Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

Károsak-e a mikrohullámú sütők?

2010. december 04. 14:24 - Zsolesz14

            Biztos mindenki kapott már iwiw-es vagy bármilyen körlevelet, melyben a ma már szinte minden otthonban megtalálható mikrohullámú sütők káros hatásaira figyelmeztetnek. Ebben a bejegyzésben annak próbálok utánajárni, hogy ezeknek a vádaknak mennyi közük van a valósághoz.

            Először azonban tisztázni kellene, hogy hogyan is működnek ezek az eszközök. Nyilván a működésüket csak röviden tudom ismertetni, akit részletesebben érdekel a dolog, az innen indulhat például ki. Az első dolog, amit tudnunk kell a működéshez az az, hogy ha elektromágneses térbe helyezünk egy anyagot, akkor amennyiben vannak abban dipólus jellegű molekulák (például ilyen a vízmolekula), akkor azok a tér irányába fognak beállni. Ha változtatjuk a tér irányát, akkor más irányba fognak beállni ezek a molekulák. Ebből következik, hogy ha elég gyorsan változtatjuk az elektromágneses teret, akkor ezek a kis dipólusok rezgő-, vagy forgómozgást fognak végezni. Ezen mozgás során pedig a molekulák között súrlódás és „lökdösés” lép fel, aminek hatására hő keletkezik. Ezt a folyamatot nevezzük dielektromos melegítésnek és ez zajlik le minden mikrohullámú sütőben, ahol a tér változási sebesség körülbelül 2.45 GHz frekvenciájú.

            Nézzük most a rémhíreket, amelyeket két csoportra tudtam osztani. Az egyik állításai szerint nincsenek a mikrók elég jól árnyékolva, vagyis ez az erős elektromágneses sugárzás, ami melegíti az ételünket valami módon kijut az eszközből és a konyhában várakozó embert is éri és ezáltal komoly károkat okoz benne. A másik csoport állításai szerint pedig maga a mikróban melegített étel szerkezete változik meg, és ha ezt az ételt megesszük, akkor az komoly betegségeket okozhat. Magyar nyelvű oldalakat böngészve úgy tűnik, hogy itt, meg itt találjuk meg azokat az írásokat, melyeket nagyon sok weblap átvett és bemásolt magának.

            Talán kezdjük a második állításcsoporttal a vizsgálódást. Arra az állításra miszerint az ételeknek úgy változik meg a belső szerkezetük a mikróban, hogy mérgezővé vállnak semmi bizonyíték nincs. Ha valaki mégis hisz ebben, akkor azon kell elgondolkoznia, hogy 1954 óta lehet vásárolni mikrókat. Ha tényleg ilyen károsak, akkor mostanra már tömeges megbetegedések kellene hogy legyenek világszerte. Természetesen ilyesmi még nem történt meg. Ezzel szemben a röntgensugárzásról például viszonylag hamar kiderült, hogy nagy mennyiségben káros.

            Ennek a paranoiának egy fontos állítása, hogy a mikrohullámú sütőben melegített víz valahogy megváltozik és más lesz, mint a sima víz és mérgező. Egy ilyen állítást persze nagyon könnyen lehetne ellenőrizni, de érdekes módon senki sem tudja megkülönböztetni a mikróban melegített és a hagyományos tűzhelyen melegített vizet. A víz az H2O marad függetlenül attól, hogy mibe melegítettük.

Ezzel kapcsolatos az egyik legtöbbet olvasott körlevél, melyben valaki állítólag egy kísérletet végzett. Két azonos növény közül az egyiket hagyományosan melegített, majd lehűtött vízzel öntözött, a másikat pedig mikróval melegített, majd lehűtőttel. Mondanom sem kell, hogy az eredmény az lett, hogy a sima vízzel öntözött növény gyönyörűen virágzott, a mikrós növény pedig szegény elpusztult. Ebből az illető azt a következtetést vonta le, hogy a mikróban a víz mérgezővé válik. Mi a baj egy ilyen kísérlettel? Egyrészt az, hogy azt, hogy egy növény hogyan fejlődik, vagy, hogy kifejlődik-e egyáltalán nagyon sok minden befolyásolja. Ezt a sok befolyásoló tényezőt a minimálisra kell csökkenteni ahhoz, hogy csak az öntöző víz hatása látszódjon meg. Másrészt a magok is különböznek valamennyire, tehát jóval több magon kellett volna a kísérletet elvégezni. A legjobb idevágó kísérletről, amit találtam itt lehet olvasni. Három fajtájú és azon belül három-három növény lett itt nevelve, az egyik sima vizet, a másik hagyományosan melegített, majd lehűtött vizet, a harmadik pedig mikróban melegített és lehűtött vizet kapott. „Meglepő” módon mind a kilenc növény rendesen kifejlődött és mind a három, amely mikrózott vizet kapott megúszta a neki beígért biztos halálbüntetést.

Azt is érdemes lenne kiemelni, hogy azok, aki úgy vélik, hogy a mikróban melegített ételek mérgezővé vállnak gyakran fognak olyan tanulmányokra hivatkozni, melyek kimutatják, hogy a mikrózott ételek tápértéke megváltozik. Ezek azonban más melegítési eljárásokra is igazak. Bárhogyan is főzzünk, bizonyos kémiai reakciók végbe fognak menni az ételben.

