Bizonyára sokunkkal fordult már elő, hogy egy rég nem látott ismerőssel találkoztunk bevásárlás közben. Beszélgetés után kiderült, hogy ő is a környékünkre költözött vagy, hogy gyakran jár ide vásárolni. Ez valami véletlenszerű egybeesés, amit kis valószínűségűnek gondolunk, így aztán vidáman állapítjuk meg az egész végén, hogy "De kicsi a világ!". Furcsának tűnhet, de hasonló gondolatmenet zajlik le az összeesküvés elméletek hívének a fejében is, mikor úgy érvel kedvenc konteója mellett, hogy egy látszólag kis valószínűségű eseményre, egy (a konteóhoz szorosan kapcsolódó) anomáliára hívja fel a figyelmünket és mellé azt kérdezi: "Mégis mekkora ennek az esélye?". Ha ilyen furcsa anomáliák kísérnek egy jelenséget, akkor az nem normális, ott biztos valami turpisság lehet a háttérben. Jogos-e ez a gondolatmenet?
Ezt a fajta érvelést már érintettem ebben a bejegyzésben, vizsgáljuk azonban most meg a dolgot egy kicsit más szemszögből! Nézzünk egy példát, az esernyős embert. Ez a történet nem újdonság, már régóta ismert, ugyanakkor tanulságos, ezért érdemes újra előjönni vele. Abban a pillanatban, amikor Kennedy elnök gépkocsi kíséretére lőttek láthatunk a felvételeken egy embert az utca közelében, aki egy nyitott, fekete esernyőt tart a feje fölött. Pedig azon a napon sütött a nap és senki más nem tartott kezében esernyőt.
Az ilyen részletek azok, amit valósággal fűtik az összeesküvés elméleteket. Ez egy anomália, valami, ami nem tűnik odaillőnek, ami kilóg. Az ilyen megfigyelések ellentmondanak a valószínűségekkel kapcsolatos megérzéseinknek is. Még ha el is fogadjuk, hogy valami furcsa, de racionális oknál fogva valaki úgy döntött Dallas utcáin, hogy feje fölé tartott egy esernyőt napsütésben, akkor is fel szoktuk tenni általában a kérdést: no de mégis mekkora az esély arra, hogy ez az ember pont az elnök kocsija mellett álljon és pont akkor, amikor a lövöldözés elkezdődött?
Egy összetett történelmi esemény vizsgálatánál azonban előbb vagy utóbb a felszínre fognak kerülni ehhez hasonló anomáliák. Az emberek furcsák és valamilyen szinten egyéniek, gazdag és komplikált motivációkkal és múlttal. Gyakran tesznek furcsa dolgokat furcsa okok miatt. Éppen ezért mások cselekedetei gyakran kifürkészhetetlennek tűnnek számunkra. Ösztönösen belső, személyiségből fakadó erőkkel próbáljuk mások tetteit megmagyarázni, míg a külső hatásokat hajlamosak vagyunk lebecsülni. Ezt a jelenséget alapvető attribúciós hibának nevezi a szakirodalom. Továbbá gyakran gondoljuk úgy, hogy mások cselekedetei inkább előre kiterveltek és szándékosak, nem pedig véletlenszerűek vagy akaratlanok.
Ezen ösztönös gondolatok mögött álló gyakori feltételezés az, hogy speciális oka van az eseményeknek, különösen a mások cselekedeteinek. Továbbá gyakran ösztönösen aggódunk amiatt, hogy ezek az okok baljósak, hogy valami módon a saját érdekeink ellen vannak. Ilyen értelemben mindenkiben ott lapul egy kis konteós gondolkodás.
Nagyon érdekes továbbá, hogy ezek az ösztönös megérzések továbbra is bennünk maradnak, még akkor is, ha rendszeresen találkozunk nekik ellentmondó példákkal, akár a saját hétköznapjainkban. Gyakran van olyan, hogy nem értjük egy másik személy viselkedését, azt nagyon furcsának találjuk és nem tudunk rá elfogadható magyarázatot találni; ám ha rákérdezünk, akkor kapunk egy olyan magyarázatot, amire nem gondoltunk és amely teljesen elfogadható. Ez pedig teljesen normális, hiszen minden bizonnyal lesznek olyan tényezők, amikről nekünk nem volt és nem is lehetett tudomásunk. Amikor ilyen történik elvileg meg kellene kérdőjelezzük saját ösztönös megérzéseinket. Ez azonban csak ritkán történik meg, hajlamosak vagyunk a nekünk nem tetsző részleteket figyelmen kívül hagyni.
A konteósok gyakran hajlamosak arra, hogy ügynökségi közbenjárást, szándékosságot és baljós motivációkat lássanak egyes történések furcsa részletei mögött. Az összeesküvés elméletek gyártása gyakran szól anomáliák vadászatáról. Amikor aztán valaki (szükségszerűen!) talál egy ilyen anomáliát, akkor azt automatikusan az összeesküvés elmélet mellett szóló bizonyítékként értelmezi.
Az a feltételezés azonban, hogy az anomáliák nem véletlenszerűek, hanem ritkák és jelenlétük számottevő a statisztika alapvető félreértelmezéséből ered. Ez részben hasonlít a lottózással kapcsolatos érvelési hibákhoz, amely rossz kérdések feltevéséből ered. Ezen gondolkodási hiba neve egy jól átlátható példából jön. Ha Kovács László megnyeri az ötös lottót, akkor általában ösztönösen azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy mégis mekkora esély volt rá, hogy pont Kovács László nyerje meg az ötös lottó; és valóban, erre az esély nagyon kicsi. A helyes kérdés azonban, amit fel kellene tegyünk magunknak az, hogy mekkora az esély arra, hogy valaki megnyerje a lottót? Erre az esély pedig már nagyságrendekkel nagyobb.
A gondolati hiba a valószínűségszámítás alapvető félreértéséből ered; miután már tudjuk egy esemény kimenetelét arra kérdezünk rá, hogy pont a bekövetkezett kimenetelnek mekkora az esélye. Ez jobban átlátható, ha megnézzük, hogy mekkora az esély arra, hogy ugyanaz a személy kétszer is megnyeri az ötös lottót például. Ez viszonylag gyakran történik meg és a sajtó ezt rendszerint valóságos csodának állítja be, arra hivatkozva, hogy milyen kicsi erre az esély. Igen ám, de itt annak az esélyére hivatkozik, hogy egy adott ember kétszer nyerje meg a lottót. Tehát azt számolják ismét ki, hogy mekkora az esély arra, hogy Kovács Laci nyerje meg kétszer a lottót, ahelyett, hogy azt számolnák ki, hogy mi az esélye annak, hogy valaki kétszer nyerje meg azt. Az utóbbira pedig az esély igen nagy. Másképp fogalmazva: annak az esélye nagyon kicsi, hogy én nyerjek kétszer a lottón, míg annak, hogy valaki kétszer nyerjen már nagy. Ez érthető ha belegondolunk abba, hogy: többfajta lottó is van, csomó országban van lottó, hetente van lottóhúzás és milyen sokan lottóznak.
A bevezetőben leírt példában is hasonló a helyzet: annak az esélye, hogy pont Kiss Pistával találkozzak bevásárlás közbe (akit nagyon régen láttam utoljára) tényleg kicsi. De annak az esélye, hogy egy régen látott ismerőssel találkozzak a sok közül már nem olyan kicsi. Itt is érdemes belegondolni abba, hogy általában sok régen látott ismerősünk van, így aztán annak az esélye, hogy a közelünkben lakjon közülük valaki nem kicsi. És ha már ott lakik, akkor valószínűleg ugyanott vásárol, ahol mi; valamint mindketten hetente vagy gyakrabban járunk vásárolni. Így már az lenne a meglepő ha nem futnánk össze vele valamikor. Érdemes ezt a gondolatmenetet alkalmazni egy hasonló emlékünkre, amire azt mondtuk, hogy "Milyen kicsi a világ!". Biztos, hogy jogosan gondoltuk ezt?
Ezzel pedig újra elérkeztünk az összeesküvés elméletekhez. Mint láttuk, a gyakran elhangzott kérdés az, hogy "Mégis mekkora az esély arra, hogy egy esernyős ember pont az elnök autója mellett áll, amikor utóbbit lelőtték?". De az előzőek miatt ez rossz kérdés. A helyes kérdés az lenne, hogy "Mekkora az esély arra, hogy bármi szokatlan dolog történik, ami kapcsolatba hozható a Kennedy merénylettel?". Ennek a valószínűsége pedig igen nagy.
Van egy másik probléma az anomália vadászattal: senki sem definiálta pontosan, hogy mi számít anomáliának. Bármi lehet, amire azt mondjuk. Nincsenek konkrét kritériumok. A gyakorlatban aztán az lesz anomália, amit mi annak gondolunk, ami furcsának tűnik számunkra. Innen pedig egyenes út vezet a megerősítési torzításhoz.
Még adós vagyok egy valamivel: mégis mi a magyarázat a látszólag furcsa viselkedésére az esernyős embernek? A magyarázatot bárki könnyedén megtalálhatja fél perc guglizás után. Emberünk (Louie Steven Witt) kongresszus előtt vallott a tettéről. Az esernyő tiltakozás volt Joseph Kennedy megalkuvási politikája ellen. Az is kiderült, hogy ez a látszólag furcsa esemény egyáltalán nem volt véletlen. Ezekben az időkben ugyanis ez egy gyakori módja volt a megalkuvási politikák elleni tiltakozásnak.
Összefoglaló
Fontos, hogy megértsük az anomália vadászatot különböző nézőpontokból, hogy ne essünk bele ebbe az amúgy igen csábító logikai csapdába. A valószínűségszámítás félreértése, a logikai hibák, a megerősítési torzítás, az anomáliák nem körülhatárolhatósága kombinálva az alapvető attribúciós hibával és a hajlamunkkal, hogy mintákat, összefüggések lássunk ott, ahol azok nincsenek mind csak erősíti azt az ösztönösen kialakuló látszatot, hogy az anomáliák mögött valami turpisságnak kell lennie.
Mind imádjuk az izgalmas történeteket, a krimiket. Milyen bámulatos az, amikor egy anomália formájában megjelenő apró nyom felfed egy hatalmas, előre nem látott összeesküvést! Mennyivel érdekfeszítőbb ez, mint amikor valaki azt mondja, hogy az anomáliák csak statisztikai zajok a történelemben. Ez a történet viszont pontosan erről szól; arról, hogy miként csapjuk be saját magunkat.
Felhasznált és ajánlott olvasnivaló
Anomaly Hunting and the Umbrella Man
The Historical Society: Umbrella Man
