A bejegyzés sorozat utolsó részéhez érkeztünk. Az előzőben megismerkedhettünk egy kicsit részletesen a gonosz problémájával a filozófiában és teológiában, valamint láthattuk, hogy milyen válaszok születtek erre a problémára. Egyik válasz sem tűnt kielégítőnek. Láthattuk azonban, hogy az istenhívők hite Istenükben ennek ellenére stabil marad. Arra jutottunk, hogy ez például valamilyen személyes jellegű élmény miatt lehetséges, amely a hívő számára valamilyen közvetlen módon biztosította, hogy Isten igenis létezik. Leírtam, hogy a személyes tapasztalatokkal mennyi probléma van (ezt a blogom rendszeres olvasói bizonyára már jól tudják), de most e fölött szemet hunyunk.
Elfogadjuk tehát, hogy a hívőknek valamilyen okból a hitük igazolttá vált Istenben. Ez pedig feljogosítja őket arra, hogy figyelmen kívül hagyják a gonosz problémáját, hiszen ők (most már igazoltan!) tudják, hogy Isten létezik. Tehát lennie kell valami megoldásnak a gonosz problémájára, de azt mi egyelőre nem ismerjük. Ha ezt elfogadjuk, akkor biztosítjuk azt is számukra, hogy egyáltalán nem kötelesek megpróbálni sem megoldani a gonosz problémáját. Hogy ez jobban átlátható legyen, gondoljunk bele a következő analógiába!
Van egy szomszédom, Péter, akit meggyanúsítottak egy gyermek hidegvérű meggyilkolásával. Tegyük fel, hogy a bizonyítékok mind ellene szólnak és nagyon erősen meggyőzőek. Képzeljük el azonban, hogy valamilyen látói képesség által képes voltam belelátni Péter elméjébe. Azt láttam, hogy teljesen normális ember és szó szerint képtelen lenne bármilyen erkölcsileg szörnyű dolgot elkövetni. Ebből viszont az következik, hogy nekem nem kötelességem megmagyaráznom az ellene szóló bizonyítékokat azért, hogy igazoltnak tekinthető legyen a hitem az ártatlanságába, mivel tudom, hogy képtelen lenne ilyet megtenni. Tudom, hogy léteznie kell valamilyen magyarázatnak arra, hogy miért tűnik úgy, hogy ő követte el a gyilkosságot. Hasonlóan, ha nekem rendelkezésemre áll annyi bizonyíték, amelyből tudom, hogy Isten létezik, akkor nem kötelességem minden Isten ellen szóló érvet megmagyarázni, hogy igazoltnak tekintsem a hitemet: tudom, hogy létezik valami magyarázat, még ha nem is tudom, hogy mi az. Vagyis, ha a hívőknek tényleg megvannak a bizonyítékaik és tudásuk Isten létéről (ahogyan azt állítják), akkor hitük még mindig racionális maradhat még úgy is, hogy nem képesek magyarázatot adni a gonosz problémájára.
Ezzel pedig elérkeztünk a gondolatmenet végére. Miért kénytelenek egyes istenhívők abban hinni, hogy az univerzum, amiben élünk valójában szimulált? Azért, mert még ha biztosítjuk is számukra az igazolt tudást Isten létezéséről, akkor is az egyetlen módja annak, hogy megmagyarázzák, hogy miért van jelen a világunkban a természetes gonosz (mégpedig úgy, hogy az egyenes következménye a világunkat irányító törvényszerűségeknek), anélkül, hogy megsértsék Isten erkölcsi tisztességét, azt feltételezni, hogy valaki más tervezte az univerzumunkat. A legvalószínűbb „alternatív” tervező pedig egy programozó.
Térjünk vissza a szomszédos példához, hogy lássuk miért ez a helyzet. Tudom, hogy Péter képtelen egy erkölcsileg szörnyű cselekedetet végrehajtani, annak ellenére, hogy a bizonyítékok mégis erről árulkodnak. De két fajta bizonyíték van, ami azt sugallja, hogy egy erkölcsileg szörnyű dolgot tett. Az egyik az, hogy a bizonyítékok azt mutatják, hogy Péter gyilkolta meg hidegvérrel a gyermeket; a másik pedig az, hogy a kisgyermekek hidegvérű meggyilkolása valóban erkölcsileg helytelen (vagyis nem olyan cselekedet, amit Péter nem tud elkövetni). Mivel tudom, hogy Péter nem lenne képes ilyet tenni, ezért valamelyik bizonyítékot el kell utasítsam, valamelyik bizonyíték hamis. Melyiket utasítsam el? Nyílván azt fogom gondolni, hogy minden bizonnyal nem Péter követte el a gyilkosságot, hanem valaki más.
A hívő, akinek megadatott a bizonyíték Isten létezéséről hasonló helyzetben van. Ő tudja, hogy Isten létezik és omni3, vagyis képtelen erkölcsileg szörnyű dolgokat művelni. Mindezek ellenére azt is tudja, hogy a természetes gonosz problémája miatt a bizonyítékok azt mutatják, hogy mégis tett ilyet. A természeti katasztrófák rosszak és úgy tűnik, hogy Isten tervei miatt jönnek létre. De itt is kétféle „bizonyítékkal” van dolgunk; egyrészt, hogy a természeti katasztrófák erkölcsileg rosszak (vagyis, aki „beletervezte” őket a világunkba az nem lehet tökéletesen jóakaratú), másrészt pedig, hogy Isten tervezte a világunkat. Melyiket utasítsuk el? A válasz itt is egyértelmű: azt célszerű elutasítani, hogy ténylegesen Isten tervezte a világunkat. Akárcsak Péternél, nem azt a következtetést kell levonni, hogy a gyilkosság nem rossz dolog, hanem, hogy valaki más követte el.
Hogy a természeti katasztrófák ténylegesen rosszak elég egyértelműnek tűnik. Pontosan ezért hitték az emberek régen azt, hogy démonok okozzák őket. Ezért dolgozunk azon, hogy minimalizáljuk a károkat, amit okoznak, például földrengés előrejelzések segítségével. Hogy a természeti katasztrófák rosszak az egy olyan dolog, amiben talán az egész emberiség egyetért. Ezzel szemben nincs okunk feltételezni, hogy ténylegesen Isten tervezte az univerzumunkat. Még ha tudjuk is, hogy a világunkat valaki tervezte és mindemellett Isten létezik, abból sem következik, hogy pont Isten volt a tervező. A „legjobb” tervezés mellett szóló érvek is csak egy „tervező” felé mutatnak. A természetes gonosz problémája pedig egy konkrét indok arra, hogy úgy gondoljuk, hogy a tervező nem Isten volt.
Ha viszont biztosítjuk a hívőknek a tudást Isten létezéséről, akkor mi a legvalószínűbb eset arra, hogy Isten létezik, de nem Ő tervezte a világunkat? Elvileg lehetséges, hogy Isten létezik és az univerzumunk mégis a „semmiből” jött létre, de ezzel nem oldjuk meg a természetes gonosz problémáját (ezzel az előző bejegyzés (2)-es premisszáját tagadnánk, vagyis, hogy Isten tervezte a tényleges, fizikai univerzumot). Szóval hogy tervezhette Isten a fizikai univerzumot úgy, hogy közben ne lehessen Őt felelősségre vonni a sok természeti katasztrófáért? Úgy, hogy a világ, amiben élünk valójában szimulált; ekkor ugyanis azt egy fizikai univerzumon (vagy egy azon belül lévő szimulált világban lévő) belüli ágens tervezte. Biztos tudunk más lehetőségeket is kitalálni (Descartes és a démonja például), de az első bejegyzésben leírtak miatt a szimulált világ tűnik a legvalószínűbbnek.
Érdemes megfigyelni, hogy az előző bejegyzésben bemutatott természetes gonosz problémáját ez megoldja, (1), (2) és (3) lehet egyszerre igaz. Isten létezik, Ő tervezte a fizikai univerzumot, de a mi szimulált világunkat már nem Ő tervezte, így nem vonható felelősségre a természeti katasztrófákért, így még mindig lehet omni3. Kérdés persze, hogy egy omni3 Isten hogyan engedheti meg egy programozónak, hogy létrehozzon egy ilyen világot, ez azonban már az erkölcsi gonoszság kérdése lenne, amire a hívő védekezhet például a szabad akarattal. Ne feledjük, ebben a bejegyzés sorozatban nagyon sok minden elengedtünk a hívőknek, a mondanivaló pedig pont az, hogy még így is kénytelenek egy olyan megoldást találni a természetes gonosz problémájára, amely nem hiszem, hogy bárkinek is szimpatikus.
Ezen három cikkből álló gondolatmenet végére érve bizonyára sokan próbálnák ezt az egészet párhuzamba hozni az értelmes tervezettség mellett felhozott érvekkel. Jól tudjuk azonban, hogy ezek az érvek hibásak, egész egyszerűen nem működnek. De még ha működnének is, akkor sem bizonyítanák Isten létét, nem adnának kellően jó okot arra, hogy Istent valósnak gondoljuk. Mind az ember, mind pedig a többi faj ezen a bolygón hemzseg a hibáktól, tökéletlenségektől; nem lehetünk egy tökéletes lény keze munkája. Egy kreatív, ám nem tökéletes lényé azonban igen. Hasonlóan, az univerzumunk alapjaiba van jelen a természetes gonosz, így az nem lehet egy tökéletes lény alkotása. Egy programozó sokkal valószínűbb magyarázat.
A szimulációs hipotézis nyilván nem egy olyan álláspont, ami mellett egy hívő szívesen elkötelezné magát, a cikksorozat eredeti szerzőjének, David Kyle Johnsonnak pontosan ez a mondanivalója. A természetes gonosz problémája túl sokáig lett figyelmen kívül hagyva. A hívőknek foglalkozniuk kell vele. Máskülönben itt az ideje, hogy amellett kezdjenek érvelni, hogy abban hinni, hogy egy számítógép szimulációban élünk nem őrültség.
Források
David Kyle Johnson - The Simulation Hypothesis and the problem of evil (Part 4)
David Kyle Johnson - Natural Evil and the Simulation Hypothesis (A teljes bejegyzéssorozatot felölelő publikáció)
