Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

Miért nem bízunk a szakértőkben?

2017. március 07. 17:21 - Zsolesz14

1b6b78fab8eba6f86acdeef024bf2d45.jpgAz Amazon bestseller listáit böngészve találunk egy könyvet, amely a mostanában írt bejegyzések által feszegetett témákhoz erősen kapcsolódik. Ez pedig a Harvard Egyetem professzorának, Tom Nichols-nak a "The Death of Expertise" (kb. "A szakértelem halála") című könyve. A szerző arra keresi a választ, hogy miként viszonyul jelenleg a közvélemény a szakértőkhöz és úgy általában a szakértelemhez. Mennyire bízunk meg bennük? És persze legyen bármi is a válasz ezekre a kérdésekre: hogyan jutottunk idáig?

Nichols több szemszögből fejti ki, hogy szerinte miért zajlik jelenleg háború a szakértelem és a szakértők ellen: (saját fordítás)

Az Egyesült Államok mára egy olyan országgá vált, amely megszállottan dicsőíti saját tudatlanságát. Sok állampolgár büszke arra, hogy bizonyos dolgokat nem tud. Különösen a közpolitika terén az amerikaiak odáig jutottak, hogy a tudatlanságuk erénnyé vált.

images.jpgSzerinte társadalmunk és oktatási rendszerünk egy olyan generációt hozott létre, amely nem tud mit kezdeni azzal, ha felhívják a figyelmüket arra, hogy tévednek valamiben. Mindenki azt hiszi, hogy jogosult arra, hogy tetszőleges témában igaza legyen. A demokráciában mindenki "egyenlő", ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki egyenlően tehetséges vagy azonos tudással és képességekkel rendelkezik. Kétségtelenül nem arról van szó, hogy szakterülettől függetlenül mindenki álláspontja egyenlő. Ha ezt kombináljuk a "Google Egyetem" és a Wikipedia által nyújtott tudás illúziójával, akkor mindjárt láthatjuk, hogy miért képzeli mindenki magát valamennyi terület szakértőjének. Mindez aztán azzal jár, hogy nem bízunk a szakértőkben, hogy azt hisszük tájékozottabbak vagyunk náluk még az ő szakterületükön is.

Nichols aztán arra mutat rá, hogy az emberek nagyon szelektíven gondolkoznak arról, hogy mely szakértők véleményét tartják tiszteletben. A sport egy szemléletes példa. Senki (vagy legalábbis nagyon kevesen) sem gondolja komolyan, hogy a labdarúgó bajnokok ligája élcsapataiban lenne a helye. Kissé irigyen vesszük tudomásul, hogy az élsportolói teljesítmények a tehetség és a sok éven át tartó kemény edzés eredményei, amely mind specifikus képességek kifejlesztésére irányul.

Vannak aztán magas szinten technikai területek, amelyekhez a szakértelem szükségessége teljesen nyilvánvaló, így senki sem kérdőjelezi azt meg. Senki sem gondolja úgy például, hogy fél óra guglizás után képes lenne egy utasszállító repülőgépet elvezetni vagy egy hidat megtervezni. Sőt, sokan például a számítógépüket sem merik megjavítani és inkább szakértőt hívnak.

Dr. Steven Novella szerint ilyenkor kulcsfontosságú, hogy van-e azonnali és nyilvánvaló következménye az adott szakértelem alkalmazásának. Vajon hányan hajtanánk végre vakbélműtétet egy családtagunkon miután végignéztünk egy fél órás Youtube videót az ilyen műtétekről? Az eddigi eseteknél a kimenetel gyakran kétesélyes: a repülő biztonságban leszáll vagy szerencsétlenséget szenved, a páciens életben marad vagy meghal, a számítógép jól működik vagy nem.

Ha azonban nincs szem előtt egy objektív kimenetel, akkor az emberek hajlamosak saját tudatlanságukkal felülírni azt a szakértelmet, amelyet normál esetben évekbe telik elsajátítani. Tudjuk értelmezni a szakirodalmat és meg tudjuk ez alapján állapítani a védőoltások veszélyességét és hatékonyságát? A rengeteg hőmérsékleti adatból biztosan tudunk tájékozott véleményt adni a globális felmelegedésről? Nem hajtunk végre vakbélműtétet, de gond nélkül diagnosztizáljuk magunkat "Dr. Google" segítségével és írunk fel magunknak kezelést. Tesszük mindezt úgy, hogy utóbbi kettőhöz azonos szintű gyakorlat és tapasztalat lenne szükséges.

Ilyen helyzetekben gyakran fogjuk tapasztalni, hogy a szakértők nem értenek velünk egyet. Mit csinál ilyenkor egy racionálisan gondolkodó ember? Mindenképpen leáll egy pillanatra és leellenőrzi, hogy tényleg eltér-e az álláspontja a szakértői véleménytől. Ha igen, akkor ésszerű az a feltételezés, hogy tévedünk vagy figyelmen kívül hagyunk valamit. Ezzel szemben azonban az emberek gyakrabban gondolják a szakértőket inkompetensnek vagy tételeznek fel valamilyen összeesküvést (vagy mindkettő). Pontosan ezt jelenti a szakértők és a szakértelem elleni háború, amely nem csak a tudományos ismereteket utasítja el, hanem tudásanyagunk megszerzési módját is kétségbe vonja. Végső soron ez a tudomány és a racionális gondolkodásmód elutasítása.

Dr. Steven Novella (a Yale Egyetem vezető neurológusáról van szó) gyakran tapasztalja ezt és egy olyan történetet osztott meg, amelyhez hasonlót (nem orvosként természetesen) biztos sokan tapasztaltunk már. Miután egy ismerőssel nem értettek egyet egy egészségügyi kérdésben, az ismerőse a következőt mondta: "Tudom, hogy téged arra tanítottak, hogy így gondolkodj, de egy magazinban azt olvastam, hogy ez nem így van." Komolyan álljunk le egy pillanatra és gondoljuk részletesen végig egy ilyen mondat implikációit! Arra "tanítják" az orvosokat (ide nyugodtan behelyettesíthetjük az agymosás szót), hogy kritika nélkül fogadják el a tananyagot, amely mellesleg aljas célokat és nem a betegek érdekeit szolgálja. Ezzel szemben van igaza az ismerősnek, aki nem rendelkezik semmilyen orvostudományi képzettséggel, nincs orvosi gyakorlata és nincs tapasztalata az orvosi szakirodalom értelmezésében. És miért van igaza? Azért, mert ezt olvasta egy magazinban, egy internetes portálon vagy bárhol. Ott tartunk manapság, hogy az ilyen gondolkodásmód egy uralkodó világnézetté nőtte ki magát.

Azt is láthattuk, hogy nem az orvostudomány az egyedüli áldozata ezen gondolkodásmódnak. 

Hogyan jutottunk idáig?

A kérdés természetesen nagyon összetett. Nichols több tényezőt is megnevez. Hibáztatja például az internetet és a közösségi médiát. Amellett érvel, hogy nem egyszerűen sok információ áll rendelkezésünkre, hanem valósággal el vagyunk árasztva rossz minőségű információval.

Amellett is érvel, hogy összességében tájékozottabbak voltak az emberek régen, mikor még csak 3 televíziós csatorna volt és nem több száz, kombinálva több millió internetes portállal.

Többször kérdezték tőlem: tényleg úgy gondolom, hogy az emberek tájékozottabbak voltak, mikor csak 3 televíziós csatorna volt. A válaszom pedig empatikusan 'igen', részben azért, mert szűrve voltak a hírek. Az oroszokkal kötött fegyveres szerződések nem versenyeztek azzal, hogy melyik Kardashian terhes éppen.

És:

Jelenleg az a felfogás, hogy mivel guglizni bárki bármit tud, ezért az tudást és szakértelmet jelent: 'Ezt meg azt olvastam, tehát igaznak kell lennie,' [...] Elvesztettük azon képességünket, hogy analizáljuk a körülöttünk lévő világot és kritikusan gondolkodjunk arról.

Ehhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a mai, információval túlterhelt világunkban, az idősebb generációk is nehezen boldogulnak a kritikus gondolkodással, emiatt úgy tűnik ezen képességünkben mindig is hiányt szenvedtünk. Így aztán jogosak a Nichols által felvetett érvek, a helyzet azonban árnyaltabb egy kicsit.

