Schrödinger Kutyája

Tudománykommunikáció, szkepticizmus, kritikus gondolkodás

Kellemetlen kérdések - A Halálcsillag összeesküvés

2011. június 28. 15:12 - Zsolesz14

Mindannyian ismerjük a "hivatalos történetét" a Halálcsillag elleni támadásnak. Mind ismerjük Luke Skywalkert és a lázadókból álló csőcseléket, akik vakmerő támadást indítottak a valaha épített legerősebb és legjobban védett űrállomás ellen. És természetesen mind láttuk a "hivatalos videofelvételt", újra és újra megnéztük, ahogyan egy hihetetlenül jól becélzott lövés egy erőteljes láncreakciót elindítva nem elég, hogy megrongálta, de teljesen megsemmisítette a világ legnagyszerűbb technológiai vívmányát.

Nekem is ezt a történetet próbálták bemesélni. Mindenhol ezt lehetett hallani. De ahogy a felvételeket néztem hamar rájöttem, hogy nem minden az aminek látszik. És minél több mindent kérdőjeleztem meg, annál mélyebbre ástam magam.

Aztán találtam egy könyvet, amit elolvasva megvilágosodtam. Azelőtt birka voltam, aki arra ment amerre terelték. Ma már egyéniség vagyok. Ma már nem hagyom, hogy az orromnál fogva vezessenek!

Mint minden állampolgárnak, nekem is vannak kérdéseim, amelyekre szeretnék választ kapni. Hogyan lehet, hogy a Birodalmi kormányzat képtelen volt egy kiképzésben nem részesült kis csapatot megállítani és ezáltal megvédeni az egyik legféltettebb kincsüket? Vagy titkolnak valamit előlünk? Vajon ki áll a támadások hátterében? Miért akarták, hogy a Halálcsillag megsemmisüljön? Ezek bizony nyugtalanító kérdések.

Következzen tehát az összefoglalóm a könyvről, amely felnyitotta a szemem. Ezek mind azt bizonyítják, hogy nagyon megtévesztettek bennünket és, hogy nagyméretű csalás áldozatai vagyunk.

1.

Hogyan volt pár alulképzett lázadó pilóta képes áthatolni egy olyan űrállomás védelmi rendszerén, amely nem elég, hogy a legkorszerűbb, de egy egész bolygó elpusztítására is képes?

2.

Moff Tarkin hadnagy miért csak akkor vetett be birodalmi harci űrhajókat mikor már késő volt? Csak nem felsőbb utasításra cselekedett?

3.

Miért van az, hogy többen is látták a Halálcsillagon a robbanás előtt pár nappal, esetleg órával azt a pilótát, aki megsemmisítette azt? Miért hagyták elmenekülni? Miért látták többen is, ahogy birodalmi ruhát viselők segítenek neki megszökni?

4.

Miért nem vizsgálták ki azokat az állításokat, melyek szerint Darth Vader a Birodalmi Kormány magas rangú tagja, az apja annak a pilótának, aki megsemmisítette a Halálcsillagot?

5.

Darth Vader miért szállt harcba egy gyenge páncélzatú űrhajóval és szegett ezáltal meg egy sor előírást? Ezzel persze kényelmesen elhagyta a fedélzetet és nem volt a Halálcsillagon annak megsemmisülésekor. Ugyancsak kényelmesen el tudott menekülni a kis űrhajójában azon flotta elöl, mely előzőleg elpusztította a Halálcsillagot. Miért döntene úgy, hogy a csata közepén elhagyja a fedélzetet? Csak nem tudott valamit, amit a többiek nem?

A hivatalos felvételen egyértelműen látszik, hogy Darth Vader két lövést is lead fiára. Ezek a lövések soha sem érnek célba, sőt, nem is csapódnak be sehova. Lehetséges, hogy ezeket utólag "adták hozzá" a hivatalos felvételhez, hogy úgy látsszon, hogy Vader valóban megpróbálja lelőni a saját fiát?

6.