            Sokan ismerik és használják is azokat a műanyag fedőket, melyeket azért árulnak, hogy lefedhessük vele az ételünket miközben a mikróban melegítjük. Egyesek azt állítják ezzel kapcsolatban, hogy azok mérgező és rákot okozó vegyületeket juttatnak az ételünkbe melegítés közben. Erről is bebizonyosodott azonban, hogy tévhit.

Térjünk most át az állítások első csoportjára, melyek szerint a mikrókból kiszivárgó elektromágneses sugárzás olyan mértékű, hogy az károsítja a közelben tartózkodókat. Az első városi legendánk szerint volt már rá példa, hogy valaki olyan közel állt a mikrójához, hogy égési sérüléseket szenvedett. Ezzel szemben léteznek valós munkahelyi balesetek, melyek a mikrohullámú sütővel kapcsolatosak; itt azonban arról van szó, hogy vannak olyan régi gyártmányú, idős mikrohullámú sütők, melyeket ha adott időre beállítunk és az idő lejárta előtt kinyitunk továbbra is működésben maradnak. Ezek valóban veszélyesek és okoztak már égési sérülést, szerencsére azonban a mai mikrókat úgy gyártják, hogy kikapcsolnak ha melegítés közben kinyitjuk őket.

A leghíresebb körlevél azonban egy mobiltelefonnal ellenőrzi a mikrónk megfelelő árnyékolását: tegyük be a mobilunkat a mikróba, zárjuk azt be, de ne indítsuk el és hívjuk fel a mobilt! Ha kicsöng (és valószínűleg ki fog csöngeni), akkor rossz a mikrónk árnyékolása, hiszen ha az elektromágneses hullámok képesek bejutni a mikróba, akkor képesek onnan ki is jutni. Valóban ez lenne a helyzet?

Két okból is hibás ez a gondolatmenet. Egyrészt a mobiltelefonoknak más a működési frekvenciája (900 MHz, vagy 1800 MHz környéki, ezekről bővebben itt és itt). A mikrónak a falait nyilván úgy állították be, hogy az általa sugárzott elektromágneses hullámokat igyekezzen elnyomni és nem a más forrásból érkezőket. Továbbá ha valaki precízen megtervez egy ilyen falat és sikerül vele megfelelő mértékben elnyomni a 2.45 GHz-es elektromágneses sugárzást, akkor egyáltalán nem biztos, hogy azzal a többi frekvenciát is ugyanolyan mértékben nyomja el. Az elektronikus áramkörök építőelemei és úgy általában az elektronikus eszközök erősen frekvenciafüggőek, azaz másképp viselkednek más frekvenciákon. Ez egy komoly probléma a tervezési feladatok során, minél nagyobb frekvenciatartományban szeretnénk működőképes eszközt gyártani, annál nehezebb dolgunk van. Persze az ilyen rémhírek terjesztői és hívői valószínűleg életükbe nem mérték még meg egy bármilyen eszköz frekvenciafüggését.

A másik hiba a dologban pedig magában a mobiltelefon tervezési módjában rejlik. Ugyanis amikor telefonálunk, akkor a mobilunk a legközelebb lévő bázisállomástól fogadja, illetve küldi annak az elektromágneses sugárzást, amelybe a beszéd, mint információ van belekódolva. Ha belegondolunk ez azt jelenti, hogy egy mobiltelefonnak a nagyon messze lévő bázisállomás jelét is képes kell legyen venni és feldolgozni. Viszont a bázisállomásból érkező jel nagyon legyengülhet az útja során, különösen akkor, ha nagy távolságot kellett megtennie, emiatt ezeket a telefonokat úgy kell megtervezni, hogy nagyon érzékenyek legyenek és a nagyon kis erősségű jeleket is képesek legyenek érzékelni. Természetesen a bázisállomás is úgy van megtervezve, hogy a mobilból érkező, gyengült jelet is képes legyen feldolgozni. Cseppet sem meglepő tehát, hogy a mikrohullámú sütőnk árnyékolása által valamennyire legyengített jelet is képesek mind a mobilok, mind a bázisállomások hasznosítani. Akit érdekel egy igen részletes számítás is ezzel kapcsolatban, az látogasson el ide.

A rémhírek terjesztői gyakran jönnek azzal is, hogy a mikrohullámú sütőt be is tiltották például Oroszországban és, hogy más európai országokban is illegálisak. Ez egyszerűen hazugság, a mikrók teljesen legálisak az oroszoknál is és máshol is Európában. Sőt nem is sikerült olyan országot találnom az egész világon, ahol be lennének tiltva.

Mit lehet tehát zárásként elmondani a megvizsgált bizonyítékok tükrében? Több millió ember eszik mikrohullámú sütőben melegített ételt már több évtizede és nincs semmiféle tömeges megbetegedés. Az antimikrósok érveiről azt láthattuk, hogy a rosszul művelt tudomány és az egyszerű hazugságok kategóriába tartoznak.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

http://skeptoid.com/episodes/4080

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr292492682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása