Gyakran előfordul ha valakinek elutasítjuk az (általában fura) ötleteit a következővel fog visszavágni: „Hát persze minden forradalmi ötleten kiröhögtek először. Kolumbuszon nevettek, mikor azt mondta, hogy a Föld gömbölyű, Galilei-t üldözték amikor azt állította, hogy nem minden a Föld körül kering, ugyanezt teszitek most velem!”. Nagyon gyakori Kolumbusz és Galilei nevének említése. Pedig ha utánanézünk akkor kiderül, hogy Kolumbuszt nem is röhögték ki és Galilei-t se azért üldözték, amiért gondolnánk. De ennek az állításnak egy abszurd következménye az, hogy bárki akinek az ötleteit kiröhögik az egy zseni. Nyilván nem ez a helyzet, nagyon sok olyan ember is volt, akár Galilei, akár Kolumbusz idejében, akiknek kiröhögték az ötleteit, mert valóban ökörségeket állítottak. A zsenik azok egyek a millióból. Carl Sagan így reagált erre az érvre:

„Az, hogy egyes zseniket kinevettek, nem jelenti, hogy zseni mindenki, akit kinevetnek. Nevettek Kolumbuszon, nevettek Fultonon, nevettek a Wright-testvéreken. De nevettek Bozó bohócon is.”

Tehát ha valaki a híres „kinevették Kolumbuszt, kinevették Galileit” érvvel jön, akkor erre a legmegfelelőbb reakció a „De kinevették Bozót is, a bohócot!”.

A következőkben egy olyan kijelentést próbálok megvizsgálni, amit talán minden szkeptikusnak a fejéhez vágtak már egyszer, nevezetesen a „Légy nyitottabb!”, „Szűk látókörú vagy!” stb. jellegű dumákat. Persze ilyenre általában viták végén kerül sor, és akkor nyúlnak ehhez az érvhez az emberek mikor már nem tudják bizonyítani saját álláspontjukat, megpróbálnak menekülni, nyilván ha lenne bizonyíték ami a saját állításuk mellett szól, akkor azt mutatnák be.

Tisztázzuk először, hogy mit is jelent nyitottnak lenni. Nyitott az olyan ember aki képes arra, hogy új ötleteket, elméleteket vagy érveket fontolóra vegyen és nem utasítja el azokat kapásból. Ha egy ötletről meg lehet mutatni, hogy van benne valami, hogy helyes, akkor egy nyílt ember módosítani fogja a saját világképét ezzel összhangban. Ha azonban nem lehet felhozni semmit az új ötlet mellett, vagy a bizonyítékok kevésnek vagy hibásnak bizonyulnak, akkor azt az ötletet még a nyílt ember is el kell vesse. A nyíltság nem azt jelenti, hogy mindenféle ökörséget elhiszünk amire semmi bizonyíték nincs. Aki ezt teszi arra van egy jobb szó: hiszékeny. Egy nyílt ember minden lehetőséget fontolóra kell vegyen, nevezetesen azt, hogy egy adott ötlet, elmélet stb. lehet igaz vagy hamis. Ha valaki képtelen elfogadni azt, hogy egy ötlet (akár a saját ötlete) lehet hamis, akkor bizony ő a szűk látókörű. Egy nyílt látókörű ember meg fogja vizsgálni kritikusan az adott állítást és ha például nem hozható fel mellette elég bizonyíték akkor el fogja azt vetni. Ezzel persze helyesen cselekszik, nem lenne fejlődés ha az összes rossz ötletet megtartottuk volna a történelem során. Igenis vannak ötletek, elméletek amik nem tarthatóak és emiatt el kell őket vetni. Ezért talán fontos az, hogy mielőtt megvizsgálunk egy állítást előre letisztázzuk magunkban, hogy milyen körülmények között fogadnánk azt el, illetve vetnénk el. Ezzel már nyílt látókörűnek tekinthetjük magunkat. Az olyannal aki semmilyen bizonyíték hatására sem változtatná meg álláspontját nem érdemes vitázni.

A tudományos gondolkodás, a tudományos módszer megköveteli a nyílt látókörűséget. A bizonyítékok és adatok gyakran olyan irányba fognak mutatni, ami nem magától értetődő, ami ellentmond a józan észnek vagy a hétköznapi világképünknek, amit pedig egy szűk látókörű ember nem fog elengedni. A kvantumfizika a legismertebb példa erre, hiszen annak majdnem minden aspektusa teljesen ellentmond a józan eszünknek (ezért aztán az áltudományok is harapnak rá). Nyílt látókörű tudósok nélkül sosem jöhetett volna létre ez a tudományág.

Akkor miért is gyanúsítják a szkeptikusokat szűklátókörűséggel olyan gyakran? Az egyik lehetséges ok, hogy összekeverik a nyílt látókörűséget és a hiszékenységet. Ha valaki nem fogadja el „nyíltan” vitapartnere álláspontját, akkor az meggyanúsítja őt szűklátókörűséggel. Ez egy már kitárgyalt hibás ad hominem típusú érv. A másik lehetőség, hogy nem értik meg egyszerűen, hogy a nyílt látókörű emberek is elutasíthatnak ötleteket. Ha nem értünk valakivel egyet miután jól végiggondoltuk álláspontját, akkor nem vagyunk szűk látókörűek.

Összességében tehát azt állapíthatjuk meg, hogy a szűklátókörűség fogalma igen csak félre van értelmezve. Az emberek gyakran páncélként használják ezt az érvet, hogy megvédjék a saját furcsa álláspontjukat a kritikus gondolkozással és analízissel szemben. Ha valakinek már semmi bizonyítéka nincs a saját álláspontjára, nyugodtan mondhatja, hogy „én nyílt látókörű vagyok!”, máris jobb színben tűnik fel. Nem számít, hogy miért tűnik valami igaznak, hogy nincs semmi ami bizonyítaná, vagy, hogy demonstrálhatóan hamis, légy „nyílt látókörű” és fogadd el!

Ebben a posztban két hasonló érvelési hibát fogok ismertetni. Az első az „elvárható tiszteletre való hivatkozás”, angolul „appeal to authority”. Itt ismét arról van szó, hogy nem az adott állítást vizsgáljuk/elemezzük, hanem a hivatkozott személy vagy forrás tekintélyére hívjuk fel a figyelmet. Ezzel találkozhatunk amikor valaki úgy akar eladni egy terméket, hogy közben a „tudósoktól megszokott fehér köntöst viseli”, vagy amikor valaki azt mondja, hogy 5 fogorvosból 4 ezt ajánlja. Ezt felfoghatjuk úgy, mint egy inverz ad hominem, hiszen itt az érvelő egy pozitív tulajdonságára hívjuk fel a figyelmet. De egy tekintélyes forrás azért kell, hogy kiálljon egy adott álláspont mellett, mert arra például bizonyíték van és nem fordítva. Rengetegszer találkozhatunk olyannal, hogy Prof. Dr. XY ezt javasolja, ami csak akkor válik jogossá, ha a híres profunk bizonyítékokkal is tud szolgálni. Önmagában, hogy egy elismert ember javasolja nem lehet elég.

Ugyanakkor ha döntést kell hozzunk egy olyan területen, amelynek mi magunk nem vagyunk szakértői, akkor szakértőkhöz fordulunk segítségért. Egészségügyi kérdésekben például az orvosok szakértelmére hagyatkozunk, ezáltal pedig nem követünk el hibát, helyesen cselekszünk. Érezzük tehát, hogy vannak olyan esetek, amikor tekintélyre lehet jogosan hivatkozni.

Vizsgáljuk meg a következő állítást!

Isten nem létezik, mert Stephen Hawking, az elismert fizikus ezt állítja.

Ha így érvelünk, akkor téves tekintélyre hivatkozunk és ezáltal hibát követünk el. Hawking fizikus végzettsége miatt nem lesznek automatikusan igazak az Isten ellen szóló érvei, magukat az érveket kell megvizsgálnunk és nem az érvelő előzetes ismereteit vagy végzettségét. Azonban hibát követünk el akkor is, ha Hawking érveit minden vizsgálódás nélkül elutasítjuk arra hivatkozva, hogy például nincs neki végzettsége teológiából.

Megint más a helyzet, ha tudományos konszenzusról beszélünk. Mondhatja ugyanis valaki, hogy tudományos konszenzusra hivatkozni tulajdonképpen tekintélyre való hivatkozás és emiatt logikai hiba. Ez azonban nem igaz. Konszenzus ugyanis akkor alakul ki, ha egy adott tudományterület szakértői egyetértenek egy kérdésben. Ez az egyetértés logikán, a tudományos módszeren és jó minőségű bizonyítékokon alapul nem pedig egy tekintéllyel történő vak bólogatáson. Itt érdemes megjegyezni, hogy a tudomány álláspontja időről időre változik és emiatt egy adott konszenzust felválthat egy újabb, ez azonban így van rendjén. Lásd még itt.

Láthatjuk tehát, hogy tekintélyre lehet jogosan is hivatkozni. Van-e akkor valamilyen általános szabály arra, hogy mikor követünk el hibát a tekintélyre való hivatkozással? A fallacyfiles.org internetes portál ide vonatkozó cikke azt állítja, hogy a tekintélyre való hivatkozás a következő esetekben lehet téves:

1. Ha szükségtelen. Ha egy kérdés megválaszolható egyszerű megfigyelés vagy számítás által, akkor felesleges tekintély után kutakodni. Mivel a tekintélyérvek gyengébbek a közvetlen bizonyítékoknál, ezért bizonyos kérdésekre magunk is megtalálhatjuk a választ. Itt azonban óvatosságra hívnám fel a figyelmet, ez csak egyszerűbb kérdésekre vonatkozik; fél óra guglizástól senki sem lesz orvos.
   Ha lehetetlen. Egyes problémákra egyszerűen nem létezik szakértői álláspont. Az önsegítő (self-help) könyvek nagy része ide tartozik, ezeket ugyanis évente adják ki a önjelölt "szakértők".
2. A hivatkozott tekintély nem a konkrétan vizsgált kérdéskör szakértője, ami jelentheti, hogy az illető nem szakértő egyáltalán, vagy, hogy egy másik terület szakértője. Ilyen hibát követünk el például ha Albert Einstein nézeteit használjuk saját politikai nézeteink igazolására. Einstein tekintély volt a fizika területén, nyilván voltak politikai nézetei is, de nem volt politikus. Abba is érdemes belegondolni, hogy manapság mennyire szerteágazóak az egyes tudományágak, emiatt a szakértők csak egy kisebb területet tudnak igazán csak elsajátítani. Saját szakmámat felhozva példának egy villamosmérnök lehet a vezeték nélküli kommunikáció szakértője, mert ezen a területen dolgozik, de ettől még korántsem biztos, hogy az erősáramú területhez is ugyanannyira jól ért.
3. A tekintélynek lehet valamilyen érdekellentéte, vagy más okból elfogult. Mindig gyanakodásra adhat okot például, ha egy kutatást olyan társaság finanszíroz, amelyet anyagi érdekek kötnek az eredményhez. Ugyanakkor nem szabad ezen kutatást önmagában emiatt elutasítani. Egy jól megtervezett és végrehajtott kutatás, amely a mobiltelefonok rákkeltő hatását vizsgálja nem lesz rögtön érvénytelen ha kiderül, hogy mobiltelefon társaságok finanszírozták. De gyanakvásra okot adhat. Hasonlóan gyanús, ha egy akupunktúrát kutató klinikai vizsgálat pozitív eredménnyel zárul, úgy, hogy a vezető kutatóorvosnak akupunktúrát is kínáló magánrendelője van.
4. Lehetséges, hogy a tekintély ténylegesen a vizsgált kérdéskör szakértője, azonban a véleménye nem vág egybe az ezen területen kialakult konszenzussal. Jól tudjuk, hogy vannak például oltásellenes vagy homeopata orvosok is. A mai világban szinte tetszőleges álláspont mellé tudnánk találni olyan szakértőt, aki egyetért azzal. A szakértők is emberek, emiatt nem tévedhetetlenek. Ezért is fontos például kikérni egy második fél véleményét egy komoly egészségügyi döntés előtt, sőt egy harmadikét is, ha az első kettő ellentmond egymásnak.

A következő érvelési hiba a „közvélekedésre való hivatkozás” (argumentum ad populum). Itt egyszerűen arról van szó, hogy ami köztudott az úgy is van, vagyis az állítás általános elfogadottságára hivatkozik. Megint, hasonlóan az előző ponthoz, nem azért lesz valami igaz, mert az elfogadott, hanem mert bizonyítékok vannak rá. A többségnek lehet igaza, de ez távolról sem megbízható. Íme pár példa:

„Mindenki tudja, hogy...”

„Az ’X’ termék a legjobb, mert piacvezető!”

„Több mint 700 tudós vélekedik úgy, hogy Darwin tévedett, emiatt újra kellene gondolnod a hitedet az evolúcióban!”

„Egyél tehénszart! Tízmillió légy nem tévedhet!”

Aki a blogomat (vagy az általam ajánlott portálokat) olvassa sokszor fog találkozni olyan tévhitekkel, városi legendákkal és mítoszokkal, amelyekről régen vagy akár a mai napig is "mindenki tudja", hogy igazak. Még a wikipédián is van egy oldal a leginkább elterjedt tévhitek felsorolására; nálam okosabb emberek pedig egész könyveket írtak ilyen tévhitekről.