Egy nem régi felmérés szerint az emberek tájékozottabbaknak gondolják magukat, ez azonban vélhetően az internet által létrejövő tudás illúziója miatt van így. Ez a 2007-es tanulmány összehasonlította az emberek meglévő tudását a napi eseményekről 1989-ben valamint 2007-ben és nem talált számottevő különbséget a kettő között. Ugyanezen tanulmány 2012-es változata hasonló konklúzióra jutott. Ezekből arra következtethetünk, hogy a tájékozottság mértéke nem változott, azonban az emberek mégis tájékozottabbnak érzik magukat.

Novella szerint két nagy tényezőt érdemes figyelembe venni. Az egyik a jól ismert Dunning-Kruger hatás, amelyet az internet nagyon felerősített. A másik pedig, hogy az emberek jobban elkülönülnek egymástól abban, hogy milyen beállítottságú hírcsatornákat néznek, vagy éppen mely internetes portálokat olvassák.

Egy gyakran idézett kutatásban a szakemberek drámai különbségekre lettek figyelmesek olyan embercsoportok között, akik más és más hírcsatornákból tájékozódtak. A hatás "Fox News Effect" néven vált ismertté, mivel azt az elképesztő eredményt mutatta, hogy azok, akik rendszeresen a Fox tévécsatornát nézik helyenként tájékozatlanabbak voltak a napi eseményekkel kapcsolatban, mint azok, akik nem követik a napi híreket egyáltalán. Más tanulmányokban is rosszul szerepeltek a Fox csatorna nézői, de nem rosszabbul, mint azok, akik nem néznek híreket egyáltalán.

Ezen adatokból természetesen még csak korreláció következik, egy ok-okozati kapcsolatot ennyi alapján nem lehet felállítani. Ugyanakkor betekintést igenis adnak a mai tömegmédia által uralt társadalmunkba ezek az adatok.

Az átlagos tudás nem változott az elmúlt évtizedekben, az adatok viszont azt sugallják, hogy egyes csoportok között tájékozottság szempontjából egyre nagyobb szakadék húzódik. Akik tudnak kritikusan gondolkodni jól kihasználják az internet adta lehetőségeket és többé-kevésbé azonnal kiszúrják a hamis híreket, valamint képesek jól feldolgozni a rendelkezésre álló információt. Ők nagy eséllyel jóval tájékozottabbak lesznek.

Mindemellett az embereknek lehetőségünk van szűrni a hozzájuk érkező információt, ezáltal pedig olyan hírcsatornákat vagy internetes portálokat választanak maguknak, amelyek a saját előfeltételezéseiket részesítik előnyben és amelyek a már meglévő elfogultságukkal vágnak egybe. Ennek hatására pedig két eltérő beállítottságú ember nagyon nehezen fog tudni szót érteni egymással. Régen nem volt ritka, hogy két, politikailag ellentétes oldallal szimpatizáló fél jól el tudott beszélgetni egymással, mert megvoltak a közös alapok ahhoz, hogy bizonyos dolgokban még egyet is értsenek. Ma azonban két ilyen ember nagy valószínűséggel két külön világ lesz, mivel teljesen különböző hírforrásokból tájékozódnak, ezért még a közös alap sincs meg, már az alapvető tényekben sem tudnak megegyezni.

Természetesen nem lehet csak az internetet hibáztatni. Nyilván az oktatási rendszernek is szerepe van a dologban. Itt most nem csak arra kell gondolni, hogy nem tanítanak senkinek kritikus gondolkodást (pedig lehetne), hanem arra, hogy nem mondják meg világosan és érthetően a tanulóknak, hogy mikor tévednek. Sok tanárképzésnél ma ugyanis az a bevett norma, hogy a tanároknak kerülniük kell a tényszerű kérdéseket és inkább arra kell kíváncsiak legyenek, hogy mit gondolnak a tanulók. 

Dr. Steven Novella kifejti, hogy ez ellentétben áll a régebben alkalmazott oktatási gyakorlattal, amely talán már a másik végletbe ment át. A diákoknak egyre nehezedő, tényszerű kérdésekre kellett válaszolniuk, majd egész egyszerűen meg lett mondva nekik, hogy mikor tévedtek. Gyakran voltak megszégyenítve a többiek előtt ezáltal. Bizonyára mindenki ismeri azt a jelenetet a kedvenc kórházsorozatából, amikor a főorvos kérdez valamit a kezdő rezidensektől, majd miután az egyiktől kap valamilyen választ azt mondja, hogy "Gratulálok, most ölted meg a beteget!".

Szó sincs arról, hogy ezt a megközelítést kell előnyben részesíteni, a jó megoldás valahol középúton helyezkedik el, azonban a modernebb felfogásból is hiányzik valami: a hallgatóknak tudniuk kell, hogy milyen érzés tévedni. Meg kell tanulják elfogadni és kijavítani a hibáikat és nem szabad hogy azt érezzék, hogy minden vélemény "egyenlő".

Az oktatási rendszerben alkalmazott módszerek aztán vissza fognak tükröződni a hétköznapokban. Bizonyára sokan tapasztaltuk már, hogy milyen reakciókat válthat ki az, amikor felhívjuk beszélgető- vagy vitapartnerünk figyelmét arra, hogy téved valamiben. Hányszor történt már, hogy partnerünk mélységesen felháborodott és személyes sértésnek vette az egészet? Bizony, egyes esetekben már odáig jutottunk, hogy felhívni valakinek a figyelmét arra, hogy tényszerűen téved valamiben az egyik legnagyobb sértés, amit el lehet képzelni. Mintha még sosem mondta volna neki senki, hogy téved.

Akkor mi a megoldás?

Nincs könnyű és gyors megoldás az eddig vázolt problémákra, amelyek tulajdonképpen gyorsan változó, összetett társadalmi trendek. Szorosan figyelnünk kell, hogy mik történnek társadalmunkban és alaposan végig kell gondolni, hogy miként érdemes a tényezőket kiegyensúlyozni. Összességében jó irányba haladunk, de mindig van mit javítani.

Több egyéni dolgot is tehetünk: legyünk kritikusabbak nemcsak másokkal, hanem magunkkal szemben is és legyünk kevésbé védekezőek. Vegyük észre, amikor dolgozik bennünk a Dunning-Kruger hatás (amely mindenkire vonatkozik) vagy bármely más elfogultság. Gondolkodjunk kritikusan.

Amikor pedig szakértőkkel kerülünk szemben az ő szakterületükön, akkor Nichols szerint a következő 5 pontot érdemes mindig szem előtt tartani.

  1. Természetesen a szakértők is tévedhetnek. (Nichols egy egész fejezetet szánt könyvében e pont kitárgyalására.)
  2. A szakértőnek azonban még mindig sokkal nagyobb eséllyel van igaza, mint nekünk. Tényszerű kérdések megvitatásánál és kiértékelésénél nem szabad, hogy aggodalmat és bizonytalanságot keltsen, ha úgy gondoljuk, hogy a szakértő jobban tájékozott, mint mi. (Mivel ez általában így van.)
  3. Sokféle szakértő létezik. Az oktatásban és az éles gyakorlatban (általában a kettő kombinációjában) szerzik meg a szakértelmükhöz nélkülözhetetlen tapasztalatot. Ha viszont nekünk nincs meg a képzési hátterünk és gyakorlatunk sincs, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy mégis mekkora súlya van az érveinknek.
  4. Bármely vitában kutyakötelességünk tájékozottak lenni legalább annyira, hogy egyáltalán létrejöhessen a beszélgetés. A "Google Egyetem" nem számít ilyenkor. Ne feledjük: attól még, mert egy álláspontot erősen képviselünk még nem leszünk tájékozottak a témában.
  5. A saját álláspontunk természetesen nem értéktelen. De ha laikusak vagyunk a témában, akkor a kis elemzésünk nagy eséllyel nem jó annyira, amennyire azt gondoljuk.

Felhasznált és ajánlott irodalom

Steven Novella - The Death of Expertise
Experts are the enemy in our know-it-all culture by G. Wayne Miller
The Death of Expertise by Tom Nichols

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr512300569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.