Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

Megbízhatatlan lenne a tudomány, mivel oly sokszor tévedett már?

2018. február 14. 07:57 - Zsolesz14

Bevezető

A tudományos módszer egyik lényeges tulajdonsága, hogy idővel az előzőleg elfogadott tudásanyagunk módosításához vezet. E módosulatok változatos formákat ölthetnek. Jelenthetik például új felfedezések beillesztését egy elfogadott tudásanyagba anélkül, hogy az ellentmondjon az azt leíró elméleteknek. Jelenthetik egy elmélet finomítását vagy apróbb módosítását valamilyen új adatok függvényében. Jelenthetik egyes dolgok újrakategorizálását egy tudományterületen belül, hogy az új csoportozatok logikusabban legyenek kialakítva vagy egyszerűbb legyen azokat a gyakorlatban használni. Ritka esetekben a tudományos elméleteink teljes egészében lecserélődnek; új adatok egész elméleti keretek átalakulásához vezethetnek. Az ismert tudós, történész és tudományfilozófus, Thomas Kuhn, e folyamatot 'paradigmaváltásnak' nevezte 'A tudományos forradalmak szerkezete' című híres könyvében. E tendencia azon erőfeszítésünk eredménye, hogy új információk befogadásával minél pontosabban írjuk le a körülöttünk lévő világot.

A tudomány ellenzői azonban gyakran próbálják meg a tudománynak ezen önjavító képességét egy gyenge pontnak feltüntetni ahelyett, hogy azt egy előnyként értelmeznék. GMO ellenes aktivisták, oltásellenesek, kreacionisták és egyéb tudománytalan álláspontokat képviselők is előszeretettel érvelnek ily módon. Gondolatmenetük szerint tudományos ismereteinket nem lehet komolyan venni, mivel a tudósok gyakran módosítják vagy akár felül is írják a régebbi elméleteket. A tudomány önjavító képességét mellébeszélésnek próbálják beállítani, ami alapján azt a következtetést vonják le, hogy az általuk nem kedvelt, széles körben elfogadott tudományos konklúziókat el kell utasítani.

Az "A tudomány sokszor tévedett már" érvelés célja egyrészt olyan ötletek felkarolása, amelyek nem támaszthatóak alá komolyan vehető bizonyítékokkal vagy nem racionálisak, másrészt pedig olyan állítások elutasítása, amelyek tudományosan kellőképpen megalapozottak. Az áltudományok hívei előszeretettel emelik ki a tudomány általuk gyengének vélt aspektusait, az erősségei lealacsonyításának érdekében. Ezalatt azonban nem veszik figyelembe, hogy miért és miként alakulnak át a tudományos ismereteink. Mindez ironikus és álszent is egyszerre, hiszen az áltudományoknak nincsenek is említésre méltó sikerei. A tudományos elméletek akkor frissülnek, mikor tudósok jobban megfelelnek a bizonyítás terhének, aminek a célja világunk pontosabb megértése. Ezzel szemben mikor valaki arra hívja fel a figyelmet, hogy "a tudomány sokszor tévedett már", akkor valójában megkerüli a bizonyítás terhét.

Ezen érvelés azért is alattomos, mert figyelmen kívül hagyja tudományos ismereteink változásának különböző módjait. A régi megfigyelések ugyanis korlátozhatják a tudományos elméletek változtathatóságát. Amikor új adatokhoz jutunk, akkor a régi adatok nem tűnnek csak úgy el. Az új elméletnek meg kell magyaráznia az új és régi megfigyeléseket egyaránt, máskülönben semmivel nem lennénk előrébb.

Nagyon változatos módszerek léteznek a tudomány főbb irányvonalai által képviselt álláspontok és konszenzusok elutasításának racionalizálására. Az áltudományok hívei jól tudják, hogy bizonyítékok alapján nem tudják megcáfolni az elfogadott tudományos álláspontokat, ezért aztán kénytelenek a tudományos ismereteket általánosabban támadni. Ennek egyik módszerét, az azbesztre való hivatkozást, egy kicsit részletesebben fogjuk most tárgyalni. Sokan azt állítják, hogy az azbeszt története arra utal, hogy a tudományos konszenzusokban nem lehet megbízni. Ha viszont ezzel a történettel részletesebben megismerkedünk, akkor látni fogjuk, hogy az azbesztre való hivatkozás e célból nagyon téves gondolatmenet.

Esettanulmány: az azbeszt története

Az emberiség által már 5000 évvel ezelőtt is használt anyag, az azbeszt tulajdonképpen egy általánosabb fogalom, amely 6 szilikát ásványi anyagnak a gyűjtőneve: aktinolit, amozit (barna azbeszt), antofillit, krokidolit (kék azbeszt), tremolit és krizotil (fehér azbeszt).

(Kép forrása)

Annak ellenére, hogy egyes változatok vélhetően károsabbak társaiknál, több egészségügyi szervezet is rákkeltőnek sorolja be mind a 6 típust. Ide tartozik például az EPA, az Egyesült Államok Egészségügyi és Humán Erőforrások Minisztériuma, a WHO és a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség. A mesothelioma a rák egy igen ritka formája, amely szinte minden esetben azbesztnek való kitettséggel hozható összefüggésbe. Ezen kívül létezik még az azbesztózis, ami egy súlyos, progresszív, hosszú távú, nem daganatos betegsége a tüdőnek. Mindezek miatt az azbeszt használata jelentősen visszaszorult a 70-es évek után. Itt találni egy listát azokról az országokról, ahol tiltott a használata.

Érvelés a tudomány ellen

 

Az azbeszt történetét sajnálatos módon gyakran fogalmazzák át és használják tudományos ismereteink megbízhatósága ellen, valamint különféle tudományosan megalapozott álláspontok elutasítására. Az érvelés rendszerint úgy hangzik, hogy az azbeszt története azt mutatja, hogy a tudomány úgy általában nem megbízható, mivel a tudósok régen azt mondták, hogy az azbeszt ártalmatlan, ma már azonban tudjuk, hogy ez nem így van. Ez már csak azért is érdekes, mert az azbeszt természetes anyagok gyűjtőfogalma, amelyek egészségre gyakorolt káros hatásai nem voltak ismertek egészen a modern tudomány megszületésééig. E káros hatásokat ráadásul pont a tudományos módszerrel sikerült felfedezni. Egy általánosabb változata ennek az érvnek a következő: "a tudomány többször is tévedett már a múltban, ezért hagyjuk figyelmen kívül a jelenlegi konklúzióit."

Ezen érvelés több okból is hibás. Még ha igaz is volna, hogy a tudósok először ártalmatlannak vélték az azbesztet (nem így történt, lásd később!) és csak utána nyilvánították azt károsnak, a tudomány önkorrekciós képessége akkor is egy erősség lenne és nem pedig egy gyenge pont. Amikor a tudomány "téved", akkor ezt kizárólag a tudománynak köszönhetően tudhatjuk meg. A hívek érve tehát ("a tudomány tévedett már") valami olyasmit tartalmaz, amit a tudomány miatt tudunk. Saját konklúziójuk szerint viszont a tudomány nem megbízható, ezáltal pedig érvük gyakorlatilag önmagát cáfolja. Amikor (szerintük!) a tudomány azt mondja, hogy az azbeszt ártalmatlan, akkor megbízhatatlan, de amikor a tudomány azt mondja, hogy az azbeszt káros, akkor már hirtelen megbízhatóvá válik? Mégis mi alapján döntik el akkor, hogy mikor megbízható és mikor nem?

Van itt azonban egy komolyabb probléma is: a történelmi események teljes félreértelmezése. Az azbesztre való hivatkozás ugyanis azt sugallja, hogy erős tudományos konszenzus volt a múltban arról, hogy az azbeszt ártalmatlan és az emberek csak később jöttek rá, hogy ez nem így van. Pedig nem így történt. A hívek természetesen ebből arra következtetnek, hogy mindez indokolja azt, hogy egy jelenleg elfogadott, erős tudományos konszenzust elutasítsunk. E gondolatmenet azonban történelmi tévedéseken alapszik: a valódi története annak, hogy miként fejlődött tudásunk a mesotheliomáról és az azbeszt egyéb egészségkárósító hatásairól, hosszú és összetett.

Hogyan fedezték fel az azbeszt káros hatásait?

 

Nem létezik egyértelmű bizonyíték, amely arra utalna, hogy az ókori emberek tudtak volna az azbeszt egészségkárosító hatásairól. E tévhit vélhetően utólag vált népszerűvé (hindsight bias) a 20-dik században, miután már ismertté váltak a káros hatások.

Például egy gyakran hangoztatott érv szerint a római Idősebb Plinius írt egészségkárosító hatásokról olyan rabszolgáknál, akik azbesztet szőttek különböző ruhákba. Az emellett szóló bizonyítékok azonban rendkívül gyengék. Több akadémikus is arra hívja fel a figyelmet, hogy az elsődleges források nem támasztják ezt alá. Idősebb Plinius háromszor említi az azbesztet a 'Naturalis Historia' című, 37 könyvből álló művében, de egyik esetben sem ír egészségkárosító hatásokról (lásd itt, itt és itt). A 'disease of slaves' (rabszolgák betegsége) idézet, amelyet több azbeszttel foglalkozó weboldal is említ, egy olyan szakaszból van, ami egyszer sem említi az azbesztet. Egy másik gyakori idézet arról beszél, hogy a rabszolgák maszkokat viseltek, hogy ne lélegezzenek be valamilyen ártalmas port. E szolgák azonban olyan területeken dolgoztak, ahol nem is használtak azbesztet. Sőt, Plinius 36. könyvének 31. fejezete arra utal, hogy a szerző gyógyító hatást tulajdonított az azbesztnek.

Sok forrás állítja, hogy az ókori utazó és földrajzi író, Sztrabón, azbesztbányákban dolgozó rabszolgák gyakori megbetegedéséről számolt be. A gyakran idézett szakasz a 'Geógraphika hüpomnémata' című művéből azonban nem azbeszt-, hanem arzénbányákról beszél. Ez egyike lehet azoknak a tévhiteknek, amelyet annyiszor ismételtek már meg, hogy szájhagyománnyá vált.

A legelső dokumentált mesotheliomás eset valószínűleg 1767-ből származik, ekkor azonban még nem hozták azt azbeszttel összefüggésbe. Az azbesztózis és egyéb tüdőproblémák diagnosztizálását pedig erősen hátráltatta és megzavarta egy, a 20. század elején rendkívül gyakori másik betegség, a tuberkulózis. 1928-ban diagnosztizáltak egyértelműen és dokumentáltak először nem tuberkulózis okozta azbesztózist.

Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején kezdtek megjelenni az első sürgető előzetes bizonyítékok, amelyek összefüggésbe hozták a rosszindulatú mesotheliomát az azbesztózissal; erős tudományos konszenzus pedig 1960-as években alakult ki. 1955-ben dokumentálták először a tüdőrákkal való összefüggést.

Amiért téves az azbesztre való hivatkozás

 

Sokan használják az azbeszt történetét arra, hogy kétségbe vonják a nekik nem tetsző tudományos eredményeket. Ők megpróbálják elhitetni velünk, hogy a tudósok sietve és felelőtlenül kutatták az azbeszt kártékony hatásait, majd öntelten biztonságosnak nyilvánították azt; az igazságra pedig csak azután derült fény, miután már rengeteg ember esett annak áldozatául. Az előző rövid történeti áttekintésből azonban világosan látszik, hogy milyen távol áll ez a valóságtól. Egy csomó anyag van, amit az élet több területén már nagyon régóta használ az emberiség. Ezen anyagokat biztonságosnak szokták tekinteni egészen addig, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Különösen igaz ez azokra a természetes anyagokra, amelyeket évezredeken át használtunk fel. Az azbesztet sosem azért használtuk, mert a jó minőségű tudományos bizonyítékok egyöntetűen azt mondták, hogy az veszélytelen. Pont hogy a tudomány intézményének köszönhetjük, hogy egyáltalán ismerjük ma a káros hatásait.

Ez a példa azt is jól mutatja, hogy a tudomány ellenzői miként torzítják el a tényeket annak érdekében, hogy kétségeket ébresszenek az emberekben a nekik nem tetsző tudományos eredményekkel szemben. Így próbálják elérni, hogy elutasítsuk az erős tudományos konszenzust olyan területeken, mint például az evolúció, a GMO növények biztonságossága, az ember okozta globális éghajlatváltozás, az oltások biztonságossága vagy a Föld kora. "Hát nem látjátok milyen sok időbe telt az azbeszt káros hatásait felfedezni? Hogy bízhatnánk meg ezek után a tudományban?" - mondják. Soha nem volt még távolról sem olyan erős tudományos konszenzus az azbeszt veszélytelenségére, mint amekkora az előbb felsorolt példáknál jelen van. Az azbesztre hivatkozni tehát egyáltalán nem következetes.

Vállalati visszaélések

Az előzőekhez szorosan kapcsolódó elgondolás arra hívja fel a figyelmünket, hogy az azbeszt gyártásában és értékesítésében érdekelt cégek szándékosan hallgattak a káros hatásokról, sőt, egyes esetekben aktívan próbálták a közvéleményt az ellenkező irányba befolyásolni. Valóban meggyőzően lehet érvelni amellett, hogy e vállalatok csak húzták az időt, miközben jóval többet tudtak a veszélyekről. Az ismert egészségkárosító hatások lealacsonyítása e vállalatok részéről több bírósági tárgyalásnak is központi témája volt. 1989-ben az EPA megtiltotta az összes gyártónak az azbeszt importálását az Egyesült Államok területére, e tiltást azonban hamar feloldották, köszönhetően egy azbeszt vállalati óriás pereskedésének. (Corrosion Proof Fittings v EPA 947 F.2d 1201(5th Cir. 1991) lásd itt, itt és itt)

Ez a fajta viselkedés ismerős lehet: a dohányipar hasonlóan cselekedett a cigarettázás káros hatásaival szemben, ami kétségtelenül aggasztó. A hasonló példákat pedig nagyon sokáig lehetne sorolni. Amikor a cégek megpróbálják összezavarni és hátráltatni a közvélekedést, akkor elveszik az emberek azon képességét, hogy megbízható információ alapján hozzanak meg döntéseket saját életükkel kapcsolatban.

Ennek azonban semmi köze a tudomány állapotához. A vicces az egészben az, hogy pont a tudományos konszenzusok (pl. GMO növények biztonságossága, védőoltások hatékonysága, globális klímaváltozás stb.) ellenzői cselekednek az előbb említett vállalatokhoz hasonlóan. Eljárhatnának ők korrekten: újabb és jobb tudományos anyagokat publikálhatnának, amelyek segítségével kétségbe lehetne vonni a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékokat. Ehelyett azonban politikai retorikát, rossz logikát és rossz tudományt alkalmaznak és a fejezet elején említett cégekhez hasonlóan megpróbálják a közvéleményt befolyásolni és az emberekben kétséget ébreszteni a jó minőségű bizonyítékokkal szemben.

Sok példát lehetne ide felhozni. A leleplezett Globális Felmelegedés Petíció Projekt célja például az ember okozta globális klímaváltozás mellett szóló bizonyítékok elhomályosítása volt. A Discovery Institute egy olyan dokumentummal hencegett, amelyben száznál több tudós utasította el az evolúció elméletét. A 'National Center for Science Education' humorral vágott vissza: összeállítottak egy listát, amin csupa Steve nevű tudós szerepelt, akik elfogadták az evolúció elméletét. Hasonló módszerekkel próbálkoztak már GMO ellenes aktivisták is. (I-SIS letter)

Ez a sok vállalati visszaélés pont arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos a valódi tudomány ismerete és annak megkülönböztetése az ideológiai és más anyagi érdekeltségű csoportok által terjesztett propagandától. Az azbeszt ipar sosem irányította a tudományt teljes egészében és egyáltalán nem volt képes egy nemzetközi tudományos konszenzus megvásárlására. Viszont képesek voltak hátráltatni az azbeszt káros hatásainak közvélemény általi elfogadását és egyes irányelvek bevezetését. Ez mind remekül mutatja, hogy milyen fontos a tudomány ismerete és a szakirodalom korrekt áttekintése.

A korrespondencia-elve

Térjünk egy kicsit vissza a bejegyzés alapproblémájához: megbízhatatlan volna a tudomány, mivel oly sokszor tévedett már? Mindenképpen látszik az eddig elmondottakból, hogy ez távolról sem ilyen egyszerű.

Való igaz, hogy a tudomány alapelvei lehetnek tévesek vagy nem teljesek és ezen elvek változhatnak az új bizonyítékok fényében. Ha kellőképpen alátámasztott tudományos állításokat utasítunk el csupán azért, mert nem tetszenek annak következményei, akkor figyelmen kívül hagyjuk az elmélet változásának azon korlátozásait, amelyeket az előzetes kísérleti eredmények szabnak. Amikor azt mondja valaki, hogy "a tudomány sokszor tévedett már a múltban", akkor rendszerint egy homályos, nem precíz és pontatlan definícióját használja a 'tévedés' szónak. Mégis milyen tévedésről van szó? Nem minden tévedés egyforma. A tudománytagadók rendszeresen "totális tévedésre" gondolnak, ami nem konzisztens a tudomány ismeretelméletével vagy a tudomány történetével.  Az ismeretelmélettel azért nem kompatibilis, mert a tudományban az ismeretekre rendszerint fallibilista és/vagy valószínűségi alapon tekintenek. Tudománytörténet szempontjából pedig azért problémás, mert általában nem arról van szó, hogy valamilyen elméleti állítást igazoló bizonyítékról kiderül, hogy teljesen hamis volt. Sokkal inkább arról van szó, hogy a régi elméletet egy annál összetettebb új elmélet váltotta fel, amely sok szempontból tűnhet másnak, mint a régi. Természetesen az elméletek kiterjeszthetőek és a kísérleti adatokból következő implikációk átalakulhatnak, de az új elméletek nem mondhatnak ellent a réginek ott, ahol a régi elmélet jóslatai összeegyeztethetőek voltak a mérési eredményekkel. Ez egész egyszerűen nem járható út, kivéve persze ha sikerül igazolni, hogy az eddigi mérési eredmények mind hibásak voltak, valamilyen rendszeres hiba miatt például.