A felvételek egyértelműen ellentmondanak a fizika törvényeinek! Hogyan lehetséges az, hogy egy olyan pilóta, akinek semmilyen képzettsége sincs, képes eltalálni egy mindössze 2 méter átmérőjű hőkivezető nyílást egy torpedóval? Egy tapasztalt pilóta szerint "Ez még egy számítógépnek is lehetetlenség.". A bizonyítékok ráadásul egyértelműen azt mutatják, hogy a pilótánk kikapcsolta a célzást segítő számítógépét a lövés előtt. Hogyan hatolt be a lövedék egy hőkivezető nyílásba? A fizika törvényei szerint éppen hogy távolodnia kellett volna a nyílástól, miért tűnik mégis úgy, hogy a nyílás beszívta azt? Ha egy hőbevezető nyílásról beszélnénk, akkor esetleg ez egy elfogadható magyarázat lenne. Ezeket az ellentmondásokat miért nem vizsgálta ki és magyarázta meg senki?

7.

Miért nem vizsgálták ki komolyabban azt a tényt, hogy azok a robotok, akik memóriájába benne voltak a Halálcsillag tervei, eredetileg éppen Darth Vader tulajdonában voltak? Ráadásul több forrás is azt állítja, hogy ezeket a robotokat pont Vader fia találta meg! A bizonyítékok arra is rámutatnak, hogy ezek a droidok Ben Kenobival is találkoztak, akinek Vader tanítványa volt. Ugye senki sem akarja bemesélni nekünk, hogy ezen mély kapcsolatok az összeesküvők között csupán a véletlen műve?

8.

Hogyan pusztíthatott el egy sima torpedó egy akkora űrállomást mint egy hold? Semmilyen feljegyzésünk nincs hasonló esetekről. Továbbá a hivatalos videó analíziséből kiderül, hogy a Halálcsillag felszínén számos kis robbanás történt a teljes megsemmisülés előtt közvetlenül! Ez pedig irányított robbantásra utal! A bizonyítékokból egyértelműen az következik tehát, hogy a Halálcsillag pusztulását nagyszámú, azon szándékosan elhelyezett robbanóanyagok okozták.

9.

A Birodalmi Csillagromboló kapitánya miért nem lőtte le azt a mentőkabint, amelyen a Halálcsillag terveit szállító robotok voltak? A hivatalos történet szerint azt mondta, hogy "Nincs élőlény rajta. Rövidzárlat lehetett.". Miért jutott arra a következtetésre, hogy rövidzárlat volt? Talán mentőkabin specialista?

10.

A Szaturnusz egyik holdja, a Mimas nagyon hasonlít a Halálcsillagra. Ez nagyon gyanús! Mégis hogyan magyarázzák ezt a szkeptikusok? Ráadásul több forrás is állítja, hogy a merénylők még mindig életben vannak.

Mégis minek lehet ezt a sok problémát nevezni? Biztos, hogy nem véletlen egybeesésekről van szó! A kérdés viszont az, hogy miért akarna a Birodalmi Kormány egy titkos csoportja megsemmisíteni egy ilyen technológiai vívmányt? Vajon ez csak ürügy volt a később bekövetkező Hoth bolygó megszállására és olajának ellopására? Bármennyire is hihetetlen, de ennek is több értelme van, mint a hivatalos történetnek!

Én egy álmot aludtam. Aztán felébredtem és rájöttem, hogy minden másképp van, mint ahogy gondoltam. Sokkoló volt számomra ez az ébredés, de szükségszerű. Sokan nem akarták, hogy felébredjek. A Birodalmi Elit mindent megtett, hogy öntudatlan, mély álomban tartson, de nem sikerült. Sajnos azonban még milliók alusszák ezt az álmot és szolgálják az Elitet, úgy, hogy nem is tudnak róla! Válaszd Te is az ébredést, a valóságot és nem a tudatlan álmodást, tapasztald meg magad, hogy milyen mély a nyúl ürege! Ha elegen felébredünk, akkor ki is mászhatunk belőle! Csak a bárányok hallgatnak, válj ki a nyájból és hallasd a hangodat, terjeszd az Igazságot! Csatlakozz a "Halálcsillag Igazsága" mozgalomhoz! 

És vedd meg Darth Ray Jones
"A Halálcsillag Igazsága" c. könyvét is!

Az eredeti cikk itt található.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://schrodingersdawg.blog.hu/api/trackback/id/tr843022097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása