kell tennünk két fajta gonosz között.

Az első az erkölcsi gonoszság (moral evil). Itt egy olyan erkölcsileg negatív hatásról van szó, amelyet egy valamilyen ágens (pl. személy) szándékos cselekedete (vagy éppen szándékos nem cselekedete) okozott. A legegyszerűbb példa erre lehet egy ember által elkövetett, szándékos gyilkosság. Ezzel szemben létezik természetes gonosz (natural evil) is, amelynél nem valamilyen ágens cselekedete eredményez valami rosszat. Ilyen lehet például egy természeti katasztrófa. A kettő közötti határ gyakran nem teljesen egyértelmű.

Ilyen formán a gonosz problémája is két különböző formát ölthet. Ezek közül az erkölcsi gonosz problémájára (vagyis: Ha létezik egy omni3 Isten, akkor hogyan lehet, hogy a világ tele van erkölcsi gonoszsággal?) szokták gyakran a szabad akaratot felhozni, mint mentőövet, vagyis, hogy ezek az ágensek szabad akaratukból cselekednek úgy, ahogy. Ezt a kérdéskört azonban nem célja ennek a bejegyzésnek tárgyalni. Lényeg, hogy ezt a fajta védelmet sokan elfogadják és sokan meg nem. (Akit részletesebben érdekel ez a témakör az innen tud például kiindulni.) A természetes gonosz problémája azonban sokkal nagyobb problémát jelent a teológusoknak. David Kyle Johnson a következőképpen fogalmazza ezt meg:

(1) Isten (aki omni3) létezik.
(2) Isten az, aki megtervezte és megalkotta a fizikai univerzumunkat, beleértve azokat a törvényszerűségeket is, amik alapján az működik.
(3) A természeti katasztrófák és az a sok rossz, amit azok okoznak, mind ezen törvényszerűségeknek a következményei.

Ezen három állítás nyilván nem teljesülhet egyszerre, így aztán fel van adva a lecke a teológusnak, kiutat kell találnia belőlük. A történelem során sokan, sokféleképpen próbálkoztak ezzel. Nézzünk pár példát!

Régen nagyon sokan démonokra vagy a sátán erőire fogták a természeti katasztrófákat. Ezzel azt lehet elérni, hogy ha ezt elfogadjuk, akkor már nem természetes, hanem erkölcsi gonosszal van dolgunk, hiszen ezek a démonok saját akaratuktól vezérelve csinálnak úgy, hogy természeti katasztrófák alakuljanak ki. Furcsa módon például a 20. században született filozófus Alvin Plantinga is próbálkozott már egy ilyen érveléssel. Ezen érvelésben tehát nem egy olyan világot kapunk, amelyben egy omni3 Isten és a természetes gonosz együtt létezik, hanem egy olyat, amelyben ez az Isten és az erkölcsi gonosz együtt létezik. Mi a probléma ezzel az érvvel?

Hát kezdetnek az, hogy van egy olyan apróságunk, amit úgy hívnak, hogy tudomány. A középkor embere ugyanis „nyugodtan” hihette azt, hogy a tornádókat például démonok okozzák, a mai kor emberére azonban ez már nem lenne szabad, hogy igaz legyen. Ma már tudjuk, hogy a tornádókat a száraz, hideg és párás, meleg levegő komplikált kölcsönhatása hozza létre, tudjuk, hogy a földrengések a tektonikus lemezmozgások eredményei, tudjuk, hogy a betegségeket többek között vírusok és baktériumok okozzák stb. A természet törvényei tehát olyanok, hogy ezek a szerencsétlenségek azoknak szükséges következményei. A természeti katasztrófák válogatás nélkül csapnak le ártatlan emberekre és okoznak szenvedést. A természet törvényei biztosítják ezt, amelyeket viszont állítólag Isten alkotott ilyenre, így aztán ez továbbra is egy igen komoly probléma a teológusoknak.