Másképpen fogalmazva: bármely új elmélet vagy leírása a természetnek kompatibilis kell legyen a régivel ott, ahol a régi jó eredményeket ad. Ezt szokták a korrespondencia-elvének nevezni. Eredetileg Niels Bohr nevéhez kötik ezt az elvet. Igaz, hogy ő csupán a klasszikus fizika és a kvantumfizika összeegyeztetésével kapcsolatban fogalmazta ezt meg, azonban az kiterjeszthető és érvényes valamennyi tudományterületre.

Összefoglaló

Láthattuk, hogy az azbeszt káros hatásainak története nem jogosít fel senkit arra, hogy csupán az alapján tagadja a jól megalapozott tudományos konszenzusokat. Szomorú, de ebből a történetből nem ez a lényeges tanulság, hanem az, hogy attól még mert egy anyag 100% természetes és már évezredek óta használt még nem lesz automatikusan biztonságos. A vállalati visszaélésekből is az következik, hogy mennyire fontos a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok korrekt mérlegelésre, hogy képesek legyünk kiszűrni a zajt, amit ideológiák és anyagi érdekek hajtanak.

Tudományos ismereteink változnak az idők során, azonban ezt a nagyobb pontosság irányába teszik. Ez a tudományos módszer erőssége és nem a gyengéje. Akik ezt gyenge pontnak próbálják beállítani rendszeresen figyelmen kívül hagyják azokat a korlátokat, amelyek gátolják az elméletek változtathatóságának mértékét.

A tudománytörténet tele van forradalmakkal, ezek azonban olyan fogalmi változásokat vonnak maguk után, amelyek nem mondanak ellent az addigi megfigyeléseknek, vagy a régi elméletek jóslatainak; sokkal inkább átalakítják és kiegészítik azokat vagy alkalmazhatósági korlátot szabnak köréjük.

A tudomány elvei természetesen lehetnek tévesek, de ez nem jelenti azt, hogy csak úgy elutasíthatjuk a tudomány azon eredményeit, amelyek nem tetszenek nekünk.

Következésképpen felhívni az azbeszt történetére a figyelmet, vagy általánosabban kijelenteni, hogy "a tudomány sokszor tévedett már", sosem nyújt racionális alapot arra vonatkozóan, hogy elutasítsunk jó minőségű bizonyítékokkal kellően alátámasztott elméleteket. Ezt csak akkor tehetjük meg, ha legalább olyan minőségű és mennyiségű bizonyítékot leteszünk az asztalra, mint amennyi a cáfolni kívánt elmélet mellett szól. Ha az ellenző nem gyűjti és publikálja szorgosan azokat a bizonyítékokat, amelyek forradalmasítják majd a tárgyalt tudományterületet, akkor csupán hit alapon tippel egy olyan jövőbeli kimenetelre, amelyre semmilyen ráhatással nincsen és amelynek bekövetkezését nem tudja racionálisan megindokolni. Ez pont annyira ésszerű, mintha valaki azt várná, hogy megnyerje az 5-ös lottót pusztán azért, mert régebben volt már aki megnyerte azt, miközben nem is vásárol jegyet.

Sosem tudhatjuk, hogy a jövőben jelenlegi tudásunk mely aspektusai fognak fennmaradni és melyekről derül majd ki, hogy tévesek. Éppen ezért a legésszerűbb dolog a rendelkezésre álló bizonyítékokhoz hangolni a saját álláspontunkat, miközben fenntartjuk a változás lehetőségét új bizonyítékok megjelenése esetében.

Felhasznált és ajánlott olvasnivaló

Incommensurability, The Correspondence Principle, and the "Scientist Were Wrong Before" Gambit
Why The Asbethos Gambit Fails
Science was wrong before (Rationalwiki cikk)
"But scientists have been wrong in the past..." - The Logic of Science
Azbeszt a kockazatos.hu portálon

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr7513593845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.