Képzeljük el, hogy van egy aranyos kiskutyám, akit egy házban tartok. Egy olyan házban, amit én terveztem, mégpedig úgy, hogy a falakban és a földön véletlenszerűen olyan eszközöket helyeztem el, melyek bármikor bekapcsolhatnak és megölhetik a kutyámat. Az, hogy mikor kapcsolnak be, az a véletlenen múlik. Vajon jó gazdinak tartanának ekkor engem? Az is lehet persze, hogy a kutya szerencsés és nincs rosszkor rossz helyen és le tud élni egy boldog életet, de még akkor is egy igen nagy szemét lennék. Márpedig Isten egy pontosan ilyen univerzumot teremtett nekünk, amiben bárhol, bármikor, bárki meghalhat. Bárki is tervezte a világunkat, nem tartanánk jó gazdinak. Ez tehát nem tűnik járható útnak. Milyen válaszok születtek még erre a problémára?

Pat Robertson például tagadja (3)-t és szerinte a 2010-es haiti földrengés azért történt, mert a haitiak megállapodtak az ördöggel. Egy komolyabb teológus azonban nem fog ilyet állítani, igaz (1) és (2) tagadása sem vezet eredményre. Ezért aztán más megoldásokat kerestek.

Egyes hívők szerint a fizika törvényeit Isten nem tudja irányítani: egyszerűen nem teremthetett volna más világot. Azonban definíció szerint, minden, ami logikailag lehetséges, az lehetséges Isten számára, a fizika törvényei pedig csak a „fizikailag lehetségest” tartják kordában, nem a logikaiakat. Ráadásul sok istenhívő világképében nagyon is jelen van egy olyan, logikailag lehetséges világ, amelyben nincs semmilyen természeti katasztrófa: ez a mennyország.

Richard Swinburne amellett érvelt, hogy a természeti katasztrófák összességében nem olyan rosszak, mert lehetőséget nyitnak csupa jó dologra, például együttérzésre, segítségnyújtásra, bátorságra stb. Ilyen lehetőségeink nem biztos, hogy amúgy lennének. Igen ám, de minden bizonnyal léteznének más, kevésbé gonosz módszerek, amelyek ezeket a jó dolgokat előhoznák. Ráadásul hiába jó dolog az együttérzés meg a segítségnyújtás, ezek mégsem múlják felül azt a sok szörnyűséget, amit egy természeti katasztrófa okoz. Azok, akik rendszeresen segítenek másokon ilyen katasztrófáknál sem örülnek, hogy a katasztrófa már megtörtént; ők is azt kívánják, hogy bár sose történt volna ilyesmi. Képzeljük el, hogy mi történne, ha kiderülne, hogy az összes természetű katasztrófát egy James Bond filmbeli főgonosz okozta, valamilyen szuperfegyverrel. Mit tennénk, ha elkapnánk őt? Hálát adnánk neki, hogy azt tette amit? Dehogyis, minimum börtönbe zárnánk.

Mások az úgynevezett „skeptical theism” (szkeptikus teizmus?) felé nyitottak. Ez az irányzat azt állítja, hogy csak azért, mert nem tudjuk, hogy egy omni3 Isten miért engedi, hogy tele legyen gonosszal a világ, még nem következik, hogy ne lenne ténylegesen valami oka. Isten indítékait mi, egyszerű lények nem érthetjük meg, nem láthatunk úgy bele a világba, mint Ő. Ezt legegyszerűbben egy háziállat példáján lehet látni, akit gazdija elvisz egy állatorvoshoz, valamilyen betegség miatt. Tegyük fel, hogy az állatorvos valamilyen olyan kezelést alkalmaz, amely szenvedést okoz az állatnak, de természetesen mindezt azért teszi, hogy segítsen. Mit lát ebből az egészből az állat? Csak a szenvedést látja és esetleg azt a következtetést vonhatja le, hogy a gazdija rossz ember, hiszen szándékosan rosszat tett vele. Nem lát bele a dolgok mélyebb okaiba. A szkeptikus teizmus szerint mi is ilyen helyzetben vagyunk és limitált értelmi képességeink miatt nem láthatjuk át a dolgokat. Amit mi szenvedésnek érzékelünk, az valamilyen magasabb szinten lehet, hogy valójában jó. A legnagyobb probléma ezzel az állásponttal az, hogy egyáltalán hogy hozhatok akkor meg bármilyen erkölcsi döntést, honnan tudhatnám, hogy mi a rossz és mi a jó, ha egyszer nem lehet objektíven azt mondani például a 2004-es indiai tsunamira, hogy az egy rossz dolog volt. Az összes erkölcsi probléma innentől kezdve kétségessé válik. Hogyan is bízhatna így bárki is meg a saját erkölcsi ítélőképességében, ha egyszer nem egyértelmű, hogy például a holokauszt az egy erkölcsileg rossz esemény volt?

Lenne azonban egy súlyosabb következménye annak, ha elfogadnánk ezt a mentőövet. A bejegyzés elején lévő (1), (2) és (3) pontban megfogalmazott érvben három állítást teszünk, melyek logikailag nem kompatibilisek egymással. Ebből pedig az következik, hogy valamelyik állítás nem stimmel. Ezt a fajta érvelési módszert, amely a logikailag nem kompatibilitást használja ki, gyakran alkalmazzák a filozófiában és más területeken is. Azonban ha elfogadjuk a szkeptikus teizmus állítását, akkor ez azt jelenti, hogy az (1), (2) és (3) állítás valami általunk fel nem fogható módon mégiscsak logikailag kompatibilis egymással. Vagyis az összes olyan érvelési módszert, amely a logikailag nem kompatibilitást használja ki, innentől kezdve érvénytelennek kellene tekinteni. Hiszen bármelyikre lehetne azt mondani, hogy Isten mégiscsak ismer rájuk egy megoldást, ami túlmutat a mi felfogóképességünkön.

Az istenhívők nagy része nem ért egyet ezekkel a lehetséges megoldásokkal a gonosz problémájára. De ez a probléma mégsem ingatja meg a hitüket. Miért lehet ez? Azért, mert úgy gondolják, hogy nekik így is elég okuk van arra, hogy higgyenek Istenben. Úgy vélik, hogy olyan bizonyítékuk van, amely felülmúlja a természetes gonosz által felvetett ellentmondásokat. Miféle bizonyítékokra gondolhatunk? Például gondolhatunk valamilyen spirituális vagy misztikus élményre. Egy álomra, egy látomásra, amely a hívő számára közvetlenül megmutatta, hogy Isten létezik. Ezen kívül sokak hangoztatnak előszeretettel valamilyen érvet Isten létezése mellett (pl.: az első ok érve).

Ezekkel is rengeteg probléma van. Az Isten létezése mellett szóló érvek hemzsegnek az érvelési vagy logikai hibáktól. Még ha valami módon meg is lehetne mutatni, hogy igaz az első ok érve, még az is csak valamilyen „első ok” vagy „tervező” létét bizonyítaná és nem egy omni3 Istenét. A személyes tapasztalatokkal, élményekkel pedig már rengeteget foglalkoztam ezen a blogon is. Minden kritikus gondolkodásról szóló tankönyvben az lesz az első lecke, hogy a személyes tapasztalat mennyire félrevezető tud lenni. Még a saját érzékszerveink által megtapasztalt anekdotákkal szemben is szkeptikusnak kell lennünk, ha a komolyabb bizonyítékok ellenük szólnak. Az érzékszerveinkről közismert, hogy becsaphatnak minket. Azt gondolhatom, hogy tegnap egy szellemet láttam, de minden bizonyíték a szellemek létezése ellen szól. Akkor hogyan bízhatnék meg ezek után egy látomásban?

A következő bejegyzés elején azonban mindezt figyelmen kívül fogjuk hagyni. Az előző bekezdést teljes egészében eldobjuk és elfogadjuk, hogy az istenhívőknek igazolt tudomásuk van az Istenük létezéséről. Legyen ez a bizonyíték valamilyen álom, látomás vagy spirituális élmény, teljesen mindegy, elfogadjuk, hogy ezáltal igazoltnak tekinthető az Istenbe vetett hitük. Látni fogjuk azonban, hogy ennek igen nagy ára lesz számukra.

Források

David Kyle Johnson - The Simulation Hypothesis and the problem of natural evil (Part 2)
David Kyle Johnson - The Simulation Hypothesis and the problem of natural evil (Part 3)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr587969783